Okospontok várják a vásárlókat a Media Marktban

forrás: Prím Online, 2015. november 7. 11:23

Új szolgáltatás, az okospontok indulását jelentette be a Media Markt. Az áruházakban idén ősztől megtalálható pultoknál a vállalat szakértő kollégái segítik a vásárlókat a készülékek beállításával, adatmentéssel, vírusirtással, programtelepítéssel, illetve általános hibaelhárítással kapcsolatos problémáik megoldásában. 

A Media Markt új szolgáltatást indított útjára. A megoldást okospontok névre keresztelték. Ennek keretében az üzletekben az erre alkalmas pultoknál a vállalat szaktanácsadói többek között vírusirtással, az eszközök felgyorsításával, adatmentéssel és –költöztetéssel, a készülékek személyre szabásával és tanácsadással illetve egyes kiegészítők (például kijelző védő edzett üvegfólia) felhelyezésével segítik a vásárlókat. Az okospontoknál emellett a frissen vásárolt készülékek beüzemelését is elvégzik.

 


A szolgáltatás használt és újonnan vásárolt készülékekre egyaránt elérhető, november 8-ig jelentős kedvezménnyel vehető igénybe. Az egyes csomagok díjszabása 999 Forint és 9.999 Forint között mozog, november 8-ig terjedő időszakban azonban a szolgáltatások jelentős kedvezménnyel érhetőek el. A pontos díjszabásról a vállalat weboldalán lehet tájékozódni.

 

A Media Markt az új szolgáltatással azokat igyekszik megszólítani, akik még csak ismerkednek az új technológiákkal, így szükségük van a szakszerű és gyors segítségre, de az idő- illetve információhiánnyal küzdő vásárlóknak is szeretne támogatást nyújtani a vállalat. A jövőben az okospontokon elérhető szolgáltatás-portfólió bővülni fog, az érkező új szolgáltatásokról a vállalat folyamatosan tájékoztatja majd a vásárlókat. 

 

 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új mobil visszaváltó automaták mutatkoztak be hazai rendezvényeken

Áprilisban két helyszínen is bemutatkozott hazánkban egy új, mobil visszaváltó automata: a 40. jubileumi Telekom Vivicittán és a Hungexpon megrendezett CONSTRUMA 2025 kiállításon. A jövőben ezek az automaták fesztiválokon, tömegrendezvényeken és sporteseményeken segítik majd a PET palackok, fémdobozok és üvegek visszaváltását. 

2025. április 22. 11:38

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12