Csont-, izom- és porcdarabokat nyomtattak 3D-ben amerikai orvosok

MTI Sajtóadatbank, 2016. február 17. 01:19

Csont-, izom- és porcdarabokat nyomtattak 3D-ben amerikai orvosok. Az "élő" sejtekből növesztett szerveket állatokba ültették be, az összes implantátum normálisan működött - tudósított a BBC hírportálja.

A Wake Forest Baptista Egészségügyi Központ kutatócsoportja új technológiát fejlesztett ki, amellyel mikrocsatornákkal átszőtt, szivacsszerű szövetet nyomtatnak 3D-ben. A szivacsos szerkezet lehetővé teszi, hogy a tápanyagok behatoljanak a szövetbe, az élő sejtek ne "haljanak éhen" - olvasható a Nature Biotechnology című lapban közölt tanulmányukban.

 

Az integrált szövet- és szervnyomtatási rendszer, vagyis az Itop lebomló műanyagból építi fel a szerkezetet, melyet az élő sejteket tartalmazó vizes géllel kombinál, és serkenti a sejtek növekedését. Amikor a struktúrákat állatokba ültették, a "műanyagállvány" lebomlott, ahogy a sejtek termelte fehérjék természetes szerkezete helyettesítette azt. Eközben vérerek és idegek hatoltak az implantátumba.

 

A kutatás vezetője, Anthony Atala szerint az emberi szervezet szövetei is nyomtathatók lesznek. Az implantátumok olyan erősek, mint az emberi szövetek, a kutatók most azt vizsgálják, mennyire tartósak. Atala szerint a 3D-s nyomtatás új utakat nyit az orvostudomány számára. "Tételezzük fel, hogy állkapocssérüléssel érkezik egy beteg, a csont egy darabja hiányzik. Elkészítjük a törött csontról a felvételeket, ezek adatait a szoftverünkön át a printerbe tápláljuk, hogy az olyan állkapocsdarabot nyomtasson, amely pontosan kitölti a hiányt" - magyarázta az orvos. 

 

"Igen eltérő minőségű szöveteket nyomtattunk a lágy izomtól a kemény porcig és csontig, ezzel megmutattuk, hogy mindenféle keménységű szövetet elő tudunk állítani" - mondta Atala.

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A fizikai AI forradalma: amikor a gépek megtanulnak alkalmazkodni

A Deloitte Tech Trends 2026 legújabb elemzése szerint a fizikai mesterséges intelligencia (physical AI) alapvető változást indít el a robotika világában. A korábban merev, előre definiált utasítások szerint működő gépeket fokozatosan felváltják azok az intelligens rendszerek, amelyek képesek tanulni, alkalmazkodni, és összetett, kiszámíthatatlan környezetben is biztonságosan helytállni. 

2026. január 19. 20:02

35 év innováció: az OTIO múltja, jelene és jövője egy jubileumi kötetben

Az idén harmincötödik alkalommal megrendezett Országos Tudományos és Innovációs Olimpia (OTIO) több mint három évtizedes történetét és eredményeit mutatja be az a száz oldalt meghaladó jubileumi kiadvány, amellyel a Magyar Innovációs Szövetség az elmúlt évtizedek hazai és nemzetközi sikereket elért versenyzői előtt tiszteleg. 

2026. január 19. 18:21

Forradalmi AI-ötletek taroltak a HUN-REN AI Hackathonján

Nagy sikert aratott a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat kétnapos AI Hackathonja, ahol a résztvevők az autonóm AI-rendszerek tudományos felfedezéseket támogató lehetőségeit mutatták be. A verseny első helyezett csapata olyan kutatórendszert tervezett, amely a hagyományostól eltérve rejtett kapcsolatok feltárásával segíti a tudományos áttöréseket.

2026. január 19. 16:44

660 milliós beruházással fejlesztette gyártáskapacitását a Sz. Variáns Kft.

A debreceni családi vállalkozás, az Sz. Variáns Kft. 660 millió forintos beruházás keretében állította üzembe új, 5 szín + lakkozásra alkalmas Heidelberg UV-nyomdagépét. Az eszköz 2026-tól jelentősen bővíti a cég prémium és luxuscsomagolási kapacitását. A fejlesztést a Demján Sándor Program támogatta: a teljes beruházási költség 29%-át, közel 200 millió forintot finanszírozott, a fennmaradó összeget a vállalat saját és egyéb forrásokból biztosította.

2026. január 19. 14:59

Digitális szülőség – útmutató a modern gyermekkorhoz

Az online megosztás és a szülői nevelés öszvérkifejezésével, a sharentinggel, korunk egyik legelterjedtebb, ugyanakkor legellentmondásosabb jelenségével is részletesen foglalkozik a Gondolat Kiadó Médiatudományi könyvek-sorozatában megjelent Digitális szülőség című kötet. A Lendvai Gergely Ferenc médiajogász, valamint Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke által szerkesztett hiánypótló mű számos nézőpontból vizsgálja a digitalizált gyermekkorból adódó lehetőségeket, kihívásokat és konfliktushelyzeteket.

2026. január 19. 13:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Határok nélkül: több mint 1800 AI-film érkezett a Budapest SmartFestre

2026. január 19. 10:05

Hiba a Revolut alkalmazásban, illetve a kártyás fizetéseknél

2026. január 9. 14:38

Amikor a szoftver életre kel: a Bosch intelligens jövőképe a CES 2026-on

2026. január 6. 11:50

A generatív AI lett a digitális világ új alappillére

2025. december 28. 13:58