Túl van az egymilliomodik eladott gamer fülesén a HyperX
A HyperX a Kingston Technology Company Inc., a világ vezető független memóriagyártójának divíziója bejelentette, hogy mindössze két évvel a kifejezetten játékosok számára tervezett HyperX Cloud headset berobbanása után, a cég teljesítette azon célkitűzését, miszerint egymillió darabot értékesít a termékekből. A HyperX Cloud Gaming mikrofonos fejhallgatók mára már hat kontinens, 80 országának több mint 10 000 üzletében kaphatók.
Az első Cloud piacra kerülése óta a HyperX több mint 10 termékkel bővítette a mikrofonos fejhallgatókból álló portfólióját, idén pedig várhatóan újabb tagokkal gyarapszik majd a termékcsalád. A HyperX díjnyertes fülesei számos újságírói elismerést szereztek, emellett világszerte kedvelt kiegészítők az e-sport-csapatok körében. 2016 júniusában a HyperX piacra dobta a CloudX-et, amely az Xbox One konzol hivatalos mikrofonos fejhallgatója.
„Nagyon örülünk, hogy ilyen rövid időn belül értük el az egymilliós mérföldkövet, és ez még csak a kezdet. Az a tény, hogy a játékok egyre népszerűbbek a számítógépeken, konzolokon, sőt még a mobilplatformokon is, arra ösztönöz minket, hogy füleseinket még komfortosabbá és még tisztább hangzásvilágúvá tegyük. Már az első fejhallgatónk 2014-es bevezetése óta folyamatosan korszerűsítjük a termék dizájnját és azon fáradozunk, hogy a játékosok körében ez a magas szintű minőség váljon etalonná”– mondta Edward Baily, a HyperX Kelet-Közép-Európa üzletfejlesztési menedzsere.
A HyperX a Kingston Technology nagy teljesítményű DDR4 és DDR3 memóriákat, SSD-meghajtókat, USB-meghajtókat és gamer kiegészítőket gyártó divíziója. A játékosok, tuningolók és számítógép megszállottak számára készült HyperX termékeket a kiváló minőség, a teljesítmény és az innováció jellemzi világszerte. A HyperX emellett az eSportok elkötelezett támogatója is: több mint 30 csapatot szponzorál világszerte, valamint az Intel Extreme Masters főtámogatója. A HyperX-szel számos gamer eseményen találkozhatnak a felhasználók, többek között a Brasil Game Show, a China Joy, a DreamHack, a gamescom és a PAX rendezvényeken.
Kapcsolódó cikkek
- Sportkamerákhoz és drónokhoz fejlesztett memóriakártyát a Kingston
- A HyperX gamer fejhallgatói elsőként kapták meg a Discord tanúsítványát
- A HyperX az Intel Extreme Masters Világbajnokságán is támogatja az e-sportolókat
- A Kingston az IronKey felvásárlásával erősíti szerepét a titkosított USB-k piacán
- High-end hangminőséget nyújtó TONE Platinum fülhallgató zenerajongóknak
- A Kingston felvásárolta az Imation IronKey USB-technológiáját és -eszközeit
- SpeedLink gaming headsetek minden igényre
- Új Panasonic headsetek
- Öt menő kiegészítő vezetékekből
- Ezek az idei nyár legfontosabb kütyüi
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A városi autópályák hatása a személyes kapcsolatokra
Egy friss, a Budapesti Corvinus Egyetem részvételével készült nemzetközi kutatás szerint a városi autópályák átlagosan 1-16 százalékkal csökkentik a társas kapcsolatok számát azok között, akik az út két oldalán élnek.
"A politika ma már összefonódott a technológiával, social média algoritmusok diktálják a minket érő impulzusokat"
A Make Art Great Again galéria bemutatja a "Trump ima-, business és wellness-központ"-ot. Hogy miről is van szó, az kiderül a kiállítás két alkozójával - drMáriással és Weiler Péterrel - készített interjúból.
Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt
Donald Trump amerikai elnök ígéretéhez híven 2025. március 18-án nyilvánosságra hozta az 1963-as John F. Kennedy-merénylettel kapcsolatos, eddig titkosított dokumentumok jelentős részét. A Nemzeti Levéltár honlapján elérhetővé vált mintegy 80 000 oldalnyi anyag új részleteket tár fel Lee Harvey Oswald tevékenységéről és a merénylet körülményeiről.
Flipperverseny és izgalmas újdonságok a budapesti Flippermúzeumban
A TWIPY Award a flipperek Oscar-díjának számít: nemcsak a gépek, hanem a flipperekkel kapcsolatos helyszínek is elnyerhetik. Az elismerést az amerikai THIS WEEK IN PINBALL magazin adja át minden évben, és idén a budapesti Flippermúzeum is esélyes volt a legjobb európai helyszín díjára. A szavazás alapján 40 európai flipperes helyszín kapott voksokat, és a Flippermúzeum a második helyen végzett, mindössze 1 százalékkal lemaradva az első helyezettől. A világhírű újlipótvárosi múzeumban továbbra is ingyenesen kipróbálhatók a gépek a belépőjegy áráért, és újdonságként egy flipperverseny is várja a látogatókat – április elsején, Bolondok Napján.
Mindent a szemnek? Több "érzékszerv" kell az önvezetéshez
A Tesla Autopilot rendszerének érzékelői körüli viták újraéledtek egy nemrégiben készült tesztvideó kapcsán, amelyben a rendszer nem tudta felismerni az útakadályokat, ami balesethez vezetett.