Egymilliós adomány bajba jutott családoknak

forrás: Prím Online, 2016. június 17. 11:12

Lezárult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, valamint az Egészségbolt.hu és a Szépségbolt.hu egyedülálló programjának első szakasza, a vásárlók több mint egymillió forintot adtak össze a Családok Átmeneti Otthona számára.

A webáruházakban tavaly augusztustól idén áprilisig összesen 1.040.932 Ft gyűlt össze, melyből a 38 főt befogadó Kelta utcai intézményben élő gyerekek számára készült biztonságos játszószoba. 

 

A békásmegyeri intézmény számára összegyűjtött adományból a gyerekek közös játszószobáját modernizálták, új bútorok kerültek a szobába, valamint beltéri és szabadtéri sporteszközöket és fejlesztő játékokat vásároltak. A Családok Átmeneti Otthonában folyamatosan tartanak csoportos gyermekfoglalkozásokat, kézműves délutánokat, amelyekhez az adományból új alapanyagokat és kellékeket szereztek be.  

 

A Békásmegyeri Családok Átmeneti Otthonában olyan krízishelyzetbe került családok találnak menedéket, akik átmenetileg vagy tartósan fedél nélkül maradtak. Az intézmény célja, hogy ezek a családok együtt élhessenek, lehetőséget és segítséget kapjanak újraépíteni széthullott életüket. A Kelta utcában tíz család tartózkodik átlagosan 20-25 gyermekkel, akik a szociális munkás mellett védőnő és családgondozó segítségét is kérhetik. Az otthon életében hatalmas szerepet kapnak a közös játékok és a csoportos foglalkozások, melyeknek a felújítást követően méltó környezet ad helyet. 

 

 

Kerekítsd fel! néven 2015. augusztus elején indult el az első hazai mikroadományozási rendszer a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, valamint az Egészségbolt.hu és a Szépségbolt.hu összefogásával. Hasonló kerekítéses módszerek nagy sikerrel működtek az elmúlt évek során többek között az Egyesült Államokban, Kanadában, Izraelben, és Angliában is.  A résztvevő webáruházak vevői fizetéskor egy kattintással felkerekíthetik a vásárlás összegét, mellyel egyedi karitatív programokat támogathatnak. A kezdeményezésben az  Egészségbolt.hu és a Szépségbolt.hu vevői a Családok Átmeneti Otthonát támogathatták.

 

Az Egészségbolt.hu és Szépségbolt.hu tapasztalatai rendkívül pozitívak voltak a kampány kezdete óta. „A kampány indulása óta a vevők közel harmada döntött úgy, hogy fizetésénél felkerekíti a vásárlás összegét, és adományoz az általunk támogatott Családok Átmeneti Otthona számára” - mondta Jenei Péter a webáruházak vezetője. „Amellett, hogy vásárlóink adományait továbbítjuk az Otthon számára, összeállítottunk egy hatalmas adománycsomagot olyan termékekből, melyek nélkülözhetetlenek az Átmeneti Otthonba került szülők számára. Az adományozási programot folytatjuk, a következő időszakban a középiskolásoknak szervezett újraélesztés oktatás és hozzá kapcsolódó telefonos applikáció fejlesztésének támogatására fogunk adományokat gyűjteni."

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Hozd ki a legtöbbet a tavaszból: Hasznos telefonos tanácsok

A tavasz a megújulás időszaka: hosszabb nappalok, friss energia és több lehetőség a szabadban való időtöltésre. Ahhoz, hogy telefonod lépést tartson veled, érdemes követned a HONOR hasznos tanácsait!

2025. március 22. 15:17

Médiafogyasztási trendek Magyarországon

Összességében alacsony a bizalom különböző médiaplatformok iránt, de Magyarországon továbbra is a televízió élvezi a legjobb megítélést. Ezzel szemben a legkevésbé hitelesnek a nyomtatott sajtót tartják. Ezt a következtetést a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság legfrissebb, a hazai médiatudatosságról és a médiába vetett bizalomról készített kutatásából nyerhetjük. A bizalom a legmagasabb a 18–29 évesek körében, míg az idősebb korosztályok egyre kritikusabban szemlélik a különböző médiumokat.

2025. március 22. 13:30

Az AI új világa: Influenszerek és a reklámipar forradalma

A mesterséges intelligencia robbanásszerűen tört be az élet minden területére, így a reklámiparba is, és mostanra már az influenszerek világát is átalakítja. Az AI alkalmazásával a kis- és középvállalkozások számára is lehetőség nyílik arra, hogy költséghatékony módon, élethű, meggyőző karaktereken keresztül juttassák el üzeneteiket a célcsoportjukhoz. Ez pedig komoly kihívást jelenthet a kisebb követőtáborral rendelkező véleményvezérek számára.

2025. március 22. 11:43

Új HR vezetőt kapott a Schneider Electric dunavecsei okosgyára

Kecskés Krisztinát a Schneider Electric dunavecsei okosgyára, a Duna Smart Power Systems (DSPS) HR vezetőjévé nevezték ki. Feladatai közé tartozik, hogy a folyamatosan fejlődő üzem számára megfelelő szakembereket találjon, támogassa a szervezet fejlődését, és javítson a HR folyamatok hatékonyságán. Emellett stratégiai célja, hogy elősegítse a Schneider Electric azon törekvését, hogy vonzó karrierlehetőségeket kínáljon a fiatal tehetségeknek, és biztosítson számukra szakmai fejlődési lehetőségeket a DSPS-nél vagy akár a vállalatcsoport más területein, legyen szó szakmai előrehaladásról vagy a legmodernebb technikai megoldásokkal rendelkező munkakörnyezetről.

2025. március 22. 09:59

3D-s térkép készül Magyarországról

A HERE, a helyalapú felhőszolgáltató, júliustól kezdve rendkívüli pontossággal és 3D-ben térképezi fel Magyarország egyes területeit, hogy a világ legfejlettebb térképét készítse el. A folyamatot azzal indítják, hogy a legmodernebb technikával felszerelt járműveikkel járják be az utakat, és pontosan rögzítik az útinformációkat, beleértve az útburkolati jeleket és a KRESZ-táblákat is. Az egyértelműen felismerhető HERE autók 3D-ben is rögzítenek, emellett utcaszintű fényképeket készítenek a látványosságokról, üzletekről, benzinkutakról és éttermekről.

2025. március 21. 20:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01