Uber-szerű fizetési élményt vezet be a Green Taxi
A Cellum biztonságos mobilfizetési funkciójával bővül a Green Taxi applikációja
Hamarosan nemcsak autórendelésre, vagy a fuvardíj nyomonkövetésére használhatják a környezettudatos utasok a Green Taxi applikációját, hanem fizethetnek is vele a Cellum technológiájának köszönhetően.
Magyarország egyik legnagyobb mobiltárca szolgáltatója ezúttal a környezettudatosságáról ismert, kizárólag elektromos autókat üzemeltető taxitársasággal, a Green Taxival lépett partnerségre. A Cellum megoldásaival kibővített szolgáltatás lényege, hogy az utasok előzetesen beregisztrálhatják (egy vagy több) bankkártyájukat a társaság már jól ismert mobil applikációjába, a fuvar végén pedig jóváhagyhatják a végösszeget, dönthetnek a borravalóról és fizethetnek. A jóváhagyás lehetősége kiemelkedő a taxis appok sorában, hiszen így az utas tudta nélkül egyetlen forintot sem emelhetnek le a kártyájáról.
„A Green Taxi volt az egyetlen magyar taxistársaság, amelyik nem támadta, hanem üdvözölte az Uber jelenlétét. Most úgy döntöttek, hogy a Magyarországról nemrég kivonult közösségi szolgáltatóéhoz hasonló fizetési élményt építenek az alkalmazásukba, ehhez pedig a Cellumot választották. A mai fogyasztók rendkívül tudatosak, a kényelem mellett azt is elvárják, hogy biztonsággal, teljes kontroll alatt tudják tartani költségeiket, nekünk pedig az a célunk, hogy megfeleljünk ezeknek a kihívásoknak.” – mondta el Kóka János, a Cellum Global Zrt. elnök-vezérigazgatója.
A Cellum által szabadalmaztatott ún. Split Secret („eltört titok”) technológiának köszönhetően a fizetés banki biztonsági szintű rendszerben zajlik, hiszen az a bankkártya adatait titkosítja és darabjait fizikailag külön-külön tárolja. A Cellum fejlesztői a céges ügyfelekre is gondoltak, hiszen egy bankkártyát több alkalmazott is tud regisztrálni, így a cégeknek nem kell annyi bankkártyát kiadniuk, ahány alkalmazottjuk taxit használ, illetve a készpénz-adminisztrációval sem kell foglalkozniuk.
„A Green Taxi, csakúgy mint az Uber, az innovációt, mint közösségi alapmotívumot az egyik legfontosabb értékként fogalmazta meg a vállalkozás beindításakor. A Green Taxi nem egy egyszerű személyszállítást lebonyolító cég, hanem egy közösségi érdek által vezérelt üzleti vállalkozás. Célunk, hogy olyan minőségi szolgáltatásokkal lépjünk a piacra, mint például a mobilfizetés, melyek túlmutatnak az egyszerű taxis szolgáltatásokon.” – mondta Lévay Örs, a Green Taxi ügyvezető igazgatója.
Kapcsolódó cikkek
- Megérkezett az Erste MobilBank alkalmazása
- Jegymentesíti a tömegközlekedést a Xerox
- Több mint 200 ezerszer dobbant a szurkolói szív a magyar válogatottért
- Megújult az Antenna Hungária több mint egymillió letöltéssel rendelkező MinDig TV Applikációja
- Tippelős alkalmazással dobna nagyot az EB-n egy magyar startup
- Négy sorsfordító applikáció, amelytől a világ egészségesebb lehet
- Európába érkezett a Samsung Pay
- A Cellum innovációja Egyiptomban is bizonyíthat
- Több mint hatvanezren töltötték le a Főtaxi applikációját
- A Cellum újabb piacot hódít meg Délkelet-Ázsiában
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Rendszám alapján működő automata parkolás az Allee-ban
Az Allee Bevásárlóközpontban egy új, rendszámfelismerésen alapuló parkolási rendszer lépett életbe, amely automatikus be- és kihajtást tesz lehetővé. Az újítás célja, hogy kényelmesebb, gyorsabb és környezetbarátabb parkolási élményt nyújtson a látogatók számára, miközben csökkenti a várakozási időt és megelőzi a torlódásokat.
Új online platform segíti a gyártókat és megrendelőket – ez a hazai ipar "szakmai társkeresője"
Új digitális megoldás jelent meg a hazai gyártói piacon, amely nem romantikus kapcsolatokat, hanem üzleti együttműködéseket hoz létre. A magyar fejlesztésű profibergyartas.hu célja, hogy hatékonyan, gyorsan és megbízhatóan kapcsolja össze a bérgyártókat a megrendelőikkel, így segítve a hazai gyártócégek versenyképességét és növekedését. Ez az új platform egyfajta „szakmai Tinder” – ahol a boldog végkifejletet nem egy randevú, hanem egy sikeres üzleti partnerség jelenti.