Azonosítják a kiberbűnözőket a Xerox kutatói

forrás: Prím Online, 2016. január 26. 10:14

A Xerox kutatóvállalata, a PARC olyan védelmi számítástechnikai IT megoldás kiépítésén dolgozik, amely képes beazonosítani és megállítani a számítógépekkel, illetve számítógépes rendszerek segítségével elkövetett, napjainkban is állandó fenyegetettséget jelentő kibertámadásokat.

A PARC kutatói ezt a munkát az új technológiák kifejlesztésével foglalkozó Galois Inc., illetve az Edinburgh-i Egyetem és az Oregoni Állami Egyetem munkatársaival együtt végzik. A közösen fejlesztett megoldásuk, az ADAPT (A Diagnostics Approach for Persistent Threat) alkalmazásával a felhasználók egyrészt jobban megérthetik azt, hogy milyen folyamatok zajlanak le a hálózataikon, másrészt képesek lesznek azonosítani a rosszindulatú behatolót, és lokalizálni a „támadás” gyökerét, harmadrészt a kapott ajánlások révén enyhíthetik az őket ért csapások negatív hatásait.

 

Az ADAPT a számítógépes tevékenységek jelentésalapú (szemantikai) meghatározásán keresztül teszi láthatóvá, értelmezhetővé a különböző viselkedésformákat a hálózaton. Ezek között azonosítja a gyanús tevékenységeket, illetve felismeri azokat a viselkedési mintákat, amelyek állandó fenyegetést jelenetnek a szervezet számára. Továbbá nyomon követi a gyanús tevékenységeket, bizonyítékot szolgáltat a fenyegetésről a rendszerüzemeltetőknek, illetve javaslatot is tesz a fenyegetettség enyhítésére.

 

 

„A mi megoldásunk egyesíti a gépi tanulás módszerét és a modellezésen alapuló diagnosztikát a kritikus számítógépes biztonsági problémák elhárításánál. A gépi tanulást érintő kutatásunk az események osztályozására fókuszál a speciális aktivitások tükrében, míg a modellezésen alapuló diagnosztika kapcsán a szakembereink azokat az ok-okozati tényezőket vizsgálják, amelyek révén az adott események visszavezethetőek a kiindulási ponthoz, és magyarázatot adnak a különböző történésekre.” – fejtette ki a Dr. Johan de Kleer, a PARC kutatója és a modellezésen alapuló diagnózisállítás szakterületének vezető szakértője.

 

A PARC és együttműködő partnerei fejlesztésének középpontjában ugyanakkor az emberi adottságok, képességek kiterjesztése áll. Arra helyezik a hangsúlyt, hogy az operátor és a számítástechnikai rendszer szorosan együttműködjön az adott probléma megszüntetése érdekében.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Wellness és romantikus élmények a Valentin-napra

A Valentin-nap sok pár számára egy romantikus hétvégét jelent, és a belföldi utazások 75%-a két főre szól. A legtöbb foglalás két éjszakára történik, és a szállások között a hotelek a legnépszerűbbek. A Szallas.hu adatai alapján az utazók többsége wellness élményekre, romantikus vacsorákra és különleges programokra vágyik ezen a hétvégén.

2025. február 13. 13:14

Hatékony oktatás a digitális világban

Néhány évtizeddel ezelőtt jóval kevesebbet lehetett hallani a generációk közötti különbségekről – bár ezek már akkor is léteztek. Mára viszont életünk szinte minden területén érzékelhető az egyre sűrűbben változó, és egymástól is egyre nagyobb mértékben különböző generációk hatása. Egyes ágazatok, például a kommunikáció és az informatika gyorsan alkalmazkodnak az átalakuló igényekhez, máshol azonban nehezebb az áttörés. Ez utóbbihoz tartozik az oktatás, ahol az elméleti KRESZ oktatás átalakulása szolgál jó példával.

2025. február 13. 11:46

A magyarok többsége már nem tudna mobil nélkül élni

A digitális világ átalakulása a koronavírus-járvány alatt felgyorsult: a mobiltelefon lett a legfontosabb eszköz az internetezéshez, a közösségi média szerepe a kapcsolattartásban tovább erősödött, és az online vásárlás is széles körben elterjedt. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új kutatásában a Kantar-Hoffman piackutató intézet elemzései révén mutatja be a hazai digitális és kulturális trendeket az elmúlt tíz évben, valamint a koronavírus hosszú távú hatásait.

2025. február 12. 20:09

AI-orientált 2024 után további AI fejlesztések az SAP-nál

Az SAP legújabb fejlesztései tovább bővítik az ügyfelek számára az SAP generatív mesterséges intelligencia-megoldását, a Joule-t, amely mostantól az SAP portfólió funkcióinak több mint 80 százalékába beépült. Ennek révén a felhasználók gyorsan és egyszerűen, természetes nyelven végezhetik el a legfontosabb feladataikat. A Joule több mint 1300 új funkciója többek közt azt is lehetővé teszi, hogy mobiltelefonos csevegést indítva kapjon egy felhasználó betekintést a legfrissebb üzleti adatokba vagy hagyjon jóvá egy folyamatot.

2025. február 12. 18:16

Díjazták az ELTE-n folyó tehetséggondozói munkát

Az ELTE Informatikai Kar és a Neumann Társaság (NJSZT) is elismerő oklevelet kapott a 2024. évi Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI) és a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián (CEOI) eredményesen szereplő tanulók felkészítésének támogatásáért. Az oklevelet Horváth Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár, az ELTE Informatikai Intézet igazgatója vette át Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkártól.

2025. február 12. 16:38

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ESET nyerte az AV-Comparatives 2024-es Év Terméke díját

2025. február 13. 10:03

Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak

2025. február 10. 14:59

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54