Két hét korlátlan moziélmény!

Két héten át kódolatlanul érhető el a Mozi+ a MinDig TV nézők számára

forrás: Prím Online, 2016. augusztus 7. 09:40

Két hétig kódolatlanul érhető el a Mozi+ műsora minden MinDig TV néző számára, a 15. programhelyen. 2016. augusztus 8. és 22. között 750 ezer háztartásban országos tévépremiereket, rég nem látott klasszikusokat és a legjobb filmmaratonokat láthatják a nézők a TV2 Média Csoport Kft. és az Antenna Hungária Zrt. megállapodásának köszönhetően.

A TV2 Csoport nagyszabású portfólió-bővítésének első állomásaként indított filmcsatornája közel egy hónapja mutatkozott be a közönség előtt és már az indulás hetében piacvezetőként startolt a kábeles piacon.

 

A TV2 Csoport kábelcsatornáinak programigazgatója, Fischer Gábor az együttműködésről azt mondta: „A cégcsoport számára kiemelt fontosságú a kábelportfólió fejlesztése, ezért egy minden eddiginél nagyobb program invesztíció következő fázisaként, frissen vásárolt, exkluzív tartalmakkal várjuk a nézőket. Magyarország vadonatúj filmcsatornája ebben a két hétben kódolatlanul nyújt majd szórakozást az egész családnak. Célunk, hogy a csatorna rövidesen a filmkedvelők első számú választása, valamint az egyik legnézettebb kábelcsatorna legyen. A Mozi+ már az indulás hetében a legnézettebb kábelcsatorna volt főműsoridőben a 18-59 évesek körében, maga mögé utasítva minden versenytársát, és reméljük, az elkövetkezendő időszakban egyre kimagaslóbb eredményeket hoz”.

 

 

A színes kínálatban az első kódolatlan hétvégét egy országos tévépremierrel nyitja a csatorna, amelyben egy régi, halálos ellenséggel veszi fel a harcot Channing Tatum és Bruce Willis, a G.I. Joe: Megtorlás című akciófilmben. Augusztus 19-én, újabb országos premiert sugároznak majd, a Transformers-trilógia zárásaként A kihalás kora című mozifilmet. Egy nőies bevetésen, humoros kalandokba is keveredhetünk a Mozi+-on Sandra Bullock és Melissa McCarthy oldalán a Női szervek című akció-vígjátékban augusztus 20-án, 21 órától. Ezt megelőzően azonban az Állami Ünnep napján 18.40-től mesés tájakra csöppenhetünk, a Hófehér és a vadász tévépremierjével. A Mozi+ nézői Magyarországon először láthatják majd a tévé képernyőjén a Tini nindzsa teknőcök című animációs filmet. A kódolatlan hétvégén a Shrek és a Rio is képernyőre kerül. Míg a klasszikusok szerelmesei a Piedone és Ötvös Csöpi filmekkel, hosszú idő után ismét Bujtor István szinkronhangján nosztalgiázhatnak hétköznap esténként, augusztus 21-én pedig a Terminátor 2 várja az érdeklődőket.

 

A Mozi+ a B jelű, országos lefedettségű multiplexen fogható a 15. programhelyen, a vétellel kapcsolatos információ a www.mindigtv.hu oldalon található. Abban az esetben, ha a felhasználó nem látja a Mozi+ csatornát a programlistában, egy automatikus újrahangolást kell elvégezni a dekóderen vagy a beépített DVB-T tunerrel rendelkező tévékészüléken.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ma este debütál a TV2 nagyszabású Hunyadi-sorozata

Március 8-án, 20 órakor indul a TV2 történelmi drámasorozata, a Hunyadi, amely Hunyadi János életét és korát mutatja be. A tízrészes széria a magyar történelem egyik legjelentősebb alakjának történetét dolgozza fel, modern technológiai megoldásokkal és nemzetközi együttműködéssel. 

2025. március 8. 18:55

Lesz-e magyar Oscar? (A filmipar és a technológia)

Március 2-án a világ szeme ismét Hollywoodra szegeződik, aki akarja, akár élőben is nézheti a 2025-ös Oscar-gálát. Az idei esemény különösen izgalmas az informatikai és technológiai vonatkozások miatt, hiszen a filmipar egyre inkább a digitális világ eszközeire támaszkodik. Több jelölt is kiemelkedő technológiai megoldásokat vonultat fel, és az Akadémia már előre kihirdette azokat az innovációkat, amelyek idén technikai Oscar-díjat érdemeltek. 
UPDATE: Korábbi hírünket aktualéizáltuk a Mediator sajtóanyagával, amely az esélyeket latolgatja, beleértve a magyar Oscar esélyét is.

2025. február 26. 14:07

Fel fog-e lépni Zámbó Jimmy saját emlékkoncertjén?

A legfrissebb információk szerint 2026-ban - Zámbó Jimmy halálának 25. évfordulója alkalmából - emlékkoncertet terveznek a Budapest Arénában. Bár konkrét részletek még nem állnak rendelkezésre a koncert programjáról, a nemzetközi példák alapján felmerül a kérdés: vajon megjelenik-e a király "személyesen" az eseményen, előad-e valamit saját hangján "eredetiben"?

 

2025. február 24. 21:38

Mozizás kettesben: Nyerd meg az év moziélményét!

A Cinema City azt kérdezi: Te miért szeretsz moziba járni, és kit hívnál magaddal? A legújabb kampányfilmjük bemutatja, hogy a mozilátogatók sokféleségében egy dolog biztos: mindannyian imádják a mozizást. A Valentin-napján elindult kampány egy izgalmas nyereményjátékkal várja a mozi rajongóit. Ha a résztvevők megnevezik kedvenc mozipartnerüket, lehetőséget kapnak arra, hogy egy évre szóló moziélmény-csomagot nyerjenek.

2025. február 20. 17:56

Mesterséges intelligencia komponálta a "futni mentem" plakátját

Filmrecenziókat nem nagyon szokott közölni egy infokommunikációs hírportál, de ha egy film plakátja az AI bevonásával készült, ráadásul ez épp a legsikeresebb magyar mozifilm, akkor muszáj nekünk is írni róla. Herendi Gábor 2024 novemberében bemutatott romantikus vígjátékáról van szó, ami csütörtök óta a Netflixen is látható: a "Futni mentem"-ről. 

 

2025. február 14. 21:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01

Különdíjas lett a Deloitte úttörő coaching programja

2025. március 9. 10:06

Jövőformáló diákok: Megvannak a Megoldások a holnapért továbbjutói

2025. március 5. 18:59