Átadták az idei DELFIN Díjakat
A Magyar Telekom idén is díjazta a fenntarthatóság terén kiemelkedő szerepet vállalókat. A DELFIN Díjakat többek között Ürge-Vorsatz Diána klímakutató, a CEU professzora és Till Attila műsorvezető, rendező adta át a XVII. Fenntarthatósági Kerekasztal-beszélgetés keretén belül.
A szakmai zsűri a nyertes vállalatoknál megvalósított, példamutató fenntarthatósági megoldásokat és teljesítményeket jutalmazta – innováció, esélyegyenlőség, klímavédelem és fenntartható tudatformálás témákban.
„A Telekom számára kiemelten fontos a fenntartható fejlődés, a vállalati fenntarthatóság, a felelős működés és az esélyegyenlőség biztosítása. Az immár tizenhetedszer megrendezett kerekasztal-beszélgetésünk során átadott DELFIN Díjakkal is erősíteni kívánjuk párbeszédünket a partnereinkkel” – mondta Somorjai Éva, a Telekom HR vezérigazgató-helyettese a XVII. Fenntarthatósági Kerekasztal-beszélgetés köszöntőjében. „Az elmúlt években elért eredményeink – például az, hogy a hazai nagyvállalatok közül elsőként teljes mértékben karbonsemlegessé váltunk – új célok elérésére ösztönöz bennünket, amelyeket a megújult Fenntarthatósági stratégiánkban határoztunk meg.”
A 2008-ban alapított DELFIN Díj (Díj egy ELkötelezett, Fenntartható, Innovatív Nemzedékért) odaítélésével a Magyar Telekom a fenntartható fejlődés gondolatának népszerűsítését segíti elő, és az azért tett aktivitásokat ismeri el. A díjra bármely Magyarországon működő vállalkozás pályázhatott olyan projektekkel, programokkal, fejlesztésekkel, amelyekkel a pályázó cég példamutató lépést tett a fenntarthatósági szempontból hatékony működés irányába.
A DELFIN Díj nyertesei 2016-ban:
- Naplopó Kft., Fenntartható tudatformálás terén tett erőfeszítéseiért.
- Házikó Farm Kft., Fenntarthatóság érdekében megvalósult innováció kategóriában.
- RS Kereskedelmi és Szolgáltató Bt., a Fenntarthatóság terén megvalósított innovációjáért.
A pályázat nyertesei Botos Péter üvegművész alkotását kapták, valamint kiállítási lehetőséget a 9. Fenntarthatósági Napra, ahol szeptember 24-én bemutathatják a fenntarthatóság terén elért eredményeiket. Emellett 2-3 perces, a nyertes pályázatot bemutató film készül, amelyhez online promóció is jár. Mindezen kívül a nyertesek egy évre térítésmentesen Next Business Comfort M csomagot, 2 GB mobilnetet, korlátlan böngészés és e-mail opciót, valamint Office 365 Vállalati Prémium csomagot is kaptak.
A pályázatokat elbíráló és rangsoroló szakmai zsűri tagjai voltak: Bodó Péter független szakértő (Route 4 you alapítója), György Bence főszerkesztő (origo, Fenntarthatósági Média Klub), Dr. Pataki György egyetemi docens (Budapesti Corvinus Egyetem), Szomolányi Katalin fenntarthatósági központvezető (Magyar Telekom).
Kapcsolódó cikkek
- Meghosszabított nevezési határidő
- Wificaster, öko erőmű, intelligens kábel – bemutatkoztak a legújabb fejlesztések
- Újraindul a háztartási nagygépek cseréje az Otthon Melege Program keretében
- Így spórolnak időt a magyar háziasszonyok!
- A Telekom Buddy Guide-okat toboroz a fesztiválokra
- Nem figyelnek eléggé honlapjukra a kisvállalkozások
- Speciális szurkolói szív a Telekomtól
- Megújult a Telekom honlapja
- A Telekom névadó támogatója lett a Veszprém kézilabdacsapatának
- Két hét alatt egymillióan töltötték le a demenciakutatást segítő mobil játékot
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A városi autópályák hatása a személyes kapcsolatokra
Egy friss, a Budapesti Corvinus Egyetem részvételével készült nemzetközi kutatás szerint a városi autópályák átlagosan 1-16 százalékkal csökkentik a társas kapcsolatok számát azok között, akik az út két oldalán élnek.
"A politika ma már összefonódott a technológiával, social média algoritmusok diktálják a minket érő impulzusokat"
A Make Art Great Again galéria bemutatja a "Trump ima-, business és wellness-központ"-ot. Hogy miről is van szó, az kiderül a kiállítás két alkozójával - drMáriással és Weiler Péterrel - készített interjúból.
Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt
Donald Trump amerikai elnök ígéretéhez híven 2025. március 18-án nyilvánosságra hozta az 1963-as John F. Kennedy-merénylettel kapcsolatos, eddig titkosított dokumentumok jelentős részét. A Nemzeti Levéltár honlapján elérhetővé vált mintegy 80 000 oldalnyi anyag új részleteket tár fel Lee Harvey Oswald tevékenységéről és a merénylet körülményeiről.
Flipperverseny és izgalmas újdonságok a budapesti Flippermúzeumban
A TWIPY Award a flipperek Oscar-díjának számít: nemcsak a gépek, hanem a flipperekkel kapcsolatos helyszínek is elnyerhetik. Az elismerést az amerikai THIS WEEK IN PINBALL magazin adja át minden évben, és idén a budapesti Flippermúzeum is esélyes volt a legjobb európai helyszín díjára. A szavazás alapján 40 európai flipperes helyszín kapott voksokat, és a Flippermúzeum a második helyen végzett, mindössze 1 százalékkal lemaradva az első helyezettől. A világhírű újlipótvárosi múzeumban továbbra is ingyenesen kipróbálhatók a gépek a belépőjegy áráért, és újdonságként egy flipperverseny is várja a látogatókat – április elsején, Bolondok Napján.
Mindent a szemnek? Több "érzékszerv" kell az önvezetéshez
A Tesla Autopilot rendszerének érzékelői körüli viták újraéledtek egy nemrégiben készült tesztvideó kapcsán, amelyben a rendszer nem tudta felismerni az útakadályokat, ami balesethez vezetett.