Az Ericsson ingyenes coaching lehetőséget hirdet női vezetőknek
Női vezetők számára hirdet ingyenes, nyílt, csoportos coachingot az Ericsson Magyarország. A programot a vállalat képzett coachai önkéntes alapon tartják meg. 2015 végén a vállalat K+F szervezete nyerte el a Nemzetközi Coach Szövetség (ICF) Magyar Tagozata által meghirdetett „Az Év Coaching Szemléletű Szervezete” díját.
A cégen belül aktív, hosszú távú fejlődési ívbe illesztett coaching élet zajlik, ahol kiemelt szerepet kap az egyéni potenciál kibontakoztatása. Alulról és felülről jövő kezdeményezések integrálásával, külső és belső coachok együttes jelenlétével erősítik a coaching kultúrát.
Női vezetőknek nyílik most lehetősége részt venni ebben a kezdeményezésben, ezáltal is segítve önmagukat a céljaik elérésében. A 7 alkalmas programsorozat április közepén indul, résztvevőit pályázat során választják ki. Jelentkezni motivációs levélben kell 2016. április 1-ig. A csoportok 10 fősek (amiből 2 fő az Ericsson Magyarország vezetői közül kerül ki), a foglalkozások kéthetente, a délutáni/esti órákban zajlanak (16.30-19.00 között) az Ericsson K+F Központjában (1117 Budapest, Irinyi József u. 4-20.). 2016 tavaszán 3 csoport indul.
A csoportos coaching egy fejlesztő folyamat, ahol vezetői témákat (mint például munka magánélet integráció, vezetői szereppel kapcsolatos kérdések, konfliktuskezelés, személyes márka építés) beszélnek át, egyéni fejlődési célok mentén. A program során fejlődik az empátia, az együttműködés, a tudatosság, a problémamegoldás, és a coachkészségek. Használva a többi résztvevő erőforrásait, új perspektívákkal, meglátásokkal, ötletekkel gazdagodnak a csoporttagok.
Mi történik majd a program során?
- A program elején a résztvevők megállapodnak azokban az együttműködési elvekben, amelyek segítenek majd a közös munka során. Megkeresik a tanulási céljaikat, megnézik, hogy pontosan milyen eszközökkel fognak dolgozni, és gyakorlatot szereznek a használatukban.
- Ezt követően a résztvevők által behozott vezetői dilemmákat dolgozzák fel, a csoport aktív támogatásával. A téma feltárásán túl, az érintett egy mélyebb megértéssel és konkrét akciótervvel távozik, miközben a többiek saját tapasztalataikkal, meglátásaikkal és különböző coaching eszközökkel segítik őt ebben a munkában. Az egyes történetekből mindenki tanul, hisz jellemzően olyan témák kerülnek napirendre, amelyekkel minden vezető találkozhat munkája során. Minden alkalom végén ezeket a tanulásokat a résztvevők szintetizálják és tudatosítják is.
- A teljes programsorozat végén összegzik a közösen megtett utat, visszatekintenek a kitűzött tanulási célokra, a közös munkára, együttműködésre.
Jelentkezés: Motivációs levélben (név, pozíció, cég, vezetői tapasztalat, jelenleg hány emberért felel, hogyan látja magát 3 év múlva, hogyan segíti a céljai eléréséhez ez program) a meghivo@ericsson.com címen „Női vezető coaching” tárgymegjelöléssel 2016. április 1-ig.
Az Ericsson célja, hogy 2020-ra munkatársaik 30% nő legyen. A vállalat egyik erőssége abban rejlik, hogy sokszínű csapatokat hoznak létre, amelyek különböző korú, nemű, kultúrájú emberekből állnak össze. Ez a színesség és különbözőség egészen más álláspontokat és ötleteket generál, amely kiemelt jelentőségű az innovációban.
Kapcsolódó cikkek
- Az ericsson kiscellás szolgáltatásával már „Házhozszállítás” is van a Legia Varsó stadionjában
- Lengyelországban is együttműködik az Ericsson és a UPC
- Ericsson: a globális mobiladat-forgalom 65 százalékkal nőtt egy év alatt
- Az akadozó streamingtől lesz feszült a felhasználó
- 11 táblagép átadásával Rezibe érkezett a Vodafone Digitális Iskola Program
- Az Ericsson az 5G-hez közelíti a hálózati lefedettséget, a hálózat teljesítményét és képességeit
- Hencidára érkezett a Vodafone Digitális Iskola Program
- Iskolai 3D nyomtató pályázat indult
- Ajándék tabletek hátrányos helyzetű térségek iskoláinak
- Kiber-fizikai rendszereket tudnak megvédeni a BME hallgatói
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Csillaghullás húsvétkor: Digitális távcsövek és appok segítik az égi élményt
Húsvét vasárnap éjszakáján a Lyridák meteorraj látványos csillaghullással ajándékozza meg az égbolt szerelmeseit. A digitális technológia és az infokommunikációs eszközök segítségével az élmény még közelebb kerülhet hozzánk.
A városi autópályák hatása a személyes kapcsolatokra
Egy friss, a Budapesti Corvinus Egyetem részvételével készült nemzetközi kutatás szerint a városi autópályák átlagosan 1-16 százalékkal csökkentik a társas kapcsolatok számát azok között, akik az út két oldalán élnek.
"A politika ma már összefonódott a technológiával, social média algoritmusok diktálják a minket érő impulzusokat"
A Make Art Great Again galéria bemutatja a "Trump ima-, business és wellness-központ"-ot. Hogy miről is van szó, az kiderül a kiállítás két alkozójával - drMáriással és Weiler Péterrel - készített interjúból.
Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt
Donald Trump amerikai elnök ígéretéhez híven 2025. március 18-án nyilvánosságra hozta az 1963-as John F. Kennedy-merénylettel kapcsolatos, eddig titkosított dokumentumok jelentős részét. A Nemzeti Levéltár honlapján elérhetővé vált mintegy 80 000 oldalnyi anyag új részleteket tár fel Lee Harvey Oswald tevékenységéről és a merénylet körülményeiről.
Flipperverseny és izgalmas újdonságok a budapesti Flippermúzeumban
A TWIPY Award a flipperek Oscar-díjának számít: nemcsak a gépek, hanem a flipperekkel kapcsolatos helyszínek is elnyerhetik. Az elismerést az amerikai THIS WEEK IN PINBALL magazin adja át minden évben, és idén a budapesti Flippermúzeum is esélyes volt a legjobb európai helyszín díjára. A szavazás alapján 40 európai flipperes helyszín kapott voksokat, és a Flippermúzeum a második helyen végzett, mindössze 1 százalékkal lemaradva az első helyezettől. A világhírű újlipótvárosi múzeumban továbbra is ingyenesen kipróbálhatók a gépek a belépőjegy áráért, és újdonságként egy flipperverseny is várja a látogatókat – április elsején, Bolondok Napján.