Még mindig harmadik a világon a Nokia

MTI Sajtóadatbank, 2015. október 31. 13:20

A kínai eladások felfutása miatt a vártnál jobb negyedévet zárt a Nokia finn távközlési berendezésgyártó vállalat.

A világ harmadik legnagyobb távközlési eszközgyártója a szeptember végéig tartó harmadik negyedévben 391 millió eurós üzemi eredményt ért el a bevétel 95 százalékáért felelős hálózati üzletágban, ami az értékesítési árbevétel 13,6 százalékának felel meg. A Reuters hírügynökség által megkérdezett elemzők ennél lényegesen kisebb, 297 millió eurós üzemi eredményt vártak, bevételarányosan 10,2 százalékosat.

A Nokia árbevétele 3,03 milliárd euró volt a harmadik negyedévben, ami két százalékponttal marad alatta az egy évvel korábbinak. A kisebb bevétel oka az észak-amerikai és európai eladások lassulása.

 

Rajeev Suri, a Nokia finn mobiltelefon-gyártó társaság új elnök-vezérigazgatója (MTI/AP/Lehtikuva/Heikki Saukkomaa)


Annak ellenére, hogy az értékesítési árbevétel csökkent, a távközlési hálózati üzletág kiemelkedő nyereségességet ért el, különösen Kínában - mondta egy elemző. Kínában 27 százalékkal nőttek az eladások a szélessávú és a globális hálózati szolgáltatások területén is.

A finn vállalat egyúttal bejelentette, hogy 4 milliárd eurót juttat vissza a részvényeseknek osztalékfizetés és részvény-visszavásárlás formájában a következő években.

A Nokia októberben megkapta a hatósági jóváhagyást a francia Alcatel-Lucent 15,6 milliárd eurós felvásárlására is. A Nokia tavaly értékesítette mobiltelefon üzletágát a Microsoftnak, idén augusztusban pedig navigációs részlegét három német autógyártónak. A finn vállalat részvényárfolyama 9 százalékkal ugrott meg csütörtökön a helsinki tőzsdén a bejelentés után.

Kulcsszavak: +céginfo Nokia

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Bosch ismét a legfittebb hazai vállalat

Kimagasló eredményt ért el a Robert Bosch Kft. a „Fut a cég” elnevezésű országos vállalati sportversenyen: 2024-ben immár hatodik alkalommal nyerte el a „legsportosabb vállalat” címet. A Budapesti Sportiroda által szervezett megmérettetésen több mint 700 cég vett részt, de a Bosch sportközössége ismét mindenkit maga mögé utasított.

2025. április 24. 11:36

Új név alatt folytatja a Continental autóipari ágazata: bemutatkozott az Aumovio

A Continental Csoport autóipari ágazata az Auto Shanghai kiállításon jelentette be új márkanevét: a jövőben önálló vállalatként Aumovio néven működik tovább. Az új név kifejezi a cég erős piaci jelenlétét, hagyományait és technológiai tapasztalatát, valamint azt a törekvést, hogy innovációval alakítsa a mobilitás jövőjét.

2025. április 23. 14:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12