Digitális eszközökkel segítik az autizmussal élők integrációját
Kommunikációs nehézségekkel küzdő autizmussal élőknek szeretne segíteni a vezető infokommunikációs vállalat: civil stratégiai partnerségi megállapodást kötött a Magyar Telekom és az Autistic Art művészeti programot működtető Mosoly Otthon Alapítvány. A bejelentésre szerdán délelőtt került sor Budapesten.
Minden századik magyar autista, számos esetben azonban nem azonosítják ezt a fejlődési zavart. Körülbelül 60 000 diagnosztizált gyermek és felnőtt él autizmussal ma Magyarországon, ellátásuk pedig nem kielégítően megoldott. Az autizmus az agyi működés alapvető fejlődési területeket érintő zavara, amely egész életen át fennmarad, és jelentős nehézségeket okoz a kommunikáció, a szociális viselkedés, a rugalmas gondolkodás és a képzelet terén.
Jaksity György, az Autistic Art - Mosoly Otthon Alapítvány alapítója azokra a 16 évesnél idősebb autista fiatalokra igyekszik felhívni a társadalom figyelmét, akik kinőttek már az oktatási rendszerből, de önálló életvitelre nem, vagy csak korlátozottan képesek. „Számukra ezáltal tovább csökkennek az intézményesített megoldások a tanulásra, terápiás fejlődésre, illetve a társadalmi integrációra” – hangsúlyozta az alapító.
Az Autistic Art - Mosoly Otthon Alapítvány e korcsoport számára létrehozott nappali intézményeket, bentlakásos otthonok működését támogatja. Ennek érdekében kapcsolatot építenek az állami, önkormányzati intézményekkel, civil szervezetekkel, oktató-fejlesztő központokkal, érdekérvényesítő szereplőkkel is.
A Magyar Telekom Magyarország vezető infokommunikációs szolgáltatójaként az Autistic Art – Mosoly Otthon Alapítvánnyal megvalósított együttműködés során az autizmus témájának felkarolásával, az autizmussal élő emberek társadalmi elfogadását kívánja előmozdítani, és őket szeretné támogatni, mert számukra a kommunikáció különösen komoly akadályt jelent a mindennapokban.
„A Magyar Telekom vezető infokommunikációs vállalataként élen jár és szeretne példát mutatni a társadalom hátrányos helyzetben lévő csoportjainak támogatásában és társadalmi elfogadtatásában. A Telekomnál fellelhető tudásra és technológiai lehetőségekre építve szeretnénk tenni azokért, akik számára a kommunikáció jelent akadályt a hétköznapok során. Ezért kötünk Civil Stratégiai Partnerséget az Autistic Art - Mosoly Otthon Alapítvánnyal” – mondta el az eseményen Somorjai Éva, a Magyar Telekom Humán erőforrás vezérigazgató-helyettese.
A több éven át tartó partnerség során a vállalat legfontosabb adománygyűjtő akcióinak kedvezményezettje az Autistic Art - Mosoly Otthon Alapítvány lesz: az április 16-17-i Telekom Vivicittán a vállalat munkatársai valamint a Fenntarthatósági Média Klub tagjai az alapítványért futnak majd. A Telekom az autizmussal élők számára létrehozott lakóotthonokat, ezáltal az autisták mindennapjait technológiai megoldásokkal, infokommunikációs eszközökkel és szolgáltatásokkal támogatja, az önkéntesei pedig az otthonok felújításában nyújtanak segítséget. Emellett kommunikációs felületein, a vállalat fesztivál- és sportszponzorációjában, valamint a Telekom által szervezett eseményeken, például a Fenntarthatósági Napon, továbbá egyéb formákban is megjelenési lehetőséget biztosít. Mindezen túl a közeljövőben hello holnap! applikációt és új flotta díjcsomagot alakít ki a rászorultak részére, átfogó kutatást végez az autizmussal kapcsolatban, és ősszel a Telekom székház ad otthon az alapítvány éves jótékonysági aukciójának. Az aukciók keretében a lakóotthonokban élő fiatalok és kortárs művészek alkotásaira licitálhatnak a résztvevők: a tavalyi eseményen rekordösszegű, 21 millió forintos támogatás gyűlt össze. Az önkéntesség világnapjához kapcsolódó Telekom Adni jó! Sütiakció és a karácsonyi jótékony képeslapküldés is az alapítványt támogatja majd.
A Telekom az üzleteiben is meg kívánja jeleníteni az Autistic Art - Mosoly Otthon Alapítvánnyal létrejövő stratégia partnerségét: a tervek szerint az értékesítő kollégák autista fiatalok alkotásait ábrázoló sálakat, kiegészítőket viselnek majd. Erre a koncepcióra épül ugyanis az Alapítvány Autistic Art dizájnmárkája, ahol az autista fiatalok válogatott alkotásainak felhasználásával, dizájnerek bevonásával születnek magas minőségű termékek. A márka célja a forrásteremtés és az, hogy megmutassa: autista fiatalok közreműködésével is készülhetnek minőségi tárgyak, ők is hasznos tagjai lehetnek a társadalomnak.
A Telekom az együttműködés bejelentése kapcsán a Telekom TV Videotékájában külön mappába gyűjtötte az autizmussal foglalkozó alkotásokat. (Rém hangosan és irtó közel; Hósüti; A kód neve: Merkúr). A filmek a Videotékában és TVGO szolgáltatáson is elérhetőek, vagyis nemcsak a Telekom ügyfelek és OTT ügyfelek láthatják azokat. A díjakból befolyt összeget a vállalat az Autistic Art – Mosoly Otthon alapítványnak juttatja.
Kapcsolódó cikkek
- iPhone SE előrendelés a Telekomnál
- Szolnokra is megérkezett a Vodafone Digitális Iskola Program
- Cukorbeteg kisgyerekként viselkedő robotot fejlesztenek Nagy-Britanniában
- 11 táblagép átadásával Rezibe érkezett a Vodafone Digitális Iskola Program
- A világon a kilencedik, Európában a harmadik leggyorsabb a Telekom 4G hálózata
- Hencidára érkezett a Vodafone Digitális Iskola Program
- ABB adomány az Óbudai Egyetemnek
- GE felhőtechnológia segít az olimpikonoknak a sérülések elkerülésében
- Az Oriana segít a gének feltérképezésében
- A Magyar Telekom 2015. negyedik negyedéves eredményei
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperverseny és izgalmas újdonságok a budapesti Flippermúzeumban
A TWIPY Award a flipperek Oscar-díjának számít: nemcsak a gépek, hanem a flipperekkel kapcsolatos helyszínek is elnyerhetik. Az elismerést az amerikai THIS WEEK IN PINBALL magazin adja át minden évben, és idén a budapesti Flippermúzeum is esélyes volt a legjobb európai helyszín díjára. A szavazás alapján 40 európai flipperes helyszín kapott voksokat, és a Flippermúzeum a második helyen végzett, mindössze 1 százalékkal lemaradva az első helyezettől. A világhírű újlipótvárosi múzeumban továbbra is ingyenesen kipróbálhatók a gépek a belépőjegy áráért, és újdonságként egy flipperverseny is várja a látogatókat – április elsején, Bolondok Napján.
Mindent a szemnek? Több "érzékszerv" kell az önvezetéshez
A Tesla Autopilot rendszerének érzékelői körüli viták újraéledtek egy nemrégiben készült tesztvideó kapcsán, amelyben a rendszer nem tudta felismerni az útakadályokat, ami balesethez vezetett.
Ma este debütál a TV2 nagyszabású Hunyadi-sorozata
Március 8-án, 20 órakor indul a TV2 történelmi drámasorozata, a Hunyadi, amely Hunyadi János életét és korát mutatja be. A tízrészes széria a magyar történelem egyik legjelentősebb alakjának történetét dolgozza fel, modern technológiai megoldásokkal és nemzetközi együttműködéssel.
Lesz-e magyar Oscar? (A filmipar és a technológia)
Március 2-án a világ szeme ismét Hollywoodra szegeződik, aki akarja, akár élőben is nézheti a 2025-ös Oscar-gálát. Az idei esemény különösen izgalmas az informatikai és technológiai vonatkozások miatt, hiszen a filmipar egyre inkább a digitális világ eszközeire támaszkodik. Több jelölt is kiemelkedő technológiai megoldásokat vonultat fel, és az Akadémia már előre kihirdette azokat az innovációkat, amelyek idén technikai Oscar-díjat érdemeltek.
UPDATE: Korábbi hírünket aktualéizáltuk a Mediator sajtóanyagával, amely az esélyeket latolgatja, beleértve a magyar Oscar esélyét is.
Fel fog-e lépni Zámbó Jimmy saját emlékkoncertjén?
A legfrissebb információk szerint 2026-ban - Zámbó Jimmy halálának 25. évfordulója alkalmából - emlékkoncertet terveznek a Budapest Arénában. Bár konkrét részletek még nem állnak rendelkezésre a koncert programjáról, a nemzetközi példák alapján felmerül a kérdés: vajon megjelenik-e a király "személyesen" az eseményen, előad-e valamit saját hangján "eredetiben"?