Több mint 3000 pályázó az Otthon Melege Program hűtőgépcsere alprogramjára
Több mint 3000 pályázó jelentkezett az ügyfélkapun keresztül az Otthon Melege Program keretében meghirdetett háztartási nagygépek (hűtő- és fagyasztóberendezés) energia megtakarítást eredményező cseréjére. A nagy érdeklődés és a rendelkezésre álló forrás kimerülése miatt az észak-alföldi régióban 2016. július 4-én határozatlan időre fel kellett függeszteni a pályázatot.
Az észak-alföldi régióban a nyugdíjas, illetve a nagycsaládos természetes személyek 2016. július 4-én, 13:00-ig nyújthatnak be a pályázatukat. A nagy érdeklődésre való tekintettel, az eredeti terveknek megfelelően a pályázat valamennyi nagykorú természetes személy számára elérhető lesz a régióban 2016. július 6.-án 8:00 órától. Az érdeklődők 2016. július 6.-án 8:00-10:00 óra között nyújthatják be pályázataikat, így a pályázati lehetőségtől senki sem esik el.
A Pályázati Útmutatóban meghatározott feltételeknek megfelelő pályázatok a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig részesülhetnek támogatásban. A benyújtott pályázatokkal kapcsolatos kommunikáció a pályázati portálon (https://hgcs-2016.nfsi.hu/) keresztül lehetséges.
Az Otthon Melege Program keretében meghirdetett családbarát pályázati konstrukciók célja, hogy gyors, megfelelő intenzitású támogatáshoz juttassák a lakosságot az ország egész területén. A támogatások felhasználásával jelentősen javulhat a lakossági energia-felhasználás hatékonysága, csökkenhet a hazai szén-dioxid-kibocsátás, mindez nagymértékben hozzájárul a hazai klímavédelmi és energiahatékonysági célok eléréséhez.
A polgári kormány kiemelt célja, hogy a családok megerősödjenek, és előrébb léphessenek. Ezt kívánja elősegíteni a családi adórendszerrel, az adócsökkentésekkel, és a foglalkoztatási programokkal. E célt szolgálja továbbá az otthonteremtési program, amely garantálja, hogy a magyar családok olcsóbban juthassanak saját otthonhoz és a lakásfenntartási költségeik is olcsóbbak legyenek. A magyar családok boldogulását segíti az Otthon Melege Program is, amelynek köszönhetően a háztartások energiafelhasználása érzékelhető mértékben csökken. A 2014 szeptemberében indult program eddig közel 17 milliárd forint összértékben biztosított támogatást, aminek köszönhetően mára több mint 85 ezer háztartás energiahatékonysága javult.
Kapcsolódó cikkek
- Nyerj robotot az Universal Robots-tól!
- Iskolai 3D nyomtató pályázat indult
- Applikációkkal irányított okos háztartási eszközök
- Átadták az idei DELFIN Díjakat
- Meghosszabított nevezési határidő
- Wificaster, öko erőmű, intelligens kábel – bemutatkoztak a legújabb fejlesztések
- Újraindul a háztartási nagygépek cseréje az Otthon Melege Program keretében
- Így spórolnak időt a magyar háziasszonyok!
- Grafikusok, vasútbarátok figyelem: „170 éves a magyar vasút!”
- Nemzetközi versenyen nyert díjat az Okostelefon Akadémia
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Super Bowl 2025: Mikor várható a végeredmény magyar idő szerint?
A 2025-ös Super Bowl, hivatalos nevén Super Bowl LIX, 2025. február 9-én, vasárnap kerül megrendezésre a New Orleans-i Caesars Superdome-ban. A mérkőzés magyar idő szerint 00:30-kor kezdődik, így a végeredmény várhatóan hajnali 4 óra körül lesz ismert, a játék menetétől és az esetleges hosszabbítástól függően.
Nézd élőben az Oscar gálát; technológiai forradalom Hollywoodban
Március 2-án a világ szeme ismét Hollywoodra szegeződik, aki akarja, akár élőben is nézheti a 2025-ös Oscar-gálát. Az idei esemény különösen izgalmas az informatikai és technológiai vonatkozások miatt, hiszen a filmipar egyre inkább a digitális világ eszközeire támaszkodik. Több jelölt is kiemelkedő technológiai megoldásokat vonultat fel, és az Akadémia már előre kihirdette azokat az innovációkat, amelyek idén technikai Oscar-díjat érdemeltek.
Digitális harmóniák: Az informatika és a zene találkozása a 2025-ös Grammy-díjátadón
Bár a legtöbb cikk most nyilvánvalóan Bianca Censori bundájáról és az alatta viselt teljesen áttetsző bodyról szól, a 2025-ös Grammy-díjátadó nemcsak róla szólt. Hozzáteszem: nem is csupán a zenei kiválóságokat ünnepelte, hanem rávilágított az informatika és a zene egyre szorosabb kapcsolatára is. Az eseményen számos technológiai újítást és digitális megoldást alkalmaztak, amelyek új dimenziót adtak a zenei élménynek.
DJ Spotify
Elindult a Spotify mesterséges intelligencián alapuló DJ szolgáltatásának beta verziója.
Majka „Csurran Cseppen” – avagy a digitális zeneipar trendjei
Majka legújabb produkciója, a „Csurran Cseppen” nemcsak zenei, hanem technológiai szempontból is figyelemre méltó. Az alkotásban a digitális streaming, az MI-alapú ajánlórendszerek és a közösségi média algoritmusok játsszák a főszerepet, amelyek meghatározzák, hogyan jut el a dal a hallgatókhoz.