Rekord a hazai bankkártyás fizetésben

forrás: Prím Online, 2016. április 6. 08:32

13 perc alatt szerződéskötéstől az éles indulásig, a Barion standján ülve. Ezt utánozza bármely bank!

Amikor egyik reggel a Goloka webshop tulajdonosa 1500 társával elindult az E-commerce Expo-ra, hogy megtudja, mik az újdonságok az e-commerce területén, még nem sejtette, hogy estére működő bankkártya elfogadás kerül webshopjába.

 

„A rekord ötlete spontán jött. Ügyfelünk standunknál érdeklődött, ajánlatunk hamar meggyőzte, és úgy döntött, leszerződik velünk. Mivel webáruházát a Shoprentertől bérli, és abba be van építve a Barion, a bekapcsolás csupán néhány percet vesz igénybe. Ekkor találtuk ki, hogy stopperrel fogjuk mérni, és rekordot próbálunk felállítani” – meséli Bíró Tamás, társ-alapító és marketingigazgató.

 

Bíró Tamás

 

A Goloka webshop tulajdonosa a Barion standján ülve megkötötte az online szolgáltatási szerződést, majd a Bariontól kapott titkos azonosító átmásolásával, webshopjának webes felületén bekapcsolta a bankkártyás fizetést. Mindez, a jogszabályokban előírt ellenőrzésekkel együtt, 13 perc 51 másodpercet vett igénybe. A folyamat végén működő, a világ bármely pontjáról elérhető bankkártyás fizetés került az online áruházba.

 

A Barion egy néhány milliós forgalmú webshopnak is olyan árakat biztosít kártyás fizetésre, amit más szolgáltatók csak több százmilliós forgalom után ajánlanak. Az ügyfelek kedvence a pozitív cash flowt elősegítő azonnali jóváírás, valamint a vásárlást ösztönző kényelmes fizetés, bankkártya adatok begépelése nélkül. A mobilra is optimalizált felhasználói élmény hatására több ügyfélnél megnőtt a kártyás fizetések aránya. A Barion szolgáltatása belépési, havi, illetve kilépési díj nélkül vehető igénybe, csak a fizetések után kell díjat fizetni. Többféle csomagjuk van, az áraikat nem titkolják.

 

Igaz, hogy egyedi  rekord született, de ezt a kunsztot bármely webshop meg tudja ismételni, aki a Shoprenter, Unas, Eshop-gyorsan vagy más Barion partner szoftverét használja. A Barion másként működik, mint a bankok, a cég néhány perc alatt elvégzi a szükséges átvizsgálást, és indulhat a fizetés. Mindezt a jogszabályok lehetővé teszik, a Magyar Nemzeti Bank felügyelete pedig garantálja a biztonságos tranzakciókat és az ügyfelek pénzének védelmét.  Az online szerződéskötés csupán 1 percet vesz igénybe, és a fizetés bekapcsolása után már működik is a rendszer. 

 

A legtöbb kereskedő nem használ bankkártyás fizetést, mert a bevezetése túlságosan bonyolult és körülményes volt eddig, a szerződéskötéstől az IT-n át, akár hetekig tartó folyamat is lehet egy bankkal megállapodni. „A standunknál találkoztunk olyan kereskedővel, aki három éve sikeresen ad el a weben, és hat hét után utasította el bankja, indoklás nélkül.  Egy másik kereskedőnek a cégneve megváltozása miatt minden papírmunkát újra kellett kezdenie, és az összes IT tesztelést megismételnie.” – tette hozzá Bíró. 

 

Annak sem kell kétségbe esni, akinek még nincs beépítve a Barion fizetés. Ingyenesen letölthető PHP, Android és iOS forráskód, alapos online dokumentáció, és akár telefonos műszaki segítségnyújtás mellett a Barion fizetés pár óra alatt bárhová beépíthető. Továbbá a Barion partnerei plugineket is kínálnak népszerű webshop szoftverekhez.

 

A Barion életében idén nem ez volt az egyetlen rekord. A Barion felhasználók száma év eleje óta megnégyszereződött, a webshopok száma majdnem tízszeresére nőtt. A növekedés exponenciális, év végére több mint 10 milliárdos forgalmat tervez a cég vezetősége, és ezen felül még az idén elindulnak más országokban, más pénznemekkel, elsőként euróval.

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Csillaghullás húsvétkor: Digitális távcsövek és appok segítik az égi élményt​

Húsvét vasárnap éjszakáján a Lyridák meteorraj látványos csillaghullással ajándékozza meg az égbolt szerelmeseit. A digitális technológia és az infokommunikációs eszközök segítségével az élmény még közelebb kerülhet hozzánk.

 

2025. április 19. 20:43

A városi autópályák hatása a személyes kapcsolatokra

Egy friss, a Budapesti Corvinus Egyetem részvételével készült nemzetközi kutatás szerint a városi autópályák átlagosan 1-16 százalékkal csökkentik a társas kapcsolatok számát azok között, akik az út két oldalán élnek.

2025. március 27. 21:01

"A politika ma már összefonódott a technológiával, social média algoritmusok diktálják a minket érő impulzusokat"

A Make Art Great Again galéria bemutatja a "Trump ima-, business és wellness-központ"-ot. Hogy miről is van szó, az kiderül a kiállítás két alkozójával -  drMáriással és Weiler Péterrel - készített interjúból.

 

2025. március 26. 14:28

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

Donald Trump amerikai elnök ígéretéhez híven 2025. március 18-án nyilvánosságra hozta az 1963-as John F. Kennedy-merénylettel kapcsolatos, eddig titkosított dokumentumok jelentős részét. A Nemzeti Levéltár honlapján elérhetővé vált mintegy 80 000 oldalnyi anyag új részleteket tár fel Lee Harvey Oswald tevékenységéről és a merénylet körülményeiről.

2025. március 21. 16:38

Flipperverseny és izgalmas újdonságok a budapesti Flippermúzeumban

A TWIPY Award a flipperek Oscar-díjának számít: nemcsak a gépek, hanem a flipperekkel kapcsolatos helyszínek is elnyerhetik. Az elismerést az amerikai THIS WEEK IN PINBALL magazin adja át minden évben, és idén a budapesti Flippermúzeum is esélyes volt a legjobb európai helyszín díjára. A szavazás alapján 40 európai flipperes helyszín kapott voksokat, és a Flippermúzeum a második helyen végzett, mindössze 1 százalékkal lemaradva az első helyezettől. A világhírű újlipótvárosi múzeumban továbbra is ingyenesen kipróbálhatók a gépek a belépőjegy áráért, és újdonságként egy flipperverseny is várja a látogatókat – április elsején, Bolondok Napján.

2025. március 20. 10:06

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12