Vodafone: úgy, mint otthon – a világ egyre nagyobb részén
Világ Napijeggyel már 72 országban
A Vodafone július elsejével kibővíti a Világ Napijeggyel látogatható országok körét, így a jegy megvásárlásával többek között már Örményországban, Albániában, Afganisztánban, Grúziában, Kazahsztánban, vagy akár Uruguayban is a hazaival megegyező módon lehet használni a telefonokat.
A Világ Napijeggyel a Vodafone ügyfelei a világ legtávolabbi országaiba is „elvihetik” a hazai tarifákat, az itthoni percdíjakkal indíthatnak hívásokat, küldhetnek SMS-eket és a hazai adatkerettel használhatják okostelefonjukat.
A Világ Napijegyet a Vodafone 2015 tavaszán vezette be. A napi 1 990 Ft-tól elérhető jeggyel Afrika, Amerika, Kelet-Európa és Ázsia egyre több országából lehet a hazai perc- és SMS-díjjal hazatelefonálni vagy -üzenni, és az érintett országokban is a hazai adatkerettel lehet internetezni. A Világ Napijeggyel a hívásfogadás természetesen ingyenes, a Red ügyfelek esetében pedig a hazai korlátlanságot lehet élvezni Ukrajnától Brazíliáig, Dél-Afrikától Szingapúrig, immár 72 országban.
A július elsejétől 5 kontinens immár 72 országában használható Világ Napijegy az EU-n kívüli utazásokat teszi komfortossá, mivel így egy nyaralás, vagy üzleti út során sem kell változtatni az itthon megszokott mobilozási szokásokon – miközben nem kell ingyen WiFi-t keresni, vagy egy váratlanul magas számla miatt aggódni.
A Világ Napijegy az alábbi országokban érhető el (pirossal azok az országok, ahol július 1-től lehet használni a Világ Napijegyet):
Afrika – 1 990 Ft/nap:
- Dél-afrikai Köztársaság, Egyiptom, Ghána, Katar, Mozambik
Amerika – 1 990 Ft/nap:
- Anguilla, Antigua és Barbuda, Aruba, Barbados, Bermuda, Bonaire, Brazília, Brit Virgin-szigetek, Chile, Costa Rica, Curaçao, Dominikai Közösség, Dominikai Köztársaság, Egyesült Államok, El Salvador, Grenada, Guatemala, Guyana, Haiti, Honduras, Jamaica, Kajmán-szigetek, Kanada, Kolumbia, Mexikó, Panama, Paraguay, Peru, Puerto Rico, Saint Kitts és Nevis, Saint Lucia, Saint Vincent és a Grenadine-Szigetek, Suriname, Trinidad és Tobago, Turks- és Caicos-szigetek, Uruguay
Kelet-Európa/Ázsia – 2 990 Ft/nap:
- Albánia, Afganisztán, Ausztrália, Azerbajdzsán, Dél-Korea, Egyesült Arab Emirátusok, Fülöp-szigetek, Grúzia, Hongkong, India, Indonézia, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kazahsztán, Kína, Makaó, Malajzia, Oroszország, Örményország, Srí Lanka, Szerbia, Szingapúr, Tajvan, Thaiföld, Új-Zéland, Ukrajna
Az EU területén – mint itthon
A Vodafone 2015 áprilisában a Red EU, 2016. április elsejétől pedig már valamennyi új lakossági és üzleti EU csomagjában eltörölte az európai uniós roaming díjakat. Az idén április elsejével bevezetett új EU-csomagokkal a Vodafone valamennyi havidíjas lakossági és üzleti előfizetője számára extra költségek nélkül elérhetővé tette a Vodafone EU Roaming szolgáltatást, amellyel a belföldi feltételekkel megegyezően lehet az Unió, valamint Norvégia, Izland, Liechtenstein, Svájc és Törökország területén hívásokat fogadni, indítani, vagy mobilinternetezni.
Szintén elérhetőek az Unió területén a Vodafone Family díjmentes családi beszélgetések, mivel az új Vodafone Family-t használó családok az Unió teljes területén és a további 5 érintett országban is 0 Ft-os percdíjakkal beszélhetnek egymással. A Vodafone Family csomagokban elérhető, a piacon egyedülállóan feltöltés nélkül is használható KID csomag gyermek felhasználói a családon belül akkor is tudnak hívásokat indítani, ha a kártyájukon nincsen egyetlen forintnyi feltöltés sem.
Roamingolás feltöltőkártyával is úgy, mint otthon!
A feltöltőkártyát használó ügyfelek a díjmentes „EU hazai áron” opcióval a normáldíjas magyarországi telefonszámokat a hazai tarifáikkal tudják hívni, illetve belföldi áron tudnak ezekre a számokra SMS-t küldeni az Európai Unió és a többi érintett ország területéről.
Április elsejétől a KID csomagot használó gyermekek az EU Roaming területéről havi 60 perc hívást indíthatnak díjmentesen a szintén Vodafone Family felhasználó családtagjaik felé - így egészen biztosan elérhetik szüleiket, ha netalán eltévednének valahol a nyaralás közben.
4G roaming
A 4G roaming jelenleg 76 országban, köztük a nyári szabadságok és az üzleti utak alatt a legtöbbször látogatott régiókban is elérhető:
- Albánia, Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Ausztria, Azerbajdzsán, Bahrein, Belgium, Brazília, Bulgária, Csehország, Dánia, Dél-afrikai Köztársaság, Dominikai Köztársaság, Egyesült Arab Emirátusok, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Fülöp-szigetek, Görögország, Grúzia, Guam, Guernsey, Hollandia, Hong Kong, Horvátország, India, Indonézia, Írország, Izland, Izrael, Japán, Jordánia, Kambodzsa, Kanada, Katar, Kenya, Kína, Koreai Köztársaság, Kuvait, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Macedónia, Malajzia, Marokkó, Mauritius, Mexikó, Monaco, Montenegró, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Oroszország, Örményország, Pakisztán, Peru, Portugália, Románia, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szaúd-Arábia, Szerbia, Szingapúr, Szlovákia, Szlovénia, Tádzsikisztán, Tajvan, Thaiföld, Törökország, Új-Zéland.
Kapcsolódó cikkek
- Vodafone: roaming díjak nélkül az EU-ban
- Az LG 33 díjat söpört be az MWC-n
- Az akadozó streamingtől lesz feszült a felhasználó
- Továbbfejlesztett érintőceruzás okostelefon
- Öldöklő verseny a kínai okostelefon-piacon
- A magyar fiatalok az üzenetküldő alkalmazásokat favorizálják a Telenor nemzetközi felmérése szerint
- Vodafone M2M technológiára épülő elektromos bérbringa a Balatonnál
- A Balatonnal a nyári hónapokban az átlagos havi mobil adatforgalom ötszörösét, hatszorosát várja a Telekom
- Magyarországon először – csúcskategóriás sajátmárkás telefonok a Vodafone kínálatában
- Eljött a telekomosok nyara
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Csillaghullás húsvétkor: Digitális távcsövek és appok segítik az égi élményt
Húsvét vasárnap éjszakáján a Lyridák meteorraj látványos csillaghullással ajándékozza meg az égbolt szerelmeseit. A digitális technológia és az infokommunikációs eszközök segítségével az élmény még közelebb kerülhet hozzánk.
A városi autópályák hatása a személyes kapcsolatokra
Egy friss, a Budapesti Corvinus Egyetem részvételével készült nemzetközi kutatás szerint a városi autópályák átlagosan 1-16 százalékkal csökkentik a társas kapcsolatok számát azok között, akik az út két oldalán élnek.
"A politika ma már összefonódott a technológiával, social média algoritmusok diktálják a minket érő impulzusokat"
A Make Art Great Again galéria bemutatja a "Trump ima-, business és wellness-központ"-ot. Hogy miről is van szó, az kiderül a kiállítás két alkozójával - drMáriással és Weiler Péterrel - készített interjúból.
Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt
Donald Trump amerikai elnök ígéretéhez híven 2025. március 18-án nyilvánosságra hozta az 1963-as John F. Kennedy-merénylettel kapcsolatos, eddig titkosított dokumentumok jelentős részét. A Nemzeti Levéltár honlapján elérhetővé vált mintegy 80 000 oldalnyi anyag új részleteket tár fel Lee Harvey Oswald tevékenységéről és a merénylet körülményeiről.
Flipperverseny és izgalmas újdonságok a budapesti Flippermúzeumban
A TWIPY Award a flipperek Oscar-díjának számít: nemcsak a gépek, hanem a flipperekkel kapcsolatos helyszínek is elnyerhetik. Az elismerést az amerikai THIS WEEK IN PINBALL magazin adja át minden évben, és idén a budapesti Flippermúzeum is esélyes volt a legjobb európai helyszín díjára. A szavazás alapján 40 európai flipperes helyszín kapott voksokat, és a Flippermúzeum a második helyen végzett, mindössze 1 százalékkal lemaradva az első helyezettől. A világhírű újlipótvárosi múzeumban továbbra is ingyenesen kipróbálhatók a gépek a belépőjegy áráért, és újdonságként egy flipperverseny is várja a látogatókat – április elsején, Bolondok Napján.