A Napi Sorsjegy Facebook látogatói döntöttek az adományról

forrás: Business Online, 2016. február 9. 12:55

A Posta Biztosító 2015 év végén indította el az egy hónapig tartó szavazását, amelynek keretében a Napi Sorsjegy Facebook oldal, közel 200 ezer fős közössége dönthette el, hogy mely alapítvány kapja meg a biztosító által felajánlott 2 millió forintos adományt. A szavazás során a legtöbb voksot az Országos Mentőszolgálat Alapítvány kapta, a döntésben résztvevő játékosok 41 százaléka választotta a mentők támogatását. 

„A Posta Biztosító számára mindig is fontos volt a társadalmi szerepvállalás, ezért is döntöttünk úgy, hogy ahelyett, hogy mi választanánk ki a kedvezményezett alapítványt, akit adományunkkal támogatunk, inkább az általunk indított Facebook oldal, a Napi Sorsjegy közösségének kezébe adjuk a döntést” – mondta el Pandurics Anett, a Posta Biztosító elnök-vezérigazgatója.
 
„Azért dolgozunk, hogy a lehető leggyorsabban és a lehető legjobban lássuk el a bajbajutottakat. Az életmentéshez azonban az elhivatottság és a felkészültség mellett speciális eszközökre is szükség van. A Posta Biztosítótól kapott adományból egy az újjáélesztéshez szükséges mellkaskompressziót végző, Lucas 2 elnevezésű gépet vásárolt az OMSZ Alapítvány az Országos Mentőszolgálat számára” – nyilatkozta Máté Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója.
 
A Napi Sorsjegy Facebook oldalt a Posta Biztosító indította 2011-ben közösségépítési céllal. A folyamatosan növekvő és jelenleg már 195 ezer tagot számláló oldalon a játékosoknak minden nap lehetőségük van naponta egy alkalommal „lekaparni” az online sorsjegyet. Az egyes nyereményeken túl, rendszeresen biztosítási kedvezménykupont kapnak a játékosok, amit utas-, és kötelezőbiztosítás megkötésekor érvényesíthetnek. A játék mindenki számára ingyenes, csak egy Facebook regisztráció szükséges hozzá. A Napi Sorsjegy mobil applikációt, a 2013-as bemutatása óta eltelt 3 évben már közel 25 000 alkalommal töltötték le az érdeklődők.
 
 
Kulcsszavak: Facebook adomány

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10