Átadták az Év Internetes Kereskedője 2016 díjakat
Vége a találgatásnak, megvannak az Év Internetes Kereskedője díj 2016 nyertesei. A SzEK.org az eNet és az IVSZ szervezésében megvalósult versenyben idén 10. alkalommal hirdették ki a legjobbakat.
A kis- és közepes vállalati kategória nyertese a Lumenet fényforrás-webáruháza. Második helyezett lett a Háda webshop, harmadik pedig az Okosjáték. A nagyvállalati kategóriában a közkedvelt JátékNet bizonyult a legjobbnak, a második díjat a Bónusz Brigád vitte el, míg a dobogó harmadik fokán a Media Markt végzett. A dobogós helyezettek egy kivételével 100% magyar tulajdonú vállalkozások.
Több mint 500 kis-, közép- és nagyvállalat szerepelt a jelöltek között. A nyertesek kiválasztásában a vásárlók, UX szakemberek és szakmai zsűri is közreműködött. 2016-ban rekordszámú közönségszavazat érkezett, 23774-en érezték fontosnak, hogy beszavazzák kedvenceiket a döntőbe. A tapasztalt szakemberekből álló 18 fős zsűrit a Testbirds „élményteszter” csapata segítette a legjobbak kiválasztásában. A végső szavazás titkos volt.
A kiválasztás paraméterei
A nyertesek kiválasztásakor a zsűri számos különböző szakmai szempontot vett figyelembe. Számított az internetes áruházak üzleti modellje, felhasználóbarátsága, grafikai megjelenése, sőt még azt is tanulmányozták, hogy a nevezők milyen értékesítést ösztönző eszközöket használnak és milyen vásárlói útvonalak vezetnek a termékek kiválasztásától a fizetési tranzakciókig. Emellett a Testbirds crowdtesting csapata 400 UX tesztelővel elemezte a 40 shortlistes webshopot, így az ő eredményeik is segítették a legjobbak kiválasztását.
“Nagy büszkeség számunkra, hogy idén 10. alkalommal szervezhettük meg az Év Internetes Kereskedője díj versenyét. 2016 nem csak a jubileum miatt különleges, hanem azért is, mert az elmúlt egy évtizedben most volt a legnagyobb az érdeklődés a díj körül az indulók, a szavazók és a versenyt nyomon követők tekintetében is” – mondta Kis Bernadette, a SzEK.org alelnöke.
A szakmai díj főtámogatója a MasterCard. A kártyatársaság Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója, Eölyüs Endre a versennyel kapcsolatban elmondta: „Az Év Internetes Kereskedője díj az elmúlt tíz évben a hazai piac legígéretesebb online megoldásait mutatta be. Nagy örömünkre szolgál, hogy idén is olyanokat díjazhatunk, akik rendkívül sokat tettek a hazai elektronikus kereskedelem fejlesztéséért. A MasterCard elkötelezett az innovatív fizetési módok fejlesztésében, az elmúlt években számos új, digitális szolgáltatást mutatott be Magyarországon, amelyek a hazai internetes fizetés terjedését is ösztönzik. Ez a terület azonban akkor tud a leginkább fejlődni, ha a kereskedők is kiemelkedő minőségű szolgáltatást biztosítanak a vásárlók számára.”
Még mindig a játék, a ruha és a műszaki cikk a sláger
Az idei év nyertesei és az elmúlt évek tapasztalatai alapján a játékokra, a ruhákra, a szórakoztató elektronikai eszközökre és a műszaki cikkekre specializálódott webáruházak minden évben egyre nagyobb számban vesznek részt a versenyben, persze e szegmensek fontossága és jelentősége a teljes e-kereskedelmi piacon meghatározó.
Kapcsolódó cikkek
- Négy sorsfordító applikáció, amelytől a világ egészségesebb lehet
- Minden 25. forintot a neten költenek el a magyarok
- Meghosszabított nevezési határidő
- Tickething: közel 50 milliós befektetést kapott egy frissen indult magyar startup
- Vége az otthoni internetes fenyegetettségnek a Sophos Home ingyenes biztonsági szoftverrel
- Eljött a telekomosok nyara
- Magenta 1 Business – már vállalkozásoknak is!
- E-TOPLISTA 2016 – A legnagyobb webáruházak listája
- Így óvd gyermeked az online világban
- A Telekom új Travel&Surf roaming csomagokat kínál az utazóknak
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Egyre több cég fektet generatív mesterséges intelligenciába
A generatív mesterséges intelligencia bevezetése fordulóponthoz érkezett: a cégek kétharmada invesztál többet a technológiába. A megnövekedett befektetések és lelkesedés ellenére az adatok és a kockázatok továbbra is a skálázást akadályozó fő kihívások, a FOMO hatás kezd elmúlni és egyre többen támasztják alá konkrét mérésekkel a technológia által teremtett értéket – derül ki a Deloitte új felméréséből.
Autószerelés: a Széchenyi-egyetem oktatója készítette fel a szakmák világbajnokságán kiválósági díjat nyert fiatalt
Őri Péter, a Széchenyi István Egyetem munkatársa készítette fel a világ legjobb fiatal szakembereinek versenyén, a WorldSkills szakmai világbajnokságon autószerelésben kiválósági érmet nyert Tánczos Bencét, a győri Lukács-iskola tanulóját. Ebben segítségére volt a verseny korábbi magyar indulója is, aki ma már az egyetem járműmérnök-hallgatója.
Bepörög az őszi szüretszezon – Okostelefonnal még a borozás is jobb
Októberrel együtt számos budapesti és vidéki fesztivál, ünnep és program veszi kezdetét, amik jelentős része a szürethez kötődik. Ha kedveled a bort, vagy épp szeretsz kirándulni, akkor egy HONOR készülék – a megfelelő alkalmazásokkal – tökéletes társ lehet ebben az időszakban is.
Valami történik a Szabadság-szoborral – Figyeld az eget október 11-én!
Október második péntekén olyat láthatunk Budapesten, amire még nem volt példa: a város egyik, ha nem a legikonikusabb jelképe, a Szabadság-szobor életre kel a technológia segítségével.