CashCard, prepaid kártya fesztiválra szabva
A Peak Financial Services bemutatja a fesztiválszezonra szánt CashCard sorozatot. A Prepaid MasterCard mindent tud, amit az elmúlt több mint egy évben a CashCardtól megszokhattunk, azonban most először online rendelhető a festivalprepaid.hu weboldalon. Feltölthető debitkártyáról, átutalással, és készpénzbefizetéssel is a kijelölt feltöltőpontokon, illetve a Budapest Bank, OTP és K&H fiókhálózatában is.
Lehet névre szóló, vagy akár megvásárolható az értékesítési pontokon, illetve a helyszínen is.
CashCard – Okos húzás fesztiválokon is
A kártyák közötti azonnali átutalás díjmentes. A fesztiválozók egyik legnagyobb problémája a sorbanállás és várakozás. Ezért a MasterCard lehetővé tette, hogy a PayPassos kártyával rendelkezők a VIP sorban jussanak be a Szigetre. Mi ezen is túlmentünk, elég ha csak egyikük tölti fel a kártyájára a társaság összes pénzét, majd egy-egy gombnyomással, azonnali jóváírással, díjmentesen átteheti a megfelelő összegeket barátai kártyájára.
Minden negyedik kártya díjmentes
A CashCard mindössze 3.300 forintért vásárolható meg, sőt most minden negyedik kártyát díjmentesen adunk, így a baráti társaságok tovább csökkenthetik költségeiket.
Tedd zsebre az Olimpiát!
Stratégiai partnerünk, a Euro Cable Hungary jóvoltából két koncert között a fesztiválozók az olimpiai eseményekről sem maradnak le. A társaság saját fejlesztésű, internet alapú ITT/OTT Tv platformjának közel 70 csatornáját adjunk ajándékba minden megvásárolt CashCard mellé egész augusztusban. A mobileszközre letöltött alkalmazással okostelefonon követhetik a versenyeket, és szurkolhatnak kedvenceiknek.
A Magyar startupok összefognak
A Peak együttműködésre hívta a Magyar Nemzeti Bank engedélyével működő, jellemzően kártyaelfogadással foglalkozó elektronikus pénzkibocsátót, a Bariont. A fesztiválozók a festivalprepaid.hu oldalon a Barion rendszerén keresztül fizethetik ki, és tölthetik fel a megrendelt CashCardot.
A CashCardról
A CashCard Magyarország első, forint alapú prepaid kártyája, amely hivatalosan 2015. május 27-e óta van jelen a bankkártyapiacon. Forint alapú, elektronikus pénztárcához kapcsolt Prepaid MasterCard, amely bankfüggetlenül nyújta mindazt a szabadságot és biztonságot amelyet minden más MasterCard. A kártya használatához nem szükséges bankszámlát nyitni, és egyenlege nem mehet mínuszba. Biztonságosan használható internetes vásárlásra, a kártyabirtokosok számos feltöltési lehetőség közül válogathatnak, és a devizakonverzió is 50 – 70%-kal kedvezőbb a bankokénál.
Kapcsolódó cikkek
- Több mint 60 ezren voltak az idei EFOTT-on
- Vihar zavarta meg az EFOTT-ot
- Adatláz a fesztiválokon
- Dübörög a fesztiválszezon: egyre többen adják-veszik belépőjüket online piactéren
- Kedden kezdődik az EFOTT
- A CashCard ödvözli a frissen piacra lépő Festipay Prepaid Cardot
- Fesztiválozás helyben vagy akár távolból a Telekom 4G megoldásaival
- Petőfi Zenei Díj a VOLT-on
- Sopronban lép fel a legtöbb magyar produkció
- Telekom VOLT Fesztivál: részletes program
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Valóban néhány centin múlik a boldogság?
Kétségtelen, hogy a magasság sokak számára fontos tényező lehet a párválasztás során – gyakran már az ismerkedés elején alapelvárásként jelenik meg. A Tinder nemrég új funkcióval igyekszik kiszolgálni ezt az igényt: bevezette a magasság szerinti szűrést, igaz, csak előfizetői számára. Ami azonban náluk újdonságnak számít, az a Randivonal felhasználóinak már régóta elérhető – ráadásul teljesen ingyen. A magyar társkereső oldalon ugyanis kezdettől fogva lehetőség van magasság alapján szűrni a találatokat.
Még tisztább hangzás: jön a Music Pro a Spotifytól
A Spotify 2025-ben tervezi bevezetni a régóta várt veszteségmentes hangminőséget kínáló szolgáltatását, amely várhatóan „Music Pro” néven lesz elérhető. Ez az új csomag a meglévő Premium előfizetés kiegészítéseként jelenik meg, és havi 5–6 dolláros felárat jelenthet, így az Egyesült Államokban a teljes havi díj 16,99–17,98 dollárra emelkedhet.
Csillaghullás húsvétkor: Digitális távcsövek és appok segítik az égi élményt
Húsvét vasárnap éjszakáján a Lyridák meteorraj látványos csillaghullással ajándékozza meg az égbolt szerelmeseit. A digitális technológia és az infokommunikációs eszközök segítségével az élmény még közelebb kerülhet hozzánk.
A városi autópályák hatása a személyes kapcsolatokra
Egy friss, a Budapesti Corvinus Egyetem részvételével készült nemzetközi kutatás szerint a városi autópályák átlagosan 1-16 százalékkal csökkentik a társas kapcsolatok számát azok között, akik az út két oldalán élnek.
"A politika ma már összefonódott a technológiával, social média algoritmusok diktálják a minket érő impulzusokat"
A Make Art Great Again galéria bemutatja a "Trump ima-, business és wellness-központ"-ot. Hogy miről is van szó, az kiderül a kiállítás két alkozójával - drMáriással és Weiler Péterrel - készített interjúból.