Tízmilliárdos informatikai fejlesztés az államigazgatásban

MTI Sajtóadatbank, 2015. október 16. 10:21

Több mint tízmilliárd forint felhasználásával, az Új Széchenyi Terv keretében valósult meg a járási közigazgatási hivatalok informatikai fejlesztése, illetve a hivatalok integrálása a kormányhivatalok ügyfélszolgálati rendszerébe - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.

Kovács Zoltán a megyei kormányhivatalok és a járási hivatalok vezetőinek, munkatársainak részvételével megtartott tanácskozáson közölte: mindennek az volt a célja, hogy az állam gyors és hatékony ügyintézést biztosítson az állampolgárok és a gazdasági szereplők számára, közel a lakóhelyükhöz, székhelyükhöz. Mindez lehetővé teszi, hogy a mai 163-ról az év végéig 250-re bővüljön a kormányablakok száma országszerte - tette hozzá.
 

Felidézte, hogy a kormányzat 2013-ban döntött a fejlesztés mellett, mivel elavulttá vált a kormányhivatalok informatikai rendszere.
 

Az uniós segítséggel megvalósított beruházás keretében 18 ezer számítógép cseréje történt meg, és jelentős szoftverfejlesztéseket is végrehajtottak. Ez lehetővé teszi, hogy néhány éven belül már mintegy ezer ügytípust tudjanak elintézni a kormányablakoknál az állampolgárok, a jelenlegi 450-nel szemben.
 

Az informatikai eszközök cseréje mellett központi címtárat, egységes e-mail rendszert vezettek be, illetve november 1-jével egységes ügyfélhívó rendszer és központi időpontfoglaló alkalmazás kezdi meg a működését - sorolta az államtitkár. Hangsúlyozta, hogy a következő időszakban a kormány bürokráciacsökkentő programjának végrehajtása válik a közigazgatási dolgozók legfőbb feladatává.
 

 

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Trump intézkedései, melyek megrengették az infokommunikációs szektort

Donald Trump másoodik elnöki ciklusa alatt máris számos döntés született, amelyek közvetlenül vagy közvetve befolyásolták az infokommunikációs szektort. Ezek az intézkedések nemcsak az Egyesült Államokban, hanem globálisan is éreztették hatásukat, különösen az Európai Unióban, amelynek alkalmazkodnia kellett az új amerikai megközelítésekhez a digitális szabályozás terén.

 

2025. március 8. 15:17

Elon Musk és Donald Trump: A technológia és politika összefonódása az amerikai kormányzásban

Elon Musk, a Tesla és a SpaceX vezérigazgatója, Donald Trump elnök kinevezése révén a Kormányzati Hatékonysági Minisztérium társelnöke lett. Ez a lépés új dimenziót nyit a technológiai szektor és a politika kapcsolatában, miközben kérdéseket vet fel a kormányzati reformok irányáról és hatásairól.

 

2025. március 6. 11:22

Elon Musk e-mailes ultimátuma: káosz és ellenállás a szövetségi hivatalokban

Elon Musk, az amerikai kormányzati hatékonyság javításáért felelős vezető, e-mailben szólította fel a szövetségi alkalmazottakat heti teljesítményük igazolására, azzal a fenyegetéssel, hogy a válaszadás elmulasztása felmondásnak minősül. Az utasítás zűrzavart és ellenállást váltott ki a kormányzati szervekben.

 

2025. február 25. 19:24

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

Reneszánsz időket élünk, ami nem mindenki számára egyértelmű, sőt sok kedves olvasó arra gondolhat, hogy harminc év alatt - a rothadó kapitalizmus fővárosában - kissé megbuggyanthatott.
Nézzük akkor, mit is értek reneszánsz idők alatt. 

2024. december 9. 16:46

K&H: A vállalkozások közel kétharmada tervez fejlesztést

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozás többsége, 61 százalék tervez valamilyen beruházást a következő egy év során – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Beruházási szándék szempontjából a top helyen egyértelműen az IT fejlesztések állnak, de közel minden ötödik kkv gondolkodik gépek, illetve gépjárművek beszerzésében is. Az eredményekből az is kiderül, hogy az informatikai fejlesztések nem a munkaerő kiváltása miatt várhatók, hanem éppen azoknál a cégeknél jellemző a technológiai szintlépés, ahol előre láthatóan nem csökken a dolgozók létszáma.

2024. augusztus 15. 15:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01

Különdíjas lett a Deloitte úttörő coaching programja

2025. március 9. 10:06