Az Index.hu újságírója lett az „Év információbiztonsági újságírója”

forrás: Prím Online, 2016. május 18. 15:45

A Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület 2006-ban alapította meg az „Év információbiztonsági újságírója” címet, melyet minden évben nyílt pályázati felhívás keretében hirdet meg. Az idei évben is több pályázat érkezett, és az értékelés után Bolcsó Dániel, a Index.hu újságírója vette át az erkölcsi elismeréssel járó díjat az Egyesület május 18-i „Információvédelem menedzselése” LXXl. szakmai fórumán.

Az idén tizenegyedik alkalommal meghirdetett az „Év információbiztonsági újságírója” címet Bolcsó Dániel a Index.hu újságírója kapta, az Egyesület rendes tagjaiból álló bíráló bizottság döntése alapján. Az „Év információbiztonsági újságírója” erkölcsi elismeréssel kívánja az Egyesület azon újságírók teljesítményét elismerni, akik sokat tesznek az információvédelmi tudatosságért, a témában rendszeresen publikálnak, blogolnak, és felhívják a figyelmet a téma fontosságára.

 

Bolcsó Dániel  2015-ben végzett az Az ELTE BTK filmszakán. Blogger a Média 2.0-n 2014-től. Újságíró az Index.hu-n 2014-től, itt a cikkei a techrovatban jelennek meg.

A Hétpecsét Egyesület fórumán Bolcsó Dániel „Kórház a vírus szélén – a zsarolóvírusok trendjei és behatolásuk a fősodorba” címmel tartott előadást.

 

Prezentációjában ismertette, a zsarolóvírusok ugyan nem számítanak újdonságnak, a szélesebb nyilvánosság ingerküszöbét mégis csak 2016 körül kezdték átlépni. Ebben a fejlődésük mellett szerepe van annak is, hogy egyre látványosabb célpontokat, például kórházak rendszereit fertőzik meg, már Magyarországon is. Milyenek a mai zsarolóvírusok és mit lehet tenni ellenük?

 

Az „Év információbiztonsági újságírója” címet az Egyesület május 18-i „Információvédelem menedzselése” LXXI. szakmai fórumán vette át Bolcsó Dániel Gasparetz Andrástól, az Egyesület elnökétől, valamint Tarján Gábortól, az Egyesület alelnökétől.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Flipperverseny és izgalmas újdonságok a budapesti Flippermúzeumban

A TWIPY Award a flipperek Oscar-díjának számít: nemcsak a gépek, hanem a flipperekkel kapcsolatos helyszínek is elnyerhetik. Az elismerést az amerikai THIS WEEK IN PINBALL magazin adja át minden évben, és idén a budapesti Flippermúzeum is esélyes volt a legjobb európai helyszín díjára. A szavazás alapján 40 európai flipperes helyszín kapott voksokat, és a Flippermúzeum a második helyen végzett, mindössze 1 százalékkal lemaradva az első helyezettől. A világhírű újlipótvárosi múzeumban továbbra is ingyenesen kipróbálhatók a gépek a belépőjegy áráért, és újdonságként egy flipperverseny is várja a látogatókat – április elsején, Bolondok Napján.

2025. március 20. 10:06

Mindent a szemnek? Több "érzékszerv" kell az önvezetéshez

A Tesla Autopilot rendszerének érzékelői körüli viták újraéledtek egy nemrégiben készült tesztvideó kapcsán, amelyben a rendszer nem tudta felismerni az útakadályokat, ami balesethez vezetett.

2025. március 18. 18:17

Ma este debütál a TV2 nagyszabású Hunyadi-sorozata

Március 8-án, 20 órakor indul a TV2 történelmi drámasorozata, a Hunyadi, amely Hunyadi János életét és korát mutatja be. A tízrészes széria a magyar történelem egyik legjelentősebb alakjának történetét dolgozza fel, modern technológiai megoldásokkal és nemzetközi együttműködéssel. 

2025. március 8. 18:55

Lesz-e magyar Oscar? (A filmipar és a technológia)

Március 2-án a világ szeme ismét Hollywoodra szegeződik, aki akarja, akár élőben is nézheti a 2025-ös Oscar-gálát. Az idei esemény különösen izgalmas az informatikai és technológiai vonatkozások miatt, hiszen a filmipar egyre inkább a digitális világ eszközeire támaszkodik. Több jelölt is kiemelkedő technológiai megoldásokat vonultat fel, és az Akadémia már előre kihirdette azokat az innovációkat, amelyek idén technikai Oscar-díjat érdemeltek. 
UPDATE: Korábbi hírünket aktualéizáltuk a Mediator sajtóanyagával, amely az esélyeket latolgatja, beleértve a magyar Oscar esélyét is.

2025. február 26. 14:07

Fel fog-e lépni Zámbó Jimmy saját emlékkoncertjén?

A legfrissebb információk szerint 2026-ban - Zámbó Jimmy halálának 25. évfordulója alkalmából - emlékkoncertet terveznek a Budapest Arénában. Bár konkrét részletek még nem állnak rendelkezésre a koncert programjáról, a nemzetközi példák alapján felmerül a kérdés: vajon megjelenik-e a király "személyesen" az eseményen, előad-e valamit saját hangján "eredetiben"?

 

2025. február 24. 21:38

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01