Magyar startup siker: dübörög a netes takarítás közvetítés

Online felmérést készített a Rendi a takarítási szokásokról

forrás: Prím Online, 2016. augusztus 9. 10:32

Már nemcsak pizzát, a heti bevásárlást vagy műszaki cikkeket rendelhetünk a neten, hanem egy kattintással profi takarítót is hívhatunk az otthonunkba. Alig több mint fél éve indította el online takarítás közvetítő szolgáltatását a Rendi. A magyarok pedig ráharaptak a hiánypótló ötletre, hiszen már havonta közel ezren oldják meg ezzel a kényelmes módszerrel az egyik legmacerásabb háztartási munkát.

Kevés időigényesebb és megerőltetőbb háztartási feladat van, mint a takarítás. A Rendi nemrég online kérdőívben mérte fel a takarítási szokásokat, a kitöltők kétharmada (67%) pedig azt válaszolta, hogy több, mint két órát vesz igénybe az otthonuk kitakarítása. 

 

Emiatt sokan kifejezetten utálnak takarítani. Ezt támasztotta alá a netes takarító közvetítő felmérése is, mely rámutatott, hogy csupán a válaszadók kevesebb, mint egy hatoda (15%) szeret takarítani, míg több mint kétharmaduk (39%) kifejezetten nem.

 

„Éppen ezért, főként Budapesten és a nagyobb városokban, már hazánkban is egyre többen bíznak meg bejárónőt, hivatásos takarítót a lakás rendbetételével” – hívta fel a figyelmet Udvardy Szabolcs, a Rendi marketing vezetője. Ezzel párhuzamosan nő az online takarítás közvetítés népszerűsége is, a startupként induló cég néhány hónap alatt megsokszorozta ügyfelei számát, és jelenleg havi szinten már közel ezer megrendelést teljesít.

 

 

Takarítás helyett a lábunkat lógatnánk

A Rendi felmérésében arra is kíváncsi volt, hogy a válaszadók mivel töltenék a keletkező szabadidőt, ha otthonuk takarítását profik végeznék. A kérdőívet kitöltők több mint harmada (38%) a pihenést jelölt meg első helyen, míg ezt követte a családi időtöltés, illetve harmadik helyen a munka.

 

A különböző takarítási tevékenységeken belül a felmérés szerint a legkevésbé az ablaktisztítás kedvelt, míg a rendrakásról a válaszadók közel kétharmada (61%) úgy nyilatkozott, hogy szívesen végzi.

 

További érdekes eredmény, hogy tisztítószerekre az elsöprő többség (84%) kevesebb, mint 5000 forintot költ havi szinten.

 

„Tőlünk nyugatra óriási sikere van a különböző háztartási munkák, köztük a takarítás online közvetítésének. Ezen felbuzdulva hoztuk létre a Rendit tavaly ősszel, aminek a népszerűsége egyelőre nem hogy beváltotta, de túl is szárnyalta a várakozásainkat. Budapesten, Győrben, Szegeden és Debrecenben elérhető a szolgáltatásunk jelenleg, és néhány hónap alatt sikerült már közel ezres havi megrendelés számot elérnünk. Még idén ősszel Lengyelországban is elindítjuk tevékenységünket, hiszen az online takarítás közvetítés nemcsak Magyarországon, de régiós szinten is hiánypótló szolgáltatás” – fogalmazott Udvardy Szabolcs, a Rendi marketing vezetője.

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Hogyan adhatunk új életet elavult eszközeinknek?

Az informatika terén gyorsan változik minden, és az egykor csúcsmodell gépek is gyorsan kiszorulhatnak. De miért kellene eldobnunk mindent, ami már nem szolgál minket tökéletesen? Felmerült már benned, hogy ezek az eszközök még mindig sok lehetőséget rejtenek magukban, ha egy kis figyelmet kapnak? 

2026. április 22. 08:23

A varázslat folytatódik

A kiemelkedő érdeklődésre való tekintettel a Harry Potter™: A kiállítás nyitvatartását a rendezők 2026. június 28-ig meghosszabbították, ezáltal a már eddig is több ezer látogatót fogadó kiállítás továbbra is elbűvöli a rajongókat, kortól függetlenül.

2026. április 2. 00:31

Munka, edzés, város: már nem egyetlen fejhallgatóban gondolkodunk

A fej- és fülhallgatók piaca átalakul: a felhasználók már nem univerzális megoldásokat keresnek, hanem az élethelyzethez illeszkedő eszközöket. A hibrid munka, a sport és a városi közlekedés eltérő technikai igényeket támaszt. Nő a kereslet az otthoni használatra szánt, nyitott hátú fejhallgatók iránt a természetes hangzás és kényelem miatt, miközben az open-ear modellek is terjednek, mert zenehallgatás közben is engedik érzékelni a környezet hangjait.

2026. február 7. 16:48

Digitális hangélmény Bécsben

 

A bécsi Haus der Musik nem egyszerű zenetörténeti múzeum, hanem kifinomult multimédiás és informatikai élménytér: szenzorokkal, valós idejű adatfeldolgozással és interaktív installációkkal teszi kézzelfoghatóvá a hang fizikáját, a zeneszerzés logikáját és az előadás összetett folyamatait, miközben minden korosztály számára élményszerű, játékos tanulást kínál.

2026. február 1. 19:27

Többkijelzős munkaállomások otthon: hardveres alapok és beállítások

A hibrid munkavégzés elterjedésével az otthoni irodák felszereltsége is lassan felzárkózik a vállalati környezethez. A hatékony munkához sokszor már nem elég egyetlen kijelző, hiszen az adatok, a kommunikációs ablakok és a munkafelületek párhuzamos kezelése nagyobb teret igényel. A többmonitoros rendszerek kiépítése azonban nem csak annyiból áll, hogy csatlakoztatunk egy újabb eszközt a meglévő mellé. A stabil működéshez és a kényelmes használathoz elengedhetetlen a megfelelő számítógép kiválasztása, valamint a szabványok és csatlakozók ismerete.
 

2025. december 15. 10:39

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Negyed évszázad után szintet lép „Az Év Honlapja”

2026. szeptember 8. 09:50

A 4iG és a SpaceX új pályára állítja Európa műholdas kommunikációját

2026. szeptember 2. 09:21

A MI‑ügynökök már nem csak segítenek, hanem támadnak is

2026. szeptember 1. 13:23

Hogyan dolgozunk majd az AI-jal? Budapesten mutatják meg a techvilág nagyágyúi

2026. augusztus 25. 18:26