2 milliárdhoz közelít a Szallas.hu

forrás: Prím Online, 2016. február 10. 15:05

Több mint 40 százalékos bővülés mellett 1,89 milliárd forintos forgalmat ért el tavaly a Szallas.hu. A markáns növekedés hátterében a 2015-ben is rekordot döntő belföldi turizmus, valamint a cég sikeres külföldi terjeszkedése áll. A Szallas.hu európai viszonylatban is kimagasló eredményt ért el, melyet február 9-én a 32 ezer vállalkozást versenyeztető European Business Awards is elismert.

Belföldön harmadával, míg külföldön közel duplájára növelte árbevételét 2015-ben a Szallas.hu. A cég összességében már 175 ország több mint 150 ezer szálláshelyét kínálja. „Növekedésünkhöz továbbra is a belföldi turizmus bővülése biztosít szilárd alapot, ugyanakkor egyre erőteljesebb a nemzetközi jelenlétünk, a Hotel.de-vel kötött megállapodással párhuzamosan folyamatosan építjük ki és bővítjük saját külföldi szálláskínálatunkat, elsősorban az utazók által biztonságosabbnak tartott Közép-Európa országaiban” – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója. 

 

A tavalyi évben a legnagyobb sikert a magyarok körében egyre népszerűbb Horvátországban, illetve Lengyelországban érte el a cég, előbbi esetén duplázta, míg utóbbinál triplájára növelte közvetített forgalmát. A kimagasló növekedés egyúttal európai szintű elismerést is hozott a Szallas.hu-nak. Az idén 9. alkalommal meghirdetett European Business Awardson 33 ország 32 ezer vállalkozása között nyerte el a „Ruban d’Honneur: The ELITE Award for Growth Strategy of the Year - ” (Az év növekedési stratégiájáért járó kiválóság elismerés) nevű díjat, és ezzel döntős a 2016 júniusáig tartó versenyben. „Növekedésünket saját erőből finanszírozva kerültünk döntőbe ezen a rangos európai megmérettetésen, bízunk benne, hogy a kategória egyetlen magyar résztvevőjeként dobogós helyen végzünk” – tette hozzá Szigetvári József.

 

„A jelenlegi gazdasági helyzetben már a túlélés is fél siker, ezért azok a cégek, akik képesek ezen felülkerekedni és fejleszteni, dinamikusan növekedni, igazán figyelemre méltóak. Európának több ilyen vállalkozásra lenne szüksége, gratulálunk a Szallas.hu-nak” – tette hozzá Adrian Tripp, a European Business Awards igazgatója. 

 

Innováló belföldi szálláshelyek

Az online szállásfoglalás aránya 2015-ben hazánkban már elérte az 55 százalékot, melyből a Szallas.hu piaci részesedése közel 40 százalék volt. A belföldi turizmus 10 százalékos növekedése a legaktívabb időszakokban azt eredményezte, hogy a hazai szállásadóknál tavaly még gyakrabban került ki a megtelt tábla. „Ennek köszönhető, hogy 2015-ben átlagosan 5 százalékos áremelkedést tapasztaltunk, és mivel az eddigi foglalási adataink alapján a bővülés 2016-ra is előre jelezhető, idén is várható 4-5 százalékos áremelés” – mondta Szigetvári József. A szakember hozzátette, hogy a turizmusba áramló pénz pozitívan hat a szálláshelykínálatra is, egyre több a fejlesztés, így a magyar utazók, illetve a hazánkba látogató külföldiek szinte minden kategóriában találhatnak minőségi, ugyanakkor kedvező ár-érték arányú szálláshelyeket.

 

A Szallas.hu szavazható versenyanyaga a European Business Awardson:


 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Csillaghullás húsvétkor: Digitális távcsövek és appok segítik az égi élményt​

Húsvét vasárnap éjszakáján a Lyridák meteorraj látványos csillaghullással ajándékozza meg az égbolt szerelmeseit. A digitális technológia és az infokommunikációs eszközök segítségével az élmény még közelebb kerülhet hozzánk.

 

2025. április 19. 20:43

A városi autópályák hatása a személyes kapcsolatokra

Egy friss, a Budapesti Corvinus Egyetem részvételével készült nemzetközi kutatás szerint a városi autópályák átlagosan 1-16 százalékkal csökkentik a társas kapcsolatok számát azok között, akik az út két oldalán élnek.

2025. március 27. 21:01

"A politika ma már összefonódott a technológiával, social média algoritmusok diktálják a minket érő impulzusokat"

A Make Art Great Again galéria bemutatja a "Trump ima-, business és wellness-központ"-ot. Hogy miről is van szó, az kiderül a kiállítás két alkozójával -  drMáriással és Weiler Péterrel - készített interjúból.

 

2025. március 26. 14:28

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

Donald Trump amerikai elnök ígéretéhez híven 2025. március 18-án nyilvánosságra hozta az 1963-as John F. Kennedy-merénylettel kapcsolatos, eddig titkosított dokumentumok jelentős részét. A Nemzeti Levéltár honlapján elérhetővé vált mintegy 80 000 oldalnyi anyag új részleteket tár fel Lee Harvey Oswald tevékenységéről és a merénylet körülményeiről.

2025. március 21. 16:38

Flipperverseny és izgalmas újdonságok a budapesti Flippermúzeumban

A TWIPY Award a flipperek Oscar-díjának számít: nemcsak a gépek, hanem a flipperekkel kapcsolatos helyszínek is elnyerhetik. Az elismerést az amerikai THIS WEEK IN PINBALL magazin adja át minden évben, és idén a budapesti Flippermúzeum is esélyes volt a legjobb európai helyszín díjára. A szavazás alapján 40 európai flipperes helyszín kapott voksokat, és a Flippermúzeum a második helyen végzett, mindössze 1 százalékkal lemaradva az első helyezettől. A világhírű újlipótvárosi múzeumban továbbra is ingyenesen kipróbálhatók a gépek a belépőjegy áráért, és újdonságként egy flipperverseny is várja a látogatókat – április elsején, Bolondok Napján.

2025. március 20. 10:06

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12