Az amerikai igazságügyi miniszter bírálja az Apple ügyében hozott ítéletet

MTI Sajtóadatbank, 2016. március 2. 05:31

Az amerikai igazságügyi miniszter egy kiberbiztonsággal foglalkozó konferencián nyíltan bírálta kedden egy New York-i bíróság döntését, miszerint az Apple-nek nem kell együttműködnie a hatóságokkal egy okostelefon titkosításának feloldásában.

Loretta Lynch párbeszédre szólított fel az informatikai iparág képviselőivel, ám ugyanakkor élesen bírálta nemcsak a vitatott döntést meghozó bíróságot, hanem az Apple magatartását is. A politikus a San Franciscóban évente megrendezett, a számítógépes biztonsággal foglalkozó konferencián mondott beszédet.

 

"Megvan a kockázata, hogy az az érzet alakul ki, mintha ez az ügy nem rólunk, mindannyiunkról, hanem az Apple-ről szólna. De döntenünk kell: hagyjuk-e, hogy egy vállalat - még ha nagy vállalat is és még ha csodás termékeket gyárt is -, hogy egyetlen cég döntse el ezt az ügyet mindannyiunk számára? Hagyjuk, hogy egy vállalat döntse el, hogyan vezessenek egy nyomozást?" - fogalmazott Lynch. 

 

A miniszter lényegében megismételte azt, amit a konferencián kedden délelőtti előadásában Mike Rogers, a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) igazgatója mondott. Rogers azt fejtegette, hogy a kormányzat szeretne együttműködni az informatikai cégekkel annak érdekében, hogy eredményesen vehesse fel a harcot a szélsőségesek és a hackerek ellen.

 

Beszéde után Loretta Lynch a pódiumon válaszolt kérdésekre, s kifejtette, hogy a kormány kérése nem több, mint amikor egy bűnügyi nyomozáshoz a rutin házkutatási engedély lehetővé teszi a rendőrségnek, hogy átvizsgálja a bűnügy helyszínét és bizonyítékokat keressen.

 

A jelenlévő informatikai szakemberek erősen vitatták a miniszter állásfoglalását. Szerintük ugyanis az okostelefonok kódjának feltörése, még ha csak egyszer történik is meg, beláthatatlan következményekkel járhat a számítógépes biztonságot illetően. A Microsoft képviselőjének bejelentését, miszerint az Apple álláspontját támogatják majd a várható perben, óriási taps fogadta. 

 

A szövetségi igazságügyi minisztérium vezetője egyébként éppen akkor fogalmazta meg álláspontját San Franciscóban, amikor Washingtonban az FBI és az Apple képviselője kongresszusi meghallgatáson vett részt az ügyben. Az Apple azt állítja, minden egyes telefon esetében akár több mérnök egyhavi munkája kell a kód feltöréséhez, mert a cég maga sincs birtokában az ehhez szükséges eszköznek. A techvállalat álláspontja szerint ha létrehozzák az eszközt az iPhone-ok feltöréséshez, és az rossz kezekbe kerül, akkor rengeteg felhasználó féltve őrzött személyes adatai kerülhetnek veszélybe. Ezért a cég egyelőre ellenáll, s nem akar együttműködni termékének feltörésében.

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10