Az Oriana segít a gének feltérképezésében

forrás: Prím Online, 2016. március 7. 13:13

Az Oriana, az üzleti alkalmazásfejlesztési piacot alapjaiban felforgató vállalat többek közt egyedi, iparágfüggetlen megoldásával formálta át a hazai szoftverfejlesztési piacot, amellyel minden eddiginél gyorsabban fejleszthetők a dobozos célszoftvereknél személyre szabottabb, rugalmasabb, de az egyedi fejlesztéseknél akár 50 százalékkal olcsóbb üzleti alkalmazások.

A vállalat technológiájának és módszertanának alkalmazhatósága azonban túlmutat az olyan bonyolult adminisztrációs folyamatokkal rendelkező, hagyományos üzleti területeken, mint a szolgáltatás, gyártás vagy akár a kereskedelem. Ezeken felül az Oriana által fejlesztett megoldás olyan nem mindennapi adatbázisok folyamatoptimalizálására is alkalmas, mint például Magyarország legnagyobb emberi génbankja, ahol több mint 1.000 család DNS adatainak a tárolása és elemzése volt a kihívás.

 

Áttörést jelenthet a magyar génbank a betegségek megelőzésében

Az Európában egyedülálló, balatonfüredi génbankprojekt vezetője Dr. Korányi László professzor, belgyógyász és kutatóorvos, aki nemzetközi együttműködésben végez elismert kutatásokat az anyagcsere-eltérésekkel, elsősorban a diabétesszel és szövődményeivel kapcsolatosan.  A dunántúli cukorbetegek hozzátartozóitól, felmenőitől és utódaitól már 1994 óta gyűjtik a DNS-mintákat, amelyeket megfelelően tartósítva egy mintatárban raktároznak el. A génbank elsődleges célja, hogy kimutathatók legyenek azok a géneltérések, amelyek – adott helyen és lakossági környezetben – a diabétesz kialakulásával vannak kapcsolatban. A kutatás most nemzetközi szinten folytatódik: egy svédországi intézettel, a malmői diabétesz központtal és annak vezetőjével, Leif Grooppal együttműködve a Botnia projekt keretében jelenleg azon dolgoznak, hogy a 2-es típusú diabétesszel társuló génhibákat azonosítsák.

 

„A génbankban összegyűjtött DNS minták orvosi-kutatási célokra történő felhasználása áttörést hozhat a diabétesz mellett további betegségek megelőzésében és gyógyításában is. A tudomány eddig ezeknek az adatoknak mindössze az 1 százalékát használta fel, ezért most az a célunk, hogy az elmúlt 20 évben összegyűjtött adatok elérhetővé váljanak a génvizsgálatokat végző hazai tudósok és egyetemek számára is” – mondta Dr. Korányi László professzor, aki egykor a malmöi Wallenberg Intézetben a diabétesz öröklődését kutató laboratórium vezetője volt.

 

DNS-adatok biztonságos kezelése és pontos elemzése egy alkalmazásban

Korányi professzor génbankprojektjének támogatásához az Oriana olyan üzleti alkalmazást fejlesztett, amelynek segítségével megbízhatóan tárolhatóak és bármikor lekérdezhetőek a DNS mintatár értékes adatai. Az adatok közti összefüggések egyszerű elemzése érdekében akár még családfák is felrajzolhatóak, amellyel rögtön látszanak a felmenők közötti öröklődési tendenciák. A rendszer által kezelt és anonim módon nyilvántartott nagy adathalmazokból levezetett eredmények és konklúziók számos, korábban nem ismert összefüggésre világítanak rá, támogatva ezzel az orvosi kutatómunka hatékonyságát.

 

„A megoldás azonban túlmutat a komplex adathalmazok kezelésén, valamint a kutatásokhoz és betegségmegelőzéshez elengedhetetlen elemzések elvégzésén, hiszen a Dunántúli DNS Mintatár által használt IT-alkalmazás az összegyűjtött információk szolgáltatására is alkalmas, ami lehetővé teszi az eredmények megnyitását és elérhetővé tételét további kutatásokhoz. A DNS mintatár eddigi kutatásai és a génbank működése alapján már három sikeres PhD munkaterv is készült” – tette hozzá Dr. Korányi László professzor.

 

„A professzorral együttműködve, terveink között szerepel az adatbázis online elérhetővé tétele a hazai egyetemi kutatócsoportok és tudósok számára. Mi hiszünk a közösségi tudásmegosztás erejében, főleg ha az hosszú távon fenntartható és mindenki hasznára váló eredményeket támogat. Az Oriana egyedi, üzleti célú megközelítése is ezen az alappilléren nyugszik: az Oriana nemcsak egy kész megoldást ad ügyfeleinek és partnereinek, hanem a lehetőségek végtelen tárházát biztosító eszközrendszert nyújt, amellyel a felhasználók a további üzleti kihívásaikra is megoldást találhatnak a rendszer továbbgondolásával, továbbfejlesztésével. Az Oriana ökoszisztémájában az eszközrendszer fejlesztése és az innováció folyamatos, mivel a partnerek, az ügyfelek és a fejlesztők tudásmegosztásán alapul. A közösségi tudás és a bővülő eszközrendszer megosztása, a fejlesztések, ötletek folyamatos áramlása biztosítja a rendszerünkben elérhető üzleti alkalmazások számának növekedését” – mondta Kovács Péter, az Oriana ügyvezető igazgatója. 

 

Kulcsszavak: Oriana egészség szoftver

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Flipperverseny és izgalmas újdonságok a budapesti Flippermúzeumban

A TWIPY Award a flipperek Oscar-díjának számít: nemcsak a gépek, hanem a flipperekkel kapcsolatos helyszínek is elnyerhetik. Az elismerést az amerikai THIS WEEK IN PINBALL magazin adja át minden évben, és idén a budapesti Flippermúzeum is esélyes volt a legjobb európai helyszín díjára. A szavazás alapján 40 európai flipperes helyszín kapott voksokat, és a Flippermúzeum a második helyen végzett, mindössze 1 százalékkal lemaradva az első helyezettől. A világhírű újlipótvárosi múzeumban továbbra is ingyenesen kipróbálhatók a gépek a belépőjegy áráért, és újdonságként egy flipperverseny is várja a látogatókat – április elsején, Bolondok Napján.

2025. március 20. 10:06

Mindent a szemnek? Több "érzékszerv" kell az önvezetéshez

A Tesla Autopilot rendszerének érzékelői körüli viták újraéledtek egy nemrégiben készült tesztvideó kapcsán, amelyben a rendszer nem tudta felismerni az útakadályokat, ami balesethez vezetett.

2025. március 18. 18:17

Ma este debütál a TV2 nagyszabású Hunyadi-sorozata

Március 8-án, 20 órakor indul a TV2 történelmi drámasorozata, a Hunyadi, amely Hunyadi János életét és korát mutatja be. A tízrészes széria a magyar történelem egyik legjelentősebb alakjának történetét dolgozza fel, modern technológiai megoldásokkal és nemzetközi együttműködéssel. 

2025. március 8. 18:55

Lesz-e magyar Oscar? (A filmipar és a technológia)

Március 2-án a világ szeme ismét Hollywoodra szegeződik, aki akarja, akár élőben is nézheti a 2025-ös Oscar-gálát. Az idei esemény különösen izgalmas az informatikai és technológiai vonatkozások miatt, hiszen a filmipar egyre inkább a digitális világ eszközeire támaszkodik. Több jelölt is kiemelkedő technológiai megoldásokat vonultat fel, és az Akadémia már előre kihirdette azokat az innovációkat, amelyek idén technikai Oscar-díjat érdemeltek. 
UPDATE: Korábbi hírünket aktualéizáltuk a Mediator sajtóanyagával, amely az esélyeket latolgatja, beleértve a magyar Oscar esélyét is.

2025. február 26. 14:07

Fel fog-e lépni Zámbó Jimmy saját emlékkoncertjén?

A legfrissebb információk szerint 2026-ban - Zámbó Jimmy halálának 25. évfordulója alkalmából - emlékkoncertet terveznek a Budapest Arénában. Bár konkrét részletek még nem állnak rendelkezésre a koncert programjáról, a nemzetközi példák alapján felmerül a kérdés: vajon megjelenik-e a király "személyesen" az eseményen, előad-e valamit saját hangján "eredetiben"?

 

2025. február 24. 21:38

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01