InternetKon - Elkészült a konzultáció eredményeit megvalósító kormány-előterjesztés

MTI Sajtóadatbank, 2015. december 2. 15:36

MTI Fotó: Illyés Tibor
Az internetezés áfájának 18 százalékra mérséklése mellett azt is javasolja a kormánynak az internetről szóló nemzeti konzultáció (InternetKon) eredményei alapján Deutsch Tamás, a folyamat miniszterelnöki biztosa, hogy a további árcsökkentés érdekében készítsen elő megállapodást a piaci szereplőkkel a távközlési különadó csökkentéséről - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

A közleményben a kormányhatározat-tervezetben megfogalmazott további javaslatok között említették, hogy a kormány tegye lehetővé a kedvezményes internet-alapcsomag bevezetését, épüljön ki minden településen ingyenes wifi-szolgáltatás, készüljön törvényjavaslat a netsemlegességről, valamint átfogó digitális oktatási stratégia.
 

Javasolják, hogy induljon program az oktatási intézmények belső wifi-hálózatának fejlesztésére, készüljön digitális gyermekvédelmi stratégia a gyermekek védelmének erősítése érdekében, készüljön el a gyermekek védelmével összefüggő jogszabályok utólagos hatásvizsgálata is, valamint az internetes zaklatás a jövőben minősüljön önálló bűncselekménynek.
 

Felvetik: a magyar startup cégek befektetői részesüljenek adókedvezményben, az internetes kereskedelem és az online fizetés biztonsága érdekében hozzák nyilvánosságra a jogszabálysértő vállalkozások listáját, valamint újuljon meg és váljon az elektronikus közigazgatási szolgáltatások központi portáljává a magyarorszag.hu honlap.
 

A javaslatcsomag egyik eleme, hogy jöjjön létre éjjel-nappal elérhető ügyfélszolgálat, amelynek segítségével mindenki szakértő segítséget kaphat az online ügyintézéshez, készüljön kormányrendelet a nyílt szabványokra és nyílt forráskódra épülő szoftverek állami intézményekben történő használatának bővítéséről, s a kabinet kezdeményezzen közös európai fellépést és jogszabály-módosításokat, valamint saját hatáskörben tegyen meg mindent annak érdekében, hogy megszüntesse a globális internetes vállalkozások adóelkerülő gyakorlatait.
 

A Kormányzati Tájékoztatási Központ a közleményben felidézte: Orbán Viktor miniszterelnök tavaly október 31-én jelentette be, hogy a kormány a következő év elején nemzeti konzultációt (InternetKon) indít a magyar internet jövőjéről. A 2015 januárjában megkezdett konzultációs folyamat során a kormány a polgárokkal, a szakmai és civil szervezetekkel, vállalkozásokkal kívánta megvitatni a magyar internet jövőjét, illetve - szélesebb értelemben - a digitális fejlesztéseket érintő kérdéseket.
 

Hozzátették: 2015 őszén az InternetKon sikeresen lezárult. A polgárok és az érintett szervezetek a digitális fejlesztések legfontosabb kérdéseiben kifejtették véleményüket. Az emberek akaratnyilvánítása a magyar internet jövőjét illetően világos és egyértelmű volt: a világháló legyen mindenki számára hozzáférhető és megfizethető, segítse az oktatást és a fiatalokat, és ne fenyegesse gyermekeink biztonságát - írták.
 

Utaltak arra: a nemzeti konzultáció kérdéssorára, a számos szakmai konferenciával és egyeztetéssel kísért InternetKon20 kérdéseire 32 ezer polgár válaszolt.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Díjazták az ELTE-n folyó tehetséggondozói munkát

Az ELTE Informatikai Kar és a Neumann Társaság (NJSZT) is elismerő oklevelet kapott a 2024. évi Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI) és a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián (CEOI) eredményesen szereplő tanulók felkészítésének támogatásáért. Az oklevelet Horváth Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár, az ELTE Informatikai Intézet igazgatója vette át Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkártól.

2025. február 12. 16:38

Rekordnézettséget hozott a Super Bowl Magyarországon

Az amerikaifutball rajongók ünnepének számító NFL-döntő a világon mindenütt az adott év egyik legnézettebb sporteseményének számít, és ez így volt Magyarországon is: a Network4 műsorfolyama kiemelkedően sok nézőt vonzott a képernyők elé, sőt, az egyik fővárosi mozi is a Philadelphia Eagles – Kansas City Chiefs meccstől volt hangos.

2025. február 12. 15:04

Úttörő szimulátor megoldások a Thermaltake-től

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája, két új, úttörő terméket mutatott be: a G6 Direct Drive versenykormány csomagot és a GM5 3DOF mozgatórendszert. Ezek az innovatív rendszerek a verseny- és a repülőgép-szimulátorok rajongói számára nyújtanak páratlan realizmust, pontosságot és elmerülést. A fejlett mozgásvezérléssel és precíz tervezésű alkatrészekkel ezek a rendszerek valósághű élményt és versenyelőnyt kínálnak a játékosoknak és a szakembereknek. A tervezés biztosítja a zökkenőmentes, érzékeny visszajelzést, ezáltal növelve a pontosságot és a teljes mértékben magával ragadó élményt.

2025. február 12. 13:20

Hogyan építsünk fenntartható üzleti jövőt Majka példája nyomán?

Egyre több vállalkozás panaszkodik arra, hogy csökken az ügyfelei száma, ikonikus üzletek, cégek húzzák le a rolót. Egy friss felmérés szerint többek között a visszautasítástól való félelem és a modern, digitális marketing hiánya is oka a kudarcoknak. A szakértő szerint Majka a jó példa arra, hogyan lehet hosszú távon fenntartható üzleti sikert építeni.

2025. február 12. 11:53

Középárfolyamon vásárolhatnak a K&H ügyfelei külföldön

A K&H február 10-én egy új, kedvező visszapénz kupont vezetett be, amely jelentősen megkönnyíti az ügyfelek külföldi költéseit. Az ajánlat lényege, hogy az aktivált kuponnal az ügyfelek havi 500 000 forintig középárfolyamon fizethetnek – bár a tranzakció a normál áron történik, a bank visszatéríti a különbözetet.

2025. február 12. 10:18

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak

2025. február 10. 14:59

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54

Milyen nagy lesz a közelgő havazás? Előrejelzés a mesterséges intelligencia segítségével

2025. február 1. 13:44