Hibrid flash: az adatközpontok jövője

forrás: Prím Online, 2016. április 19. 13:10

A 2016-os év komoly változást hozhat az adatközponti piacon: a hagyományos tárolókkal szemben egyre jelentősebb versenytársként jelenik meg a hibrid flash. A sokoldalú technológia a folyamatosan csökkenő beszerzési költségeknek köszönhetően ma már bármilyen méretű és profilú vállalat számára elérhető, így semmi sem áll széles körű elterjedésének útjában. 

Ha a cégek versenytársaik előtt szeretnének járni, és lépést akarnak tartani a fejlődéssel, akkor elengedhetetlen, hogy rugalmas megoldásokat alkalmazzanak. A vásárlók alkalmazkodnak a változásokhoz, és az ezzel párhuzamosan az iparági környezet is folyamatosan fejlődik és támogatja a hibrid flash terjedését, hiszen az nagymértékben javítja a cégek hatékonyságát. 

 

 

A vállalati adattárolás jövőjére vonatkozóan a Dell öt piaci előrejelzést fogalmazott meg:

  1. Középpontban a költségoptimalizálás – A jövőben az informatikai költségek továbbra is emelkedni fognak, míg a cégek költségvetései stagnálnak, illetve csökkennek. Ezért idén a tárolás terén is a legjobb ár-érték arányú megoldásokat keresik majd az informatikai szakemberek. A hibrid flash jelentős megtakarítást tesz lehetővé a cégek számára, mivel a tárolási rétegezés és a dinamikus kiosztás hosszabb távon a birtoklási összköltség csökkenését eredményezi. Emellett a technológia teljes költsége tavaly jelentősen csökkent, így már a kis- és középvállalkozások számára is elérhetővé vált.
  2. Villámgyorsan terjed a flash – Az optimalizált költségeknek és a számos elérhető flash-opciónak köszönhetően 2016-ban a flash egyre népszerűbbé válik az adatközpontokban. A TLC (Triple Level Cell) idei bevezetése is vonzóbbá teszi a technológiát az ügyfelek számára, hiszen ez az SLC-hez képest egységnyi területen megháromszorozza az elérhető tárkapacitást, de még az MLC-hez viszonyítva is 50 százalékos kapacitás-növekedést jelent. 
  3. Teljesen flash-alapú konszolidáció – A hibrid flash piac további növekedése során a kizárólag flash-t használó vállalatok konszolidációját figyelhetjük majd meg. Ezeket a vállalatokat vagy be fogják kebelezni a nagyobb tárhelyszolgáltatók, vagy teljesen kiszorulnak a piacról. A hibrid flash a tárolási szektor új slágere, és az is marad, mivel a hagyományos tárolóknál jóval több lehetőséget kínál, ráadásul egyre alacsonyabb áron.   
  4. SDS-re alapozzuk a jövőt – Manapság az üzletágvezetők számos új alkalmazást használnak, speciális informatikai igényeket támasztanak, és a korábban megszokottól eltérő módon kívánják igénybe venni az informatikai szolgáltatásokat. Amennyiben a rendszergazdák ehhez nem tudnak kellően rugalmas informatikai infrastruktúrát biztosítani, az üzletvezetők maguk veszik kézbe az informatikai költségvetést, és olyan döntéseket hoznak, amelyek párhuzamosan futnak majd a hivatalos informatikai szervezet folyamataival. A problémára megoldást jelent a hagyományos és az új, azaz SDS-alapú tárolási megoldások ötvözése: a tárhelyszolgáltatók az SDS-re összpontosító architektúrákat, valamint üzembe helyezési modelleket ajánlanak majd, amelyek kulcsszerepet kapnak az újgenerációs tárolási rendszerek kialakításában. 
  5. Konvergenciával a költséghatékonyságért – Az elmúlt néhány évben az informatikai költségvetések tovább csökkentek, amelynek hatására a rendszergazdák a mind optimálisabb megoldások felé fordultak: egységes, azaz konvergens rendszerekben kezdtek el gondolkodni, és ezeket 2016-ban meg is valósítják az adatközpontokban. Egyre több szolgáltató és ügyfél tér át ezekre a moduláris, ezáltal hatékonyabb és egyszerűbb üzemeltetést lehetővé tévő megoldásokra, ami a teljes adatközponti piac növekedését is elősegítheti.

Kovács Tamás

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Csillaghullás húsvétkor: Digitális távcsövek és appok segítik az égi élményt​

Húsvét vasárnap éjszakáján a Lyridák meteorraj látványos csillaghullással ajándékozza meg az égbolt szerelmeseit. A digitális technológia és az infokommunikációs eszközök segítségével az élmény még közelebb kerülhet hozzánk.

 

2025. április 19. 20:43

A városi autópályák hatása a személyes kapcsolatokra

Egy friss, a Budapesti Corvinus Egyetem részvételével készült nemzetközi kutatás szerint a városi autópályák átlagosan 1-16 százalékkal csökkentik a társas kapcsolatok számát azok között, akik az út két oldalán élnek.

2025. március 27. 21:01

"A politika ma már összefonódott a technológiával, social média algoritmusok diktálják a minket érő impulzusokat"

A Make Art Great Again galéria bemutatja a "Trump ima-, business és wellness-központ"-ot. Hogy miről is van szó, az kiderül a kiállítás két alkozójával -  drMáriással és Weiler Péterrel - készített interjúból.

 

2025. március 26. 14:28

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

Donald Trump amerikai elnök ígéretéhez híven 2025. március 18-án nyilvánosságra hozta az 1963-as John F. Kennedy-merénylettel kapcsolatos, eddig titkosított dokumentumok jelentős részét. A Nemzeti Levéltár honlapján elérhetővé vált mintegy 80 000 oldalnyi anyag új részleteket tár fel Lee Harvey Oswald tevékenységéről és a merénylet körülményeiről.

2025. március 21. 16:38

Flipperverseny és izgalmas újdonságok a budapesti Flippermúzeumban

A TWIPY Award a flipperek Oscar-díjának számít: nemcsak a gépek, hanem a flipperekkel kapcsolatos helyszínek is elnyerhetik. Az elismerést az amerikai THIS WEEK IN PINBALL magazin adja át minden évben, és idén a budapesti Flippermúzeum is esélyes volt a legjobb európai helyszín díjára. A szavazás alapján 40 európai flipperes helyszín kapott voksokat, és a Flippermúzeum a második helyen végzett, mindössze 1 százalékkal lemaradva az első helyezettől. A világhírű újlipótvárosi múzeumban továbbra is ingyenesen kipróbálhatók a gépek a belépőjegy áráért, és újdonságként egy flipperverseny is várja a látogatókat – április elsején, Bolondok Napján.

2025. március 20. 10:06

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12