A Ricoh immár hetedszer lett a világ legetikusabb vállalata
A Ricoh Company Ltd. bejelentette, hogy az etikus üzleti gyakorlat normáit meghatározó globális Ethisphere Institute szerint 2016-ban a világ legetikusabb vállalata lett.
Idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját az Ethisphere és vele együtt A Világ Legetikusabb Vállalatai minősítés, amely azokat a cégeket ismeri el, melyek összehangolják az elvet a cselekedettel, fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy megbízható részei legyenek az üzleti ökoszisztémának, és mindezek által képesek alakítani a jövő ipari normáit, a legjobb gyakorlatot mutatva a vállalatok számára.
A Ricoh hetedik alkalommal érdemelte ki ezt az elismerést, ami hangsúlyozza erős elkötelezettségét a vezető üzleti etikai irányzatok és gyakorlatok iránt, így biztosítva hosszú távon fenntartható értékeket ügyfeleinek, dolgozóinak, szállítóinak, szabályozó testületeinek és befektetőinek.
“Globális vállalatként a becsületes és tisztességes üzletvitel értékei mentén végezzük munkánkat, ezért nyertük el ismételten az Ethisphere Institute ’A Világ Legetikusabb Vállalata’ díját” – mondta Donna Venable, a Ricoh Americas Corporation Humánerőforrásért felelős alelnöke. „Úgy vélem, ez az elismerés a jutalma annak a számtalan sikeres kezdeményezésnek, amelyet az elmúlt 80 év során globális technológiai vállalatként indítottunk útjára. Ezek a programok és az üzleti etika iránti elkötelezettség vállalati filozófiánk elengedhetetlen részét alkotják; ennek köszönhető, hogy a vállalatok egy olyan, megbízható partnerként tekintenek ránk, amely segítséget nyújt számukra az üzleti információk megőrzésében, átalakításában és kezelésében – napjaink dinamikus munkakörnyezeteiben is.”
"Az Ethisphere folyamatosan újraértékeli és méri az üzleti magatartási sztenderdeket. Azok a vállalatok, amelyek vezető szerepet játszanak az olyan sztenderdekben, mint a vállalati állampolgárság, a tisztesség, vagy a transzparencia, értékesebbek a befektetők, a közösségek, az ügyfelek és a munkavállalók szemében, amely szilárd, fenntartható üzleti előnyt jelent” – mondta Timothy Erblich, az Ethisphere ügyvezető igazgatója. „Gratulálunk mindenkinek a Ricoh-nál A Világ Legetikusabb Vállalata elismerésért”.
Elbírálás és pontozás
A Világ Legetikusabb Vállalata cím kiadását megelőző értékelés az Ethisphere Institute Ethics Quotient (EQ) rendszerén alapul, amelyet többéves kutatás során fejlesztettek ki, az Ethisphere Methodology Advisory Panel szakértő tanácsadói pedig tovább vizsgáltak és pontosítottak. Az EQ objektív, következetes és szabványosított értékelést nyújt a vállalat teljesítménye szempontjából. Az összegyűjtött információ inkább egy átfogó mintát biztosít a fő kompetenciákhoz, és nem olyan konkrét elemeket vizsgál, mint például a vállalatirányítás, az üzleti kockázat, a fenntarthatóság, vagy a teljesítmény.
A pontozás négy fő kategória értékelésével történik: üzleti etika és törvényi megfelelés (35%), vállalati állampolgárság és felelősség (20%), etika kultúra (20%), vállalatvezetés (15%) és iparági szerep, innováció és hírnév (10%).
Díjazottak
A Világ Legetikusabb Vállalatai 2016 elismerésben részesülő cégek teljes listája itt található: http://worldsmostethicalcompanies.ethisphere.com/honorees/.
Kapcsolódó cikkek
- Rekordszámú díjjal lett az LG az iF Design 2016 verseny nagy nyertese
- A General Motors díjazta az LG-t
- Megéri etikusnak lenni
- A Symantec nyerte a legjobb védelem díját
- A budapesti Szinkronkorcsolya Világbajnokság kiemelt támogatója a Ricoh Hungary Kft.
- IDC: A Ricoh a menedzselt munkafolyamat-megoldások piacvezetője Nyugat-Európában
- Európa a felesleges kommunikáció csökkentését kéri
- A Ricoh újabb elismerése a fenntarthatósági szerepvállalásáért
- A Ricoh négy termékdíjat kapott a Buyers Laboratory LLC-től
- Ricoh üzletfejlesztési törekvések 2016-ban
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ma este debütál a TV2 nagyszabású Hunyadi-sorozata
Március 8-án, 20 órakor indul a TV2 történelmi drámasorozata, a Hunyadi, amely Hunyadi János életét és korát mutatja be. A tízrészes széria a magyar történelem egyik legjelentősebb alakjának történetét dolgozza fel, modern technológiai megoldásokkal és nemzetközi együttműködéssel.
Lesz-e magyar Oscar? (A filmipar és a technológia)
Március 2-án a világ szeme ismét Hollywoodra szegeződik, aki akarja, akár élőben is nézheti a 2025-ös Oscar-gálát. Az idei esemény különösen izgalmas az informatikai és technológiai vonatkozások miatt, hiszen a filmipar egyre inkább a digitális világ eszközeire támaszkodik. Több jelölt is kiemelkedő technológiai megoldásokat vonultat fel, és az Akadémia már előre kihirdette azokat az innovációkat, amelyek idén technikai Oscar-díjat érdemeltek.
UPDATE: Korábbi hírünket aktualéizáltuk a Mediator sajtóanyagával, amely az esélyeket latolgatja, beleértve a magyar Oscar esélyét is.
Fel fog-e lépni Zámbó Jimmy saját emlékkoncertjén?
A legfrissebb információk szerint 2026-ban - Zámbó Jimmy halálának 25. évfordulója alkalmából - emlékkoncertet terveznek a Budapest Arénában. Bár konkrét részletek még nem állnak rendelkezésre a koncert programjáról, a nemzetközi példák alapján felmerül a kérdés: vajon megjelenik-e a király "személyesen" az eseményen, előad-e valamit saját hangján "eredetiben"?
Mozizás kettesben: Nyerd meg az év moziélményét!
A Cinema City azt kérdezi: Te miért szeretsz moziba járni, és kit hívnál magaddal? A legújabb kampányfilmjük bemutatja, hogy a mozilátogatók sokféleségében egy dolog biztos: mindannyian imádják a mozizást. A Valentin-napján elindult kampány egy izgalmas nyereményjátékkal várja a mozi rajongóit. Ha a résztvevők megnevezik kedvenc mozipartnerüket, lehetőséget kapnak arra, hogy egy évre szóló moziélmény-csomagot nyerjenek.
Mesterséges intelligencia komponálta a "futni mentem" plakátját
Filmrecenziókat nem nagyon szokott közölni egy infokommunikációs hírportál, de ha egy film plakátja az AI bevonásával készült, ráadásul ez épp a legsikeresebb magyar mozifilm, akkor muszáj nekünk is írni róla. Herendi Gábor 2024 novemberében bemutatott romantikus vígjátékáról van szó, ami csütörtök óta a Netflixen is látható: a "Futni mentem"-ről.