A UPS drónokat tesztel a sürgős szállítmányok célba juttatására

forrás: Prím Online, 2016. október 4. 12:20

A UPS, a világ vezető logisztikai vállalata bejelentette, hogy újabb drónkiszállítási tesztbe kezdett a CyPhy Works nevű drónkészítésre szakosodott cég közreműködésével. Az eszközöket távoli vagy nehezen megközelíthető területekre történő kereskedelmi szállítmányok célba juttatására tesztelik. 

Az első tesztelés során egy sürgősségi gyógyszerszállítmány „álkézbesítését” hajtották végre az amerikai Massachusetts állambeli Beverly városából az Atlanti-óceán partjától öt kilométerre található Children’s Island szigetére. A most megkezdett tesztsorozattal párhuzamosan a UPS stratégiai fejlesztésekért felelős alapja egy beruházást is eszközölt a CyPhy további kutatásaiba, melyek célja a drónok újabb felhasználási területeinek és képességeinek vizsgálata.

 

 

“A célunk, hogy olyan alkalmazási módokat találjunk, melyek valós előnyökkel járnak ügyfeleink számára – nyilatkozta Mark Wallace, a UPS műszaki fejlesztésekért és fenntarthatóságért felelős alelnöke. – A drónok kitűnő megoldást jelenthetnek sürgős esetekben és eldugott helyszínekre való kiszállításra, ahol más szállítási módok bajosan alkalmazhatók.”

 

Az automatizációra és robotikára épülő innovációk régóta fő fejlesztési területnek számítanak a világ vezető csomagkézbesítőjénél. A UPS már korábban megkezdte a drónok raktárakban való alkalmazási lehetőségeinek felmérését a magasan található polcok elérésére, valamint a készlet- és raktárkapacitás-ellenőrzésre. Emellett a cég vizsgálja a drónok humanitárius szállítmányok célba juttatására való alkalmasságát is.

 

A CyPhy teszt során alkalmazott akkumulátorról működő drónja önműködő, így a használói minimális betanítást igényelnek. Az eszköz rendkívül tartós és ellenálló, éjjellátó berendezéssel szerelték fel, biztonságos kommunikációs rendszerrel bír, melyet lehetetlen eltéríteni vagy megzavarni. 

 

 

A teszt célja az volt, hogy a két cég megbizonyosodjon róla, hogy a drónok alkalmasak időérzékeny szállítmányok kézbesítésére. A tesztforgatókönyv szerint a drón sikeresen juttatott célba egy asztma inhalátort egy gyermek számára a szigeten található, autóval nem megközelíthető táborban.

 

“A UPS technológiai újításokkal kapcsolatos története több mint száz évre tekint vissza – mondta el Wallace. – A UPS egyenruhás futárok továbbra is fontos kapcsolódási pontot jelentenek ügyfeleink felé, de a mostanihoz hasonló tesztek bepillantást engednek a jövő vevőszolgálatába és sürgős csomagkézbesítésébe. Folyamatosan keressük az új módszereket a hálózatunk fejlesztésére, hogy ügyfeleink növekvő igényeit még hatékonyabban szolgálhassuk ki.”

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ma este debütál a TV2 nagyszabású Hunyadi-sorozata

Március 8-án, 20 órakor indul a TV2 történelmi drámasorozata, a Hunyadi, amely Hunyadi János életét és korát mutatja be. A tízrészes széria a magyar történelem egyik legjelentősebb alakjának történetét dolgozza fel, modern technológiai megoldásokkal és nemzetközi együttműködéssel. 

2025. március 8. 18:55

Lesz-e magyar Oscar? (A filmipar és a technológia)

Március 2-án a világ szeme ismét Hollywoodra szegeződik, aki akarja, akár élőben is nézheti a 2025-ös Oscar-gálát. Az idei esemény különösen izgalmas az informatikai és technológiai vonatkozások miatt, hiszen a filmipar egyre inkább a digitális világ eszközeire támaszkodik. Több jelölt is kiemelkedő technológiai megoldásokat vonultat fel, és az Akadémia már előre kihirdette azokat az innovációkat, amelyek idén technikai Oscar-díjat érdemeltek. 
UPDATE: Korábbi hírünket aktualéizáltuk a Mediator sajtóanyagával, amely az esélyeket latolgatja, beleértve a magyar Oscar esélyét is.

2025. február 26. 14:07

Fel fog-e lépni Zámbó Jimmy saját emlékkoncertjén?

A legfrissebb információk szerint 2026-ban - Zámbó Jimmy halálának 25. évfordulója alkalmából - emlékkoncertet terveznek a Budapest Arénában. Bár konkrét részletek még nem állnak rendelkezésre a koncert programjáról, a nemzetközi példák alapján felmerül a kérdés: vajon megjelenik-e a király "személyesen" az eseményen, előad-e valamit saját hangján "eredetiben"?

 

2025. február 24. 21:38

Mozizás kettesben: Nyerd meg az év moziélményét!

A Cinema City azt kérdezi: Te miért szeretsz moziba járni, és kit hívnál magaddal? A legújabb kampányfilmjük bemutatja, hogy a mozilátogatók sokféleségében egy dolog biztos: mindannyian imádják a mozizást. A Valentin-napján elindult kampány egy izgalmas nyereményjátékkal várja a mozi rajongóit. Ha a résztvevők megnevezik kedvenc mozipartnerüket, lehetőséget kapnak arra, hogy egy évre szóló moziélmény-csomagot nyerjenek.

2025. február 20. 17:56

Mesterséges intelligencia komponálta a "futni mentem" plakátját

Filmrecenziókat nem nagyon szokott közölni egy infokommunikációs hírportál, de ha egy film plakátja az AI bevonásával készült, ráadásul ez épp a legsikeresebb magyar mozifilm, akkor muszáj nekünk is írni róla. Herendi Gábor 2024 novemberében bemutatott romantikus vígjátékáról van szó, ami csütörtök óta a Netflixen is látható: a "Futni mentem"-ről. 

 

2025. február 14. 21:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01

Különdíjas lett a Deloitte úttörő coaching programja

2025. március 9. 10:06

Jövőformáló diákok: Megvannak a Megoldások a holnapért továbbjutói

2025. március 5. 18:59