Innovációs elismerések sorát nyerte a Zebra
A Motorola Solutions felvásárlásának lezárultával a Zebra Technologies teljes erővel az innováció felé fordult. A számos szabadalom, a jövőbeni vevői igények feltárása, a kreativitás és a mérnöki tudás ötvözete újdonságok sorozatát eredményezte. Ezek közül nem egy a hagyományos gazdasági területeken túlmutatva, a hétköznapi élet új területeire terjedt ki.
„A sport világának leginnovatívabb cégeinek egyike” – így jellemezte az innovációkutatással foglalkozó Fast Company a Zebra Technologies-t. A Zebra azzal az egyedi helymeghatározási megoldással nyerte el a legkimagaslóbb 10 cég egyikének járó elismerést, amivel a sport világának mélyebb megértését, ezen belül pedig elsősorban az amerikai futball mérkőzéseinek elemzését segíti. A Zebra által kifejlesztett megoldás révén a sportolók játékának és a mérkőzések egészének valós idejű elemzésére nyílik mód. Az amerikai cég azt a megoldást ültette át a sport világában, amivel az egészségügy, a kiskereskedelem, a gyártás a szállítás és a logisztika területén működő ügyfeleinek már kifejlesztett. Csak a 2015-ös szezonban több mint 330 amerikai focimeccset mértek a Zebra technológiája révén, a Super Bowl alatt pedig több százmillió néző élvezhette ennek azonnali gyümölcseit. 31 amerikai stadion mellett – az amerikai futball mérkőzések idejére - a Wembleyben is felszerelésre került a rendszer. A vállvédőbe épített RFID chipek révén a játékosok minden megtett mozgása részletesen elemezhető és ezzel a statisztikák és elemzések új generációja született meg.
Szintén Zebra eszközök biztosítják azt a rendszert, amelyre alapozva a Disney az élményparkjaiban és éttermeiben felszolgált élelmiszerek biztonságát ellenőrzi. A Disney az évente felszolgált 81 millió adag étel mindegyike esetében a Zebra eszközeire és a kapcsolódó szoftverre építve ellenőrzi az élelmiszer előállításának, szállításának és elkészítésének egyes elemeit. A felszolgált ételek eredete és kezelése a termelőtől kezdve nyomon követhető és szükség esetén visszakereshető. A Disney és a Zebra Technologies most azt tervezi, hogy a rendszert a vendéglátás más cégei számára is hozzáférhetővé teszik.
A Zebra Technologies innovációs tevékenységének elismerését jelzi az a díj is, amit a TC70 kéziszámítógép révén az iF design versenyen nyert a vállalat. A Zebra az 53 országból érkezett 2400 pályázó egyikeként nyerte el a kimagasló tartalom- és formatervezésért járó elismerést. Az indoklás szerint az elismerést azzal a szemlélettel érdemelte ki, amellyel a vállalat a tervezés során a leendő felhasználók igényeinek létező legalaposabb feltárására épített. Így vált lehetővé, hogy a TC70 kéziszámítógép az okostelefon használatának könnyedségét tudja az üzleti világ strapabírást, megbízhatóságot és teljesítményt igénylő elvárásaival ötvözni. „A forma és a funkcionalitás harmóniájának a diadala” – így nyugtázta a díj elnyerését a Tom Bianculli, a Zebra Technologies alelnöke.
A Zebra legújabb kéziszámítógépe még ennél is tovább megy. 14%-kal hatékonyabb munkavégzés, könnyű kezelhetőség, az okostelefonokéhoz hasonló, de vállalati igényekre szabott androidos operációs rendszer, jól olvasható kijelző, szabadkézi, kesztyűs és stylusszal történő adatbevitelre is reagáló érintőképernyő – ezek a Zebra legújabb kézi számítógépének a jellemzői. A TC8000 kialakításánál a tervezők alapjaiban gondolták újra a raktárban dolgozók feladatait és ergonomikus megoldásokra törekedtek. Elfordították a kéziszámítógép képernyőjét, és így a bevitt értékek akár szkennelés közben is olvashatóak. Pusztán evvel az egy változtatással napi több ezer csuklómozdulattól tehermentesítettek minden egyes raktári dolgozót. Az eszköz súlya harmadával csökkent, a kijelzőt pedig mindenki a saját igényeire tudja szabni. A szkenner egyszerre akár több, eltérő tartalmú adatsort – például vonalkódot, nyomtatott szöveget és aláírást – is be tud rögzíteni, ráadásul jelzi kezelőjének, ha például a polcról valahol hiányzik az áru. Nem túlzás azt állítani, hogy a becslések szerint átlagosan 14%-kal hatékonyabb – gyorsabb, illetve pontosabb – munkavégzés révén a TC8000 forradalmat indít a raktárakban. Az új termék egyébként újabb példája a Zebra olyan fejlesztéseinek, amelyekben szembeötlő a kifejezetten az eszköz részére fejlesztett szoftveres megoldások gazdagsága. A Zebra a TC8000–t a nagy felhasználási igényű logisztikai és raktározási ügyfeleinek szánja.
Kapcsolódó cikkek
- A világ első virtuális olimpiai közvetítése a Samsunggal
- Innováció az ICT ökoszisztémában
- Gyorsítsuk az innovációt az ITU Telecom World 2015 konferencián
- A Samsung nyílt IoT ökoszisztémát fejleszt
- A Huawei tizenharmadik a Fast Company a Világ 50 Leginnovatívabb Vállalata 2016 listáján
- A Fujitsu IoT-t támogató technológiái
- A Dell új megoldásokkal segíti a HPC terjedését
- Átadták az Albacomp RI Kft. innovációs központját Székesfehérváron
- A városi élet jövője - elkezdődött a regisztráció az Ericsson Innovation Awards 2016-ra
- Távközlési konferencia - Innovációs fórumot rendez Magyarország
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Super Bowl 2025: Mikor várható a végeredmény magyar idő szerint?
A 2025-ös Super Bowl, hivatalos nevén Super Bowl LIX, 2025. február 9-én, vasárnap kerül megrendezésre a New Orleans-i Caesars Superdome-ban. A mérkőzés magyar idő szerint 00:30-kor kezdődik, így a végeredmény várhatóan hajnali 4 óra körül lesz ismert, a játék menetétől és az esetleges hosszabbítástól függően.
Nézd élőben az Oscar gálát; technológiai forradalom Hollywoodban
Március 2-án a világ szeme ismét Hollywoodra szegeződik, aki akarja, akár élőben is nézheti a 2025-ös Oscar-gálát. Az idei esemény különösen izgalmas az informatikai és technológiai vonatkozások miatt, hiszen a filmipar egyre inkább a digitális világ eszközeire támaszkodik. Több jelölt is kiemelkedő technológiai megoldásokat vonultat fel, és az Akadémia már előre kihirdette azokat az innovációkat, amelyek idén technikai Oscar-díjat érdemeltek.
Digitális harmóniák: Az informatika és a zene találkozása a 2025-ös Grammy-díjátadón
Bár a legtöbb cikk most nyilvánvalóan Bianca Censori bundájáról és az alatta viselt teljesen áttetsző bodyról szól, a 2025-ös Grammy-díjátadó nemcsak róla szólt. Hozzáteszem: nem is csupán a zenei kiválóságokat ünnepelte, hanem rávilágított az informatika és a zene egyre szorosabb kapcsolatára is. Az eseményen számos technológiai újítást és digitális megoldást alkalmaztak, amelyek új dimenziót adtak a zenei élménynek.
DJ Spotify
Elindult a Spotify mesterséges intelligencián alapuló DJ szolgáltatásának beta verziója.
Majka „Csurran Cseppen” – avagy a digitális zeneipar trendjei
Majka legújabb produkciója, a „Csurran Cseppen” nemcsak zenei, hanem technológiai szempontból is figyelemre méltó. Az alkotásban a digitális streaming, az MI-alapú ajánlórendszerek és a közösségi média algoritmusok játsszák a főszerepet, amelyek meghatározzák, hogyan jut el a dal a hallgatókhoz.