Megvannak a Telekom honlapversenyének győztesei
Tavaly év végéig lehetett jelentkezni a Telekom kis- és közepes vállalkozások között meghirdetett Honlapversenyére olyan céges weboldalakkal, amelyek 2015. január 1. és 2016. január 31. között készültek el.
Kategóriánként 5-5 millió forint értékű marketingkampányt nyerhettek azok a cégek, amelyek benevezték weboldalukat. A megmérettetésre január végéig minden olyan kis-, és közepes vállalkozás regisztrálhatta honlapját, amely 2015-ben a Telekom Webkönnyen szolgáltatásával, vagy más módon hozta létre a céges weboldalát, vagy legkésőbb, a verseny zárásáig készítette azt el.
A zsűri a Chilion (premiumchili.hu) és a BestBurkoló (bestburkolo.hu) kisvállalkozók weboldalait találta a legjobban sikerültnek, és nekik ítélte meg az 5-5 millió forintot érő reklámtámogatást.
„Egyre többen tájékozódnak és vásárolnak az interneten, ami mára az információszerzés egyik leggyorsabban, legkönnyebben és legkényelmesebben elérhető eszközévé vált. Mindegy, hogy egy frissen alapított vagy évek óta működő cégről van szó, manapság már egyetlen vállalkozás sem engedheti meg magának, hogy ne tegye le a névjegyet az interneten is. Ebben igyekszünk segíteni a kkv-k partnereként, hiszen már rég nemcsak informatikai és telekommunikációs szolgáltatásokat kínálunk, hanem minden olyan szolgáltatással jelen vagyunk a cégek életében, amellyel gördülékenyebbé tehetik a napi működésüket és növelhetik bevételeiket.” – mondta Lakatos Péter, a Magyar Telekom vállalati szolgáltatások üzletágának vezérigazgató-helyettese.
Azt, hogy bármely üzleti területen tevékenykedő cég tud magának vonzó, és népszerű honlapot készíteni, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a legtöbb szavazatért járó Közönségdíjat a Telekom a Train Hungary-nak (trainhungary.hu) adta át. A Train Hungary külföldre történő teherszállításra specializálódott magán vasúttársaság, akiknek 3000 fős követőtábora 1 millió forint értékű marketing-kampány jutalomhoz segítette a céget.
A 4 tagú zsűri tagjai voltak: a Telekom kis- és középvállalati szolgáltatások területéről Lakatos Péter (vezérigazgató-helyettes) és dr. Árvai Gergely (ICT szolgáltatások marketingmenedzsment ágazatvezető), valamint külsős szakemberek Grósz Mónika, (e-commerce szakértő) és Jedlicska Márton (Isobar Budapest, Kreatív igazgató. A zsűri a kiválasztásnál fontosnak tartotta, hogy mennyire könnyű megtalálni az alap információkat az oldalon, milyen az átadott üzenet szövegeinek minősége, vonzóbb-e a hasonló vállalkozások oldalainál, valamint vizuálisan mennyire megnyerő, harmonikus az oldal kialakítása.
A verseny apropóját a tavaly szeptemberben bevezetett Webkönnyen szolgáltatás adta, aminek a segítségével mindössze néhány kattintással kerülhet fel az internetre az a vállalkozó, aki igénybe veszi a Telekom Webkönnyen alkalmazását. A magyar nyelvű útmutatások követésével gyorsan és egyszerűen készítheti el bármely vállalkozás saját profi weboldalát. A felhasználók iparáganként különböző tematikus sablonok közül választhatnak, amelyeket igényük szerint rendezhetnek és alakíthatnak át, sőt később is pillanatok alatt változtathatnak a honlap tartalmán. Mindezt grafikusi vagy programozói tudás nélkül, havi díjas konstrukcióban. A Webkönnyen amellett, hogy tartalmazza az alapvető weboldal készítési funkciókat és dizájnelemeket –előre megtervezett, ágazatonként variálható, látványos sablonok, többféle betűtípus, háttérképek – a minimális menüpontjainak köszönhetően könnyen áttekinthető és kezelhető, a szövegszerkesztők elvén működő felületet is kínál. A szolgáltatás csomag mindent tartalmaz, amire egy kisvállalkozásnak szüksége lehet ahhoz, hogy saját cége nevén megtalálható legyen az interneten: saját email címet, díjmentesen regisztrált domain nevet, valamint a honlap tartalmának megfelelő, rugalmasan bővülő webtárhelyet. Amennyiben a vállalkozás profiljából adódóan online is szeretne árusítani, a Webkönnyen Shop csomaggal professzionális webáruház is létrehozható, amelyen keresztül azonnal elkezdhető az online kereskedés.
A Webkönnyennel készített weboldalakat lehetőség van megosztani a legnépszerűbb közösségi oldalakon is. A Facebook publikálás funkció segítségével egyetlen kattintással generálható a már elkészített honlappal megegyező tartalmú Facebook oldal, és a honlap látogatói azonnal lájkolhatják és megoszthatják az új Facebook profilt.
A Telekom Honlapversenyre benevezett weboldalak megtekinthetők a https://webkonnyen-honlapverseny.telekom.hu/ oldalon.
Kapcsolódó cikkek
- CIB Bank a digitalizáció útján
- Tavaly várakozáson felül nőtt az okostelefonok piaca Romániában
- Fedélzeti wifit kaptak a KLM Dreamlinerei
- Kerülje el a zsarolóvírus-támadásokat!
- Magyar startup menti meg a strandlopásoktól a világot
- A Samsung virtuális valóságában koncertezett a Years & Years
- Lengyelországban is együttműködik az Ericsson és a UPC
- INPUT programmal javíthatja pozícióját a nemzetközi startup-versenyben Magyarország
- A BME MIT FTSRG csapat 3. helyezést ért el az IoT fejlesztői versenyen
- Közel 50 milliós befektetést kapott a Helpy
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A városi autópályák hatása a személyes kapcsolatokra
Egy friss, a Budapesti Corvinus Egyetem részvételével készült nemzetközi kutatás szerint a városi autópályák átlagosan 1-16 százalékkal csökkentik a társas kapcsolatok számát azok között, akik az út két oldalán élnek.
"A politika ma már összefonódott a technológiával, social média algoritmusok diktálják a minket érő impulzusokat"
A Make Art Great Again galéria bemutatja a "Trump ima-, business és wellness-központ"-ot. Hogy miről is van szó, az kiderül a kiállítás két alkozójával - drMáriással és Weiler Péterrel - készített interjúból.
Flipperverseny és izgalmas újdonságok a budapesti Flippermúzeumban
A TWIPY Award a flipperek Oscar-díjának számít: nemcsak a gépek, hanem a flipperekkel kapcsolatos helyszínek is elnyerhetik. Az elismerést az amerikai THIS WEEK IN PINBALL magazin adja át minden évben, és idén a budapesti Flippermúzeum is esélyes volt a legjobb európai helyszín díjára. A szavazás alapján 40 európai flipperes helyszín kapott voksokat, és a Flippermúzeum a második helyen végzett, mindössze 1 százalékkal lemaradva az első helyezettől. A világhírű újlipótvárosi múzeumban továbbra is ingyenesen kipróbálhatók a gépek a belépőjegy áráért, és újdonságként egy flipperverseny is várja a látogatókat – április elsején, Bolondok Napján.
Mindent a szemnek? Több "érzékszerv" kell az önvezetéshez
A Tesla Autopilot rendszerének érzékelői körüli viták újraéledtek egy nemrégiben készült tesztvideó kapcsán, amelyben a rendszer nem tudta felismerni az útakadályokat, ami balesethez vezetett.
Ma este debütál a TV2 nagyszabású Hunyadi-sorozata
Március 8-án, 20 órakor indul a TV2 történelmi drámasorozata, a Hunyadi, amely Hunyadi János életét és korát mutatja be. A tízrészes széria a magyar történelem egyik legjelentősebb alakjának történetét dolgozza fel, modern technológiai megoldásokkal és nemzetközi együttműködéssel.