Országos programozó versenyt hirdetett a Microsoft
Ismét megrendezik Európa-szerte a Kódolás Hetét (EU Code Week), amelynek az a célja, hogy felhívja a figyelmet a digitális írástudás, a kódolás fontosságára.
A Microsoft Magyarország az esemény alkalmából országos programozó versenyt hirdetett, amelynek a döntőjét a decemberi Kódolás Óráján rendezik meg, ami a világ legnagyobb oktatási témájú rendezvénye. Idén a kezdeményezés mögé állt két ifjú programozó, Bálint Karolina, a tudományos diákolimpia különdíjasa, valamint Kiss Dániel, a 13 éves miskolci programozó zseni.
Elengedhetetlen a kódolási ismeretek fejlesztése a digitalizáció korában
Országos programozó versenyt hirdetett a Microsoft Magyarország az Európában október 15. és 23. között megrendezett Kódolás Hete (EU Code Week) kapcsán – jelentette be a vállalat. A Microsoft együttműködő partnere és a verseny támogatója a Logiscool. A Kódolás Hete egy közel ötven országra kiterjedő, több százezer résztvevőt megmozgató rendezvénysorozat, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a kódolás fontosságára. A Microsoft Magyarország versenyén – amelynek során szeretnék megismertetni a gyerekeket, szülőket és tanárokat is a kódolás alapjaival – a jelentkezők különböző kategóriákban indulhatnak, bizonyíthatják kódolási ismereteiket, logikus gondolkodásukat és kreativitásukat. A verseny döntője a decemberi Kódolás Óráján (Hour of Code) lesz, december 8-án, csütörtökön.
„A kódolás a 21. században olyan nélkülözhetetlen képesség, mint az írás vagy az olvasás. A kódolás a digitális írástudás alapja, segítségével olyan 21. századi készségeket tudnak elsajátítani a fiatalok, mint a kreativitás, logikus gondolkodás, vagy épp a problémamegoldó képesség. Ezzel pedig később sikeresen tudnak érvényesülni a munkaerőpiacon, nem csupán IT területen. Hiszünk abban, hogy akár gyerek, akár felnőtt, sosem túl korai vagy késő, hogy elkezdjünk alkotni a programozás adta lehetőségek használatával” – nyilatkozta Grósz Judit, a Microsoft Magyarország marketing és operatív igazgatója. Hozzátette: a Kódolás Hetéhez és a Kódolás Órájához kapcsolódó kampány célja, hogy bemutassuk: bárki, bárhol, bármikor és bármilyen előképzettség nélkül elkezdheti a kódolást. A Microsoft programozó versenye pedig azért éppen az általános iskolásokat és a tinédzsereket célozza meg, mert ebben a korban a legfogékonyabbak a gyerekek az újra, és gyakran 16 éves korukra véglegesen eldől, hogy milyen érdeklődési terület határozza majd meg a pályájukat. A diákok a kezdeményezés során játékos módon sajátíthatják el a kódolás alapjait.
„A Microsoftnál ezekkel a kezdeményezésekkel iparági problémát is szeretnénk megoldani, hiszen legalább 20 ezer betöltetlen állásról lehet tudni ezen a területen. Egyúttal a fiatalok versenyképességét is szeretnénk javítani, és hiszünk abban, hogy a mai világban, ahol minden digitalizálódik, szükség van erre a tudásra” – hangsúlyozta Grósz Judit.
Idén a kezdeményezés mögé állt Bálint Karolina, aki Shop Map alkalmazásával 19 évesen elnyerte az Oracle Akadémia első díját a világ legrangosabb tehetségkutató seregszemléjén, a Phoenix-i Intel ISEF-en. “A programozás művészet, amit ha jól használunk, emberéleteket tehetünk könnyebbé, teljesebbé” – emelte ki Karolina annak kapcsán, miért támogatja a Microsoft kezdeményezését. Szintén örömmel fogadta a felkérést Kiss Dániel, aki 13 évesen hobbiból fejleszt androidos játékokat. Dani szerint, ha elég elhivatott és kitartó vagy, a programozással egy fantasztikus világot nyitsz meg magad előtt. Ezért is örül annak, ha segíthet népszerűsíteni a versenyt.
A döntőn a zsűri tiszteletbeli tagjaként részt vesz Deutsch Tamás, Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos is, aki az esemény kapcsán elmondta: „A digitalizáció korában nélkülözhetetlen, hogy a digitális eszközökkel, valamint az algoritmikus gondolkodással minél hamarabb és minél több diák találkozzon. Ezek a versenyek, mint a Kódolás órája is, a digitális világ fontos eseményei, hiszen a kódolási képességek mellett a projekt alapú megközelítés fejlesztésére, a tehetségek kibontakoztatására is lehetőséget teremtenek.
A holnap iskolája digitális. Magyarország Digitális Oktatási Stratégiájának elfogadásával a kormány kifejezte azon szándékát, hogy az elkövetkező esztendőkben minden rendelkezésére álló eszközzel támogatni kívánja a teljes magyar oktatási rendszer digitális átalakulását. Célunk, hogy a magyar oktatási rendszer teljes digitális átalakulása mielőbb megtörténjen, hiszen csak 21. századi tudással lehetünk sikeresek és versenyképesek a 21. században.”
A Kódolás Hete és a Kódolás Órája
Az európai Kódolás Hete (EU Code Week) egy önkéntes alapon működő kezdeményezés: bárki szervezhet programozással kapcsolatos eseményt, hogy a saját országában népszerűsítse a kódolást. A rendezvény tavaly hatalmas sikert aratott: 46 országban 7600 esemény és több mint 570 ezer résztvevő – akiknek a fele nő volt – kapcsolódott hozzá. A Kódolás Óráját (Hour of Code) idén december második hetében rendezik meg: globális, több mint 180 országot érintő kezdeményezésről van szó. Lényege, hogy az esemény alatt – szervezett keretek között – mindenki foglalkozzon legalább egy órát a kódolással, így ráébresztve minél több érintettet arra, hogy korunkban milyen fontos a szerepe a digitális írástudásnak.
Kapcsolódó cikkek
- Office csomag jár a zászlóshajó Lumiákhoz
- A Telenor Accelerate nyertesei a Microsoft BizSpark Plus csomagját is igénybe vehetik fejlesztéseikhez
- Összefog az ABB és a Microsoft az ipar digitális átalakításának ösztönzésére
- Globális szintű stratégiai megállapodás a Microsoft és a BDO között
- Indul az ország egyik legnagyobb összdíjazású programozóversenye
- A Microsoft tovább fejleszti a felhőkapacitásait Európában
- Karrierközponttal az informatikushiány ellen
- Németországi adatközpontokban is elérhetővé vált a felhőalapú szolgáltatás, a Microsoft Azure Germany
- Elindult a Microsoft Innovatív Iskola Programja a 21. századi oktatásért
- Karrier lehetőséget kínáló programozói verseny indul
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Continental: Jövőbe mutató megoldások az Auto Shanghai 2025-ön
A Continental az idei Auto Shanghai kiállításon a vezetés élményét és biztonságát új szintre emelő világítástechnikai fejlesztéseit állítja a középpontba. A technológiai vállalat széles skálájú járművilágítási megoldásokat mutat be: az alacsonyabb költségű rendszerektől – mint a Headlamp Control Module (HCM) Air – egészen a legmodernebb fejlesztésekig, mint például a lézeres vetítési technológiára épülő rendszerek (Laser-Based System, LBS), amelyek színes, nagy felbontású és mélységélességű képeket képesek kivetíteni a jármű környezetére.
Milliárdos támogatással startol az AI- és greentech-inkubátor
Elindult Magyarország első greentech és mesterséges intelligencia fókuszú inkubátora – jelentette be az Incubator Zero Zrt. az MTI-nek küldött közleményében.
A jövő olvasása: BOOX eszközök taroltak az iF Design versenyen
A BOOX négy rangos elismerést nyert a 2025-ös iF Design Awardon! Innovatív E Ink eszközök – köztük a Palma sorozat, a Note Max, a Go 10.3 és a Note Air4 C – kimagasló formatervezésükért és technológiai megoldásaikért kapták meg a díjat. Minden BOOX eszköz kifejezetten szemkímélő kijelzővel és Android operációs rendszerrel érkezik, hogy kényelmes és rugalmas használatot biztosítson.
Az AI forradalma és a hardverek új szerepe
A mesterséges intelligencia forradalma jelentős átalakulásokat hozott az informatikai fejlesztések világában. Míg korábban a szoftverfejlesztés állt az innováció középpontjában, az AI térnyerésével egyre inkább a hardverek kerülnek előtérbe mint kulcsfontosságú erőforrások.