Eredményes évet zárt a Kulcs-Soft

forrás: Prím Online, 2016. február 17. 14:39

A Kulcs-Soft lezárta a 2015-ös évet és büszkén jelentették be, hogy ismét nagyszerű eredményt értek el. 11%-kal sikerült növelni az éves árbevételt, és ennél is nagyobb mértékben nőtt a nyereségességük. A pontos számot április 30-án közölik majd, de annyit már most is elmondhattak, hogy a várható osztalék 50-60 forint között lesz részvényenként.

Szakmai szempontból a december és a január a minél zökkenőmentesebb évváltásról szólt. Az új bérszámfejtési jogszabályok, illetve a számlák NAV felé történő feladása jelentette a legnagyobb kihívást, mind nekik, mind az ügyfeleiknek. Ezt nem nehézségként, hanem lehetőségként élték meg, hiszen minél bonyolultabb a magyar ügyviteli jogszabályi rendszer, annál több konkurensük fog kiszállni a versenyből.

 

2016-ban újra elindítják a Kulcs-Keltető projektet. Ez a program a Kulcs-Soft Nyrt. leendő munkavállalóinak szól. Az egy-egy hetes kurzusokban az érdeklődőknek lehetőséget biztosítanak a leendő feladatok és elvárások alaposabb megismerésére. A projekt lényege, hogy öt munkanapon át, 30 tanítási órán keresztül képezzék, oktatják, vizsgáztatják a jelentkezőket. Az egy hét elteltével a jelöltek könnyebben eldönthetik, hogy tudnak-e, akarnak-e náluk dolgozni, és így pontosabb képet kapnak a jelentkezők alkalmasságáról. A Kulcs-Keltető program minden hétfőn indul, és azt várják tőle, hogy segít megoldani a tartós munkaerőhiányt. A hét során átveszik a legfontosabb számlázási, könyvelési, bérszámfejtési tudnivalókat, illetve értékesítési, ügyviteli, ügyfélkezelési témákról is lesz szó. Megismertetik a jelöltekkel a Kulcs-Soft céljait, elvárásait, etikai nézeteit.

 

Az idei évkezdés másik nagy projektje a Microsoft - Kulcs-Soft együttműködés. Megállapodtak a magyar Microsoft-tal, hogy minden Office365 verzióhoz ingyen megkapják az előfizetők a BizXpert termékük magyar nyelvű verzióját a SzámlázzMost szoftvert. Az együttműködés célja, hogy minden magyar cég, aki Microsoft Office programot használ, rendelkezzen számlázó szoftverrel és ez a Kulcs-Soft SzámlázzMost szoftvere legyen. Ha sikerül bizonyítaniuk Magyarországon, akkor a következő lépés a világpiac lesz, amikor az amerikai Microsoft is ajánlja majd a számlázó programot az Office365-höz. A termék készen áll, eddig közel 40.000 ügyfél töltötte le az angol nyelvű verziót a világ számos pontján.

2016-ra ennek az együttműködésnek a kialakítása a legfontosabb célkitűzésük!

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

EY-Parthenon: Új márka, egykapus ügyfélélmény

Az EY globálisan egységesíti tranzakciós tanácsadási üzletágát és a vállalati stratégiával foglalkozó EY-Parthenon csapatát, közös márkanév alatt működtetve tovább ezeket a területeket. Ez a lépés az ügyféligényekre reagálva erősíti meg a két terület közötti szinergiákat, és biztosít egységes, integrált tanácsadási élményt. Az új működési modell lehetővé teszi, hogy a vállalatok még komplexebb és összehangoltabb támogatást kapjanak növekedési, fejlesztési vagy stratégiai döntéseikhez. A márka mögött 25 000 szakember dolgozik, 150 országban.

2025. április 18. 16:03

Országos mozivetítéssel zárult a Hunyadi sorozat

Húsvét hétvégéjén érkezik a Hunyadi sorozat grandiózus fináléja a TV2 műsorára. A legelhivatottabb rajongók azonban már korábban, április 16-án, szerdán, 19 Cinema City moziban, exkluzív vetítésen élhették át a sorozat záróepizódját, amely látványos csatajeleneteivel kápráztatta el a közönséget.

2025. április 18. 14:15

Kihirdették a Sony World Photography Awards 2025 nyerteseit

A Sony World Photography Awards bejelentette a 18. alkalommal megrendezett verseny győzteseit a londoni díjátadó gálán, ahol a szakma legnagyobbjai ünnepelték az idei nyerteseket és kiemelkedő munkáikat.

2025. április 18. 12:33

Mi jön a fal után? – Automotive Summit 2025

Ezzel a provokatív kérdéssel indul 2025. május 21-én az Automotive Summit a MOL Campuson. A konferencia az autóipar jövőjét helyezi fókuszba, különös tekintettel arra, milyen szerepet tölthet be Magyarország a globális átalakulásban. A szakértők számos nézőpontból vizsgálják meg az iparág kihívásait és lehetőségeit – a mesterséges intelligencia autóértékesítésben betöltött szerepétől kezdve, az új autógyárak gazdasági hatásán át, egészen a CO₂-kibocsátás jövőjéig.

2025. április 18. 10:29

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12

Az év legolvasottabb online tartalmai

2025. április 9. 20:39