„Az internet nem egy demokratikus jószág”

Média-Kábel-Műhold, 2016. március 10. 10:26

Felfoghatatlan és feldolgozhatatlan az emberi agy számára az a rengeteg inger, amely a modern eszközök által ér bennünket szinte minden percben. A technológia uralta digitális világban minden generáció bolyong, keresi az utat. A fiatalok kialakulatlan személyiségük, az idősebbek a hiányos internetes ismereteik miatt kerülhetnek veszélybe. Rab Árpád, az Óbudai Egyetem Digitális Kultúra és Humán Technológia Tudásközpont munkatársa a digitális kultúra jellemzőit összegezte a Média-Kábel-Műhold c. lapnak.

Az emberiség történetében számos olyan találmányt tudunk felsorolni, amelyek alapvetően megváltoztatták a mindennapjainkat. A kommunikáció terén a könyvnyomtatástól a vezetékes, majd a mobiltelefon elterjedéséig több jelentős állomás említhetnénk, az internet azonban eddig soha nem látott hatást gyakorolt és gyakorol ma is az emberiségre.

 

– A világon az emberek 40 százaléka fér hozzá a világhálóhoz, ez az arány a fejlett országban 78 százalék, míg a fejlődőekben csupán 32 százalék. Korábban soha semmi nem tudott ilyen rövid idő alatt ilyen gyorsan elterjedni. Jó példa erre, hogy a vezetékes telefon használata körülbelül száz év alatt vált általánossá. Az internetnek azonban ehhez csupán jó tíz évre volt szüksége, ez pedig számos következménnyel jár. Egyfelől a különböző generációk egyszerre, együtt élték meg ezt a digitális forradalmat. Nem volt idő arra, hogy az idősebbek megtanulják, és átadják a fiataloknak, ahogy ez korábban történt. Sőt ma ennek az ellenkezőjét tapasztaljuk. Nem alakult ki párbeszéd arról, hogyan kell használni a netet – mutat rá az alapvető okokra Rab Árpád.

 

Éretlenek a neten

 

A mindennapi élet rendkívül gyors átalakulása az egyes nemzedékeket különböző módon érintette. A fiatalok helyzete a leglátványosabb, ezzel a helyzettel egyelőre sem a szülők, sem a pedagógusok nem tudnak igazából mit kezdeni.

 

– Kulturális szempontból vizsgálva a dolgot az egyik nagyon fontos újdonság, hogy a tizenévesek egy virtuális világban találták magukat, és ezzel párhuzamosan természetesen távolodni kezdtek a fizikai valóságtól. Lemondtak a papírfotókról, a levelekről, a könyvekről, a szemtől szemben zajló beszélgetésekről, helyzetekről. Szinte minden az online világban történik velük – foglalja össze a fiatal generáció szemszögéből az életmód-változást a kutató. De miért is baj ez? A szakember szerint egyfelől azért, mert a való életben történő dolgokat, a metakommunikációt, az érzelmek felismerését és megfelelő kezelését így nincs alkalmuk megtanulni, egy problémás szituációban pedig készen kapják a megoldásokat. De ugyancsak nem tanulnak meg vitatkozni, véleményeket egyidejűleg megismerni és kezelni. Teljesen más netes jelek küldözgetése helyett együtt örülni valakivel, megvigasztalni, ha szomorú, megérteni, hogy egy kézmozdulattal, testtartással mit akart közölni. Másfelől a gyerekek saját kialakult, stabil személyiség híján nem az eddig megszokott módon építik fel saját identitásukat, hanem az online térben, amely semmiképpen sem az az igazi közeg, amely őket a mindennapjaik során egyébként körülveszi.

 

– Koruknál fogva a fiatalok még nem ismerik fel, hogy például a Facebookon egy rózsaszín köddel bevont világban létezhetnek. Csak azok az ismerőseik, akiket ők kedvelnek, vagy akik őket kedvelik. Olyan dolgokat tesznek közzé, amire várhatóan pozitív megerősítéseket kapnak, ezt is várják. Olyan ajánlatokkal bombázza őket a közösségi oldal, de a Google is, amely az ő érdeklődésüket az eddigi „online viselkedésük” alapján valószínűleg felkelti. Ez egy konstruált világ, amelyhez érett személyiségnek kell lennie valakinek ahhoz, hogy a helyén kezelje. Végig kellene menniük nekik is azokon a fejlődési szakaszokon, amelyeken korábban mindenki átesett a felnőtté válása során. A gyerekek túl gyorsan lesznek felnőttek, számos döntést egyedül kell meghozniuk, amikre még nincsenek felkészülve – fogalmaz Rab Árpád.

 

Virtuális kapcsolatok, virtuális reakciók

 

Hogy bizonyos helyzetek kezelése ebben a konstruált világban nem csak a tizenéveseknek megy nehezen, hanem az idősebbeknek is, az jól látható abból, hogyan reagáltak az emberek a menekültválságra – jelzi egy aktuális eseményen keresztül a Facebook-lét hamis arcát a szakember. Hirtelen az ismerősök egy része egy ilyen kiélezett témában egészen másképp viselkedett, mint korábban, ezzel a helyzettel pedig a többség nem tudott mit kezdeni. A megosztottság, a másként gondolkodás miatt soha ennyien nem töröltek valakit az ismerőseik közül, mint az elmúlt időszakban.

 

A magyarokra sajnos különösen igaz, hogy a Facebook beszippantotta őket. A kutató úgy fogalmaz, a közösségi oldal a nyugati típusú demokráciák legnagyobb ellensége, mert általában csak egyfajta vélemény megismerését teszi lehetővé. De a többi multinacionális internetes szolgáltató sem a társadalmi igazságosságra törekszik, vagyis minden megmutatására, csupán több bevételt szeretne, ezért igyekszik minden felhasználónak a kedvében járni. Noha az internet ki is nyithatja a világot, összességében az tapasztalható, hogy bezárja az embereket, alapvetően tehát nem egy „demokratikus jószág”.

 

Az idősek helyzete is meglehetősen problémás a neten, más okból, mint a fiataloké, ezért a veszélyforrások is mások. Hogy az ötven feletti generáció is egyre aktívabb, azt jól mutatja, hogy az egészségügyi témákra messze a legtöbben keresnek rá, ekkora érdeklődést még a szexszel foglalkozó oldalak sem váltanak ki. De éppen ez a terület az, amelyben könnyen elvész, gyorsan tévútra kerülhet az, aki nem megfelelő kritikával szemléli az online elérhető információkat.

 

– A papír alapú társadalomban szocializálódottak sokkal inkább elhisznek mindent, amit a weboldalakon találnak, mert ők ahhoz szoktak hozzá, hogy ami le van írva, az igaz. Elhisznek mindent, amit kidob nekik a kereső, bedőlnek különféle ígéreteknek, főleg, ami a gyógyszereket illeti. Sőt különböző közösségek alakulhatnak ki ennek nyomán, amelyeknek tagjai egymást erősítik meggyőződésükben – mutat rá az idősebbeket fenyegető veszélyekre a kutató.

 

(A teljes cikk megjelent a Média-Kábel-Műhold c. lapban.)

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

Az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma (Pentagon) radikális lépést tett a költségvetési hatékonyság növelése érdekében: Pete Hegseth védelmi miniszter bejelentette, hogy 5,1 milliárd dollár értékben megszüntetik az IT- és tanácsadói szolgáltatásokra vonatkozó szerződéseket, amelyeket olyan nagyvállalatokkal kötöttek, mint az Accenture, a Deloitte és a Booz Allen Hamilton.

2025. április 11. 13:12

Az év legolvasottabb online tartalmai

A tavalyi év során kiemelt figyelmet kaptak a Robert Fico és Donald Trump elleni merényletek, az amerikai republikánusok győzelme és Bassár el-Aszad szír elnök bukása, amelyekről jelentős médiaérdeklődés övezte a világot. Azonban a hazai internetezők érdeklődése inkább a belföldi aktualitásokra és a sporthírekre irányult, nem pedig a nagy nemzetközi eseményekre – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss jelentéséből. A tanulmány a legnépszerűbb hazai hírportálok és Facebook-oldalak publikációit és az azokhoz érkező olvasói reakciókat elemezve mutatja be a magyarok online médiahasználati szokásait 2024-ben.

2025. április 9. 20:39

Itt a HMD válasza az online tér veszélyeire

A gyerekek több mint felét érik online idegenek, és minden harmadik gyermek már kapott olyan felszólítást, hogy a beszélgetését privát üzenetküldő alkalmazásokba vigye át – derült ki a HMD és a Perspectus Global által készített globális kutatásból, amely 25 000 gyereket és felnőttet vont be. 

2025. április 5. 16:59

A jövő autós hangrendszere: A kijelző, amely hangot is ad

A Continental az Ac2ated Sound kijelzővel egyedülálló innovációt valósít meg az autóiparban: a kijelző szerepét kibővítve hangszóróként is funkcionál, ezzel új szintre emelve a járművek hangélményét. A kijelző felületének hangforrásként való használata egy teljesen friss perspektívát kínál a felhasználói élmény terén – a hangjelzések, beszédhangok és egyéb hangok közvetlenül a képernyőből hallhatók, így hagyományos hangszórók már nem szükségesek. A technológia alapja a kijelző mögött elhelyezett apró rezgéskeltő egységek, más néven hangaktuátorok, amelyek hanghullámokat generálnak az üvegfelületen.

2025. április 2. 18:19

Díjazták a kimagasló innovációs teljesítményeket

2025. március 26-án az Országház Felsőházi Termében adták át a 2024. évi Magyar Innovációs Nagydíjat és hat további ágazati díjat. A bírálóbizottság, amely tudósokból és elismert gazdasági szakemberekből állt, élén a kulturális és innovációs miniszterrel, a legjobb innovációs teljesítményeket a gazdasági eredmények és társadalmi hasznosság figyelembevételével választotta ki. A Magyar Innovációs Nagydíjat a Cloud Network Technology Kft. nyerte, amely nemzetközi szinten is figyelemre méltó informatikai tesztelési rendszerével érdemelte ki a rangos elismerést.

2025. március 26. 20:23

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Blokklánc vs. AI: Melyik technológia alakítja át gyorsabban a globális munkaerőpiacot?

2025. április 28. 16:57

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43