A Huawei is a Veszprém mögé állt

forrás: Prím Online, 2016. június 2. 09:18

Karish Cui, a Huawei Technologies Hungary műszaki igazgatója Benedek Tiborral, a magyar vízilabda válogatott szövetségi kapitányával, Lékai Mátéval, a Veszprém kézilabdacsapatának és a válogatottnak az irányító játékosával, valamint köz- és felsőoktatási intézmények képviselőivel közösen bejelentette, hogy 2016-ban a távközlési világvállalat tovább bővíti a magyarországi társadalmi szerepvállalásait.

„A Huawei Technologies kiemelkedően jó évet zárt tavaly Magyarországon: árbevételét közel 86 százalékkal 67,5 milliárd forintra növelte, amely eredmény lehetővé tette, hogy újra gondoljuk hazai társadalmi felelősségvállalásunkat.” – mondta el Karish Cui, a Huawei Technologies technológiai igazgatója. „A világ vezető infokommunikációs beszállítójaként vállalatunk aktív szponzorációs tevékenységet folytat világszerte, amely fókuszában a távközlési, informatikai képzés és a sport támogatása állnak. Ezért kitörő örömmel tölt el, hogy itthon az oktatás támogatása mellett kibővítjük sporttámogatásunkat is az idén. Célunk, hogy összébb zárjuk a digitális ollót, népszerűsítsük a modern távközlés nyújtotta előnyöket, csökkentsük a digitális szakadékot: egy jobban összekapcsolt Magyarországot teremtsünk.”

 

A Huawei hazai oktatás kiemelt támogatója: 250 millió forint értékű szerepvállalás 5 év alatt, további elkötelezettségek a következő 5 évre

A Huawei 2011 óta összesen 250 millió forintot fordított a hazai felsőoktatás támogatására, amely keretében a vállalat 108 fiatal szakember képzésében vállalt részt az elmúlt 5 évben.

 

A vállalat épp egy hete írta alá a győri Széchenyi István Egyetemmel a távközlési képzés támogatásáról szóló hosszútávú stratégiai együttműködését Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Infokommunikációért és Fogyasztóvédelemért felelős államtitkárának jelenlétében. 

 

A Huawei 2011-ben alapította meg „A Holnap Innovatív Vezetői” címen az első olyan kezdeményezését, amely a hazai felsőoktatás fejlesztését tűzte ki céljául. A Huawei ezen egyetemi ösztöndíj program keretében évente 15 diák számára nyújtott egyszeri, 2000 amerikai dollár értékű anyagi támogatást öt éven keresztül a Budapesti Corvinus és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemekkel megkötött megállapodások alapján. Az ösztöndíjasokat tanulmányi eredményeik alapján választották ki. A Huawei ma rendezett eseményén került sor ennek az 5 éves programnak a lezárására is, amelyen a hallgatók emlékplaketteket vettek át, s összefoglalták tapasztalatiakat, élményeiket azok az egyetemi vezetők, tanárok – így Dr. Paprika Zita, a Corvunis Egyetem a Gazdálkodástudományi Kar dékánja -, akik munkáját szintén megváltoztatta, befolyásolta a vállalattal létrejött kapcsolatuk. 

 

A Huawei a felsőoktatás fejlesztését célzó másik kezdeményezését - a Seeds for the Future elnevezésű nemzetközi gyakorlatorientált tehetséggondozó képzést - 2014-ben hirdette meg először, amely során minden évben, tíz egyetemi hallgató és egy oktató tanulmányozhatja három héten keresztül a legfejlettebb távközlési technológiákat, a Pekingi Egyetemen és a Huawei shenzheni központjában. A 2016. évi pályázatra a Huawei a magyar weboldalán keresztül már várja az ország valamennyi felsőoktatási intézményeiből a távközlési- és infokommunikációs tanulmányokat folytató érdeklődők jelentkezését.

 

A Huawei 2016-ban azonban tovább bővíti a hazai oktatást támogató programját. A cég szakemberei távközlést népszerűsítő előadásokat kezdtek el tartani az általános és a középiskolákban országszerte. Az előadások fókuszában az okoshálózatok, azaz a 4G és az 5G működése áll. A szakemberek a távközlés alapjait magyarázzák el azon keresztül, hogy a diákok milyen antennákat és vezetékeket látnak az utcán, a toronyházakon és milyen a hálózattal kapcsolatos információkat tudhatnak meg az okostelefonjukról. A programra a Huawei az alábbi e-mail címen várja további iskolák jelentkezését: hungary@huawei.com. Babics Csaba, a soproni Berzsenyi Dániel Evangelikus Líceum tanára, a középiskolások Neumann János Kupájának kitalálója kiemelte, hogy a gyerekek infokommunikációra való nyitottságát a személyes találkozások, élmények segíthetik leginkább.

 

 

A hazai sporttámogatás fókuszában 2016-ban a vízilabda és a kézilabda

Az eseményen bejelentették, hogy a távközlési vállalat 2016-ban a Veszprém kézilabda csapata mellé szegődött támogatónak.  Az egy évre szóló megállapodásról Lékai Máté, a Veszprém kézilabdacsapata és a válogatott irányító játékosa elmondta: a vállalat a felkészülés feltételeinek javításához járul ezzel hozzá. 

 

„A Huawei 2015-től a Magyar Vízilabda Szövetség hivatalos technológiai partnere, amely keretében a vállalat segíti az utánpótlás-nevelést és csúcstechnológiás készülékekkel támogatja a szövetséget.” – összegzett az eseményen Benedek Tibor is, a magyar vízilabda válogatott szövetségi kapitánya. – „A Huawei-jel kötött, kibővített megállapodás most lehetővé teszi, hogy további tehetséges vízipólózó gyereket nevelhessünk fel utódunkként, illetve hozzájárul a riói olimpiára kijutott csapatunk színvonalas felkészüléséhez is.„

 

A Huawei a „Make it possible” („Tedd lehetségessé”) márkaüzenet felépítésének érdekében kezdett intenzív sportszponzorációs tevékenységbe világszinten 2014-ben, amely keretében olyan vezető sportszervezetekkel kötött partneri megállapodásokat, mint az AC Milan, az Arsenal, az Ajax, az Atlético de Madrid, a Paris Saint-Germain és a Borussia Dortmund. Ezek az együttműködések jelentősen hozzájárultak a Huawei márkanév ismertségének növeléséhez Magyarországon, amely elérte a 79 százalékot. 

 

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új elnököt választott az Ecommerce Hungary

Az Ecommerce Hungary Egyesület elnökének, Dr. Bőgel Györgynek, elnöki mandátuma 2024. szeptember 30-án lejárt, ezért az egyesület küldöttgyűlésének új elnököt kellett választania.

2024. október 7. 11:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10