55 ezer dollárba kerülhet majd az Apple Car

Czipperer Dia, 2015. október 20. 16:32

Már egy ideje lehet arról hallani, hogy az Apple elektromos autón dolgozik. Elemzők már a modell lehetséges árát is tudni vélik.

A Jefferies and Co. megbecsülte az Apple elektromos autójának várható árcéduláját. A legfrissebb jelentése szerint a modell 55 ezer dollár körüli áron kerülhet majd forgalomba. Azonban ez csupán a jégyhegy csúcsa.

 

Az Apple Watch-hoz hasonlóan az autó srem egyféle kiadásban lesz majd kapható. Ha minden igaz, a modell többféle gumiabronccsal és egyéb extrákkal érkezik majd, és az 55 ezer dollár csupán a jármű kezdőára lesz. Az elemzők becslései szerint jóval drágább modell is lapul az Apple tarsolyában.

 

Ha minden igaz, a vállalat a kiadás első évében 200 ezer darabot szeretne értékesíteni a modellből. Ez a szám elég magasnak tűnik, főleg, ha összevetjük más gyártók adataival. A Tesla, aki már több mint egy évtizede a piacon van, sem ilyen telhetetlen. Az autógyártó 2015-re nagyjából 55 ezres eladási mutatókkal kalkulált.

 

A legutóbbi hírek szerint a cupertinói techóriás járgánya nem lesz teljesen önjáró, inkább csak számos önálló funkcióval érkezik majd.

 

Az autó 2019-ben kerülhet majd kereskedelmi forgalomba. Nagyjából ekkortájt várható, hogy a riválisok, mint például a Google is előrukkolnak majd saját megoldásaikkal.

 

Forrás: Übergizmo.com; kép: autoomobile.com

Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Simple kutatás az autósok közlekedési szokásairól

A Simple felmérése alapján az autósok 60 százaléka nem hagyja, hogy az üzemanyagárak változása befolyásolja autóhasználati szokásait, és jelentős részük nem tervez változtatni a közlekedési szokásain 2025-ben. Úgy tűnik, hogy az autósok annyira hozzászoktak az egyre dráguló üzemanyagárakhoz, hogy már nem hatnak rájuk a változások. Míg két évvel ezelőtt a sofőrök 54 százaléka nem vette figyelembe az üzemanyagárak változását, addig idén már 60 százalékuk van ezzel így a közel 11 ezer kérdőívet kitöltő Simple felhasználó közül*.

2025. március 12. 14:44

Kis időre fellélegezhetnek az európai autógyártók

Az európai autógyártók enyhülhetnek kicsit, de továbbra is jelentős erőforrásokat kell fordítaniuk az elektromobilitás fejlesztésére. Európa versenyképességének növelése és az elektromos átállás együttesen egy összetett kérdést képez, aminek része a szén-dioxid-kibocsátási kvóták szigorításának elhalasztása – fogalmazott Kilián Csaba, a Magyar Gépjárműipari Egyesület ügyvezető főtitkára.

2025. március 11. 10:03

Különleges Maserati modellek a hófödte hegyek között

A Maserati kabrió kínálata központi szerepet kapott a The I.C.E. St. Moritz eseményen, ahol bemutatták a GranCabrio új, 490 lóerős változatát. Ez az erőforrás már a GranTurismo modellben is elérhető, így teljes képet ad a választék, amely a kupék dinamikáját és kényelmét ötvözi a nyitott tetős vezetés élményével. Emellett debütált a különleges GranCabrio Trofeo ONE of ONE – THE I.C.E. modell is, amely a Maserati Fuoriserie személyre szabási programja alapján készült.

2025. március 9. 12:01

Az Ubigi eSIM szolgáltatása tovább bővül a BMW járművek számára Európában

Az Ubigi tovább bővíti integrált eSIM szolgáltatását a BMW járműveiben, most már Európa több országában is elérhetővé válik. 2024 júliusa óta 15 országban volt elérhető, és 2025 márciusától újabb 12 országban, köztük Magyarországon, Szlovákiában, Szlovéniában, Bulgáriában, Horvátországban, Romániában, Görögországban, Svédországban, Finnországban, Dániában, Cipruson és Máltán is hozzáférhetővé válik.

2025. március 8. 14:55

Hét női találmány, amelyek megváltoztatták az autózást

Mintegy 100 évvel ezelőtt az autóvezetés a női egyenjogúság szimbólumává vált, mivel az autók által biztosított mobilitás újfajta függetlenséget kínált a nők számára. Az autóvezetés lehetősége azt is jelentette, hogy a nők szabadabban dolgozhattak és utazhattak. A vezetés sokakat arra ösztönzött, hogy kényelmesebbé és biztonságosabbá tegyék az autózást. Amikor ma beülünk az autóba, és bekapcsoljuk a fűtést, az ablaktörlőt vagy a GPS-t, vagy ha indexelünk egy kanyar előtt, érdemes tudni, hogy ezen és sok más autóipari újításon nők munkája is nyomot hagyott.

2025. március 7. 10:12

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01

Különdíjas lett a Deloitte úttörő coaching programja

2025. március 9. 10:06

Jövőformáló diákok: Megvannak a Megoldások a holnapért továbbjutói

2025. március 5. 18:59