Mutasd a hangod! - Mobilalkalmazás hallássérülteknek
Hallássérülteknek fejleszt alkalmazást az a középiskolás csapat, amely első helyezést ért el az NN Biztosító és a Junior Achievement Magyarország Társadalmi Innovációs Versenyén.
Read The Voices néven fejleszt mobilalkalmazást hallássérülteknek az a középiskolásokból álló csapat, amely első lett az NN Biztosító és a Junior Achievement Magyarország együttműködésében megvalósított Társadalmi Innovációs Versenyen.
A BMSzC Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola diákjainak az ötletet az a jelenség adta, hogy a jól halló tanulók és hallássérült tanulótársaik a mindennapos szóbeli kommunikáció során sokszor kényszerülnek magyarázkodásra, a folyamatos hangos-beszéd megértése pedig nehézségekbe ütközik. A mobiltelefonok technikai szintje pedig ma már lehetővé teszi, hogy a felhasználók valós időben érjék el a standard szöveg hangos kimondását, emellett a képernyőn megjelenő futó-szöveg, valamint rövid, videóra vett jeleléssel megjelenített mondatok lejátszása is lehetséges lesz az applikációval. A fejlesztő csapat diákjai szerint hiánypótló alkalmazásról van szó, amelyet a versenytől függetlenül is kifejlesztettek volna.
A Társadalmi Innovációs Verseny célja az volt, hogy a középiskolások az üzleti élet és a vállalkozások eszközeit használva adjanak választ az őket foglalkoztató társadalmi jelenségekre. A programnak köszönhetően a fiatalok megismerkedhettek a társadalmi vállalkozások fogalmával és saját környezetükben felmerülő társadalmi problémákra reflektálva alakították ki vállalkozási ötleteiket. Ebben az intenzív fejlesztési fázisban az NN Biztosító több mint húsz önkéntese dolgozott együtt a diákcsapatokkal és pedagógusaikkal. Végül a budapesti döntőben a 3 legjobb csapat mutatkozhatott be a szakmai zsűri előtt, melynek az NN Biztosító vezérigazgatója, Sztanó Imre volt az elnöke. A győztes csapat és felkészítő tanára az értékes nyereményeken túl képviselhetik hazánkat a program júniusi, nemzetközi döntőjében, ahol 12 ország nyertes csapatai mutathatják be ötletüket a szakmai zsűri előtt.
„A csapatok remek ötletekkel érkeztek és rengeteg munkát fektettek abba, hogy a legjobbak közé kerülhessenek. Külön öröm volt látni, hogy a fiatalok fontos társadalmi problémákra világítottak rá és az üzleti élet eszközeit használták arra, hogy jól működő, fenntartható megoldásokat adjanak a kihívásokra.” – mondta el Sztanó Imre a szakmai zsűri elnöke, az NN Biztosító vezérigazgatója .
„A Junioros programokon belül a vállalkozó szellem erősítése mindig is kiemelt szerepet kapott, ugyanakkor az a gondolat, hogy ezen a versenyen belül mindezt összeköthetjük a fiatalok társadalmi problémákra adott kreatív megoldásaival, új megvilágításba helyezi a vállalkozó szellemű oktatást: hiszen ezek a fiatalok képesek lesznek arra, hogy felnőtt életük során úgy váljanak önfenntartóvá, hogy közben választ adnak a körülöttük lévő társadalmi kihívásokra” – nyilatkozta M. Gergely Orsolya, a Junior Achievement Magyarország ügyvezető igazgatója.
Kapcsolódó cikkek
- Ma kiderül, kik kapnak az idén VinCE Awards-ot
- Magyar startup menti meg a strandlopásoktól a világot
- Még több szülő számára elérhető a Zsebdoktor
- MasterCard: a vásárlók örülnek az új mobilfizetési megoldásoknak
- Az Uber és az innováció mellett kampányol a Green Taxi
- A telefonod tisztában van a lelki állapotoddal
- Smart Nyomtató Diagnosztikai Rendszert mutatott be a Samsung
- Számos újdonság az androidos Dropbox alkalmazásban
- Webes felületen is elérhető lesz a WhatsApp
- Ingyenesek a Foci VB hátralévő meccsei a MyTV-n
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A városi autópályák hatása a személyes kapcsolatokra
Egy friss, a Budapesti Corvinus Egyetem részvételével készült nemzetközi kutatás szerint a városi autópályák átlagosan 1-16 százalékkal csökkentik a társas kapcsolatok számát azok között, akik az út két oldalán élnek.
"A politika ma már összefonódott a technológiával, social média algoritmusok diktálják a minket érő impulzusokat"
A Make Art Great Again galéria bemutatja a "Trump ima-, business és wellness-központ"-ot. Hogy miről is van szó, az kiderül a kiállítás két alkozójával - drMáriással és Weiler Péterrel - készített interjúból.
Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt
Donald Trump amerikai elnök ígéretéhez híven 2025. március 18-án nyilvánosságra hozta az 1963-as John F. Kennedy-merénylettel kapcsolatos, eddig titkosított dokumentumok jelentős részét. A Nemzeti Levéltár honlapján elérhetővé vált mintegy 80 000 oldalnyi anyag új részleteket tár fel Lee Harvey Oswald tevékenységéről és a merénylet körülményeiről.
Flipperverseny és izgalmas újdonságok a budapesti Flippermúzeumban
A TWIPY Award a flipperek Oscar-díjának számít: nemcsak a gépek, hanem a flipperekkel kapcsolatos helyszínek is elnyerhetik. Az elismerést az amerikai THIS WEEK IN PINBALL magazin adja át minden évben, és idén a budapesti Flippermúzeum is esélyes volt a legjobb európai helyszín díjára. A szavazás alapján 40 európai flipperes helyszín kapott voksokat, és a Flippermúzeum a második helyen végzett, mindössze 1 százalékkal lemaradva az első helyezettől. A világhírű újlipótvárosi múzeumban továbbra is ingyenesen kipróbálhatók a gépek a belépőjegy áráért, és újdonságként egy flipperverseny is várja a látogatókat – április elsején, Bolondok Napján.
Mindent a szemnek? Több "érzékszerv" kell az önvezetéshez
A Tesla Autopilot rendszerének érzékelői körüli viták újraéledtek egy nemrégiben készült tesztvideó kapcsán, amelyben a rendszer nem tudta felismerni az útakadályokat, ami balesethez vezetett.