7 millió érintésmentes tranzakció: így fizettünk a fesztiválokon 2016-ban

forrás: Prím Online, 2016. október 21. 13:59

Harmadával nőtt az érintésmentes tranzakciók száma az idei fesztiválokon az előző évhez képest a Festipay Zrt. frissen publikált adatai szerint: a tavalyi 5,5 millióhoz képest idén már 7 millió alkalommal fizettek készpénzmentes megoldások használatával a fesztiválozók. 

A régió legnagyobb zenei fesztiválján, a Szigeten több mint 3 millió érintésmentes tranzakció valósult meg. Jelentősen, közel 50 százalékkal nőtt a készpénzmentes fesztiválok száma is, így idén már összesen 22 rendezvényen használták a Festipay fizetési megoldásait.

 

2015-höz képest jelentősen növekedett azon hazai és külföldi fesztiválok száma, ahol a Festipay Zrt. biztosította a készpénzmentes fizetést. A magyar vállalat még 2015-ben, az Európa legjobb „nagyfesztiváljának” megválasztott Untold Fesztivál szolgáltatójaként lépett a román piacra. Idén az Untold mellett további négy romániai és két franciaországi esemény is a Festipay szolgáltatásait választotta. 

 

„A Festipay-kártyát használó határokon túli fesztiválok számát idén megháromszoroztuk, ugyanis 2016-ban már hét külföldi fesztivál vette igénybe szolgáltatásainkat. Magyarországon szintén jelentősen bővült a készpénzmentes fizetési megoldásokat választó fesztiválok száma, így idén már tizenöt fesztiválon élvezhették a résztvevők az érintésmentes tranzakció előnyeit” – mondta el Márki László, a Festipay Zrt. vezérigazgatója.

 

 

A kártyás fizetéssel növekszik a költések száma

A legnépszerűbb hazai fesztiválokon a bankkártyás tranzakciók és a Festipay-kártyával megvalósult vásárlások számának növekedése egyaránt látványos a Festipay Zrt. adatai alapján. 

 

Az érintésmentes tranzakciók száma 2016-ban elérte a 7 milliót, ami közel 30 százalékos növekedést jelent az előző évi 5,5 millióhoz képest. A fesztiválkártyás fizetések száma Európa egyik legnagyobb zenei fesztiválján, a Szigeten 2015-ben 2 millió 230 ezer volt, idén pedig elérte a csaknem 3 milliót (2 millió 800 ezer). A Zamárdiban megrendezett Balaton Soundon a tavalyi 600 ezerről idén 670 ezerre nőtt a fesztiválkártyás vásárlások száma. A soproni TELEKOM VOLT Fesztiválon tavaly 400 ezer alkalommal fizettek a kártyával, idén ez a szám kismértékben csökkent, 370 ezerre.

 

Jelentős növekedés tapasztalható a bankkártyás tranzakciók számát illetően, amely a Szigeten 2015-ben 170 ezer, 2016-ban már ennek közel a duplája, 300 ezer volt. De a legnagyobb vidéki fesztiválok, a Balaton Sound és a TELEKOM VOLT sem maradnak el a növekedés tekintetében. A Balaton Soundon a bankkártyás vásárlások idén közel a duplájára nőttek: a fizetések száma tavaly meghaladta a 40 ezret, 2016-ban pedig már 77 ezer ilyen jellegű tranzakciót regisztráltak. Az érintésmentes bankkártyával történő vásárlások száma a tavalyi soproni TELEKOM VOLT Fesztiválon 65 ezer, idén pedig 94 ezer volt.  

 

Újdonság: Festipay Prepaid kártya

Az érintésmentes kártyák használatának terjedéséhez és a fizetési szokások változásához bizonyára hozzájárult az idei Szigeten debütált Festipay Prepaid MasterCard, amely az első olyan prepaid kártya Magyarországon, amelyet a nap 24 órájában készpénzzel is fel lehet tölteni. A prepaid kártya egyik legnagyobb előnye, hogy tulajdonosa csak akkora összeget tölt rá, amennyire előreláthatóan szüksége van. A saját márkás, egyedi fesztivál design-os kártyával először a Szigeten lehetett fizetni, de a felhasználók számára a fesztiválon kívül, a mindennapokban is jelentősen egyszerűsítette és biztonságossá tette a fizetést, hiszen a világ összes MasterCard elfogadóhelyén lehet vele fizetni.

 

„A fizetési szokások átalakulóban vannak; tapasztalataink szerint a fesztiválozók közül egyre többen választják ugyan az érintésmentes bankkártyát, azonban azt is megfigyeltük, hogy sokan félnek a saját folyószámlájukhoz kapcsolódó debit vagy credit kártya fesztivál környezetben történő használatától, erre kínáltunk idén először egy olyan „open loop” megoldást, amely egyaránt biztonságos és egyszerű fizetést tesz lehetővé a fesztiválon és azon kívül is ” – tette hozzá Márki László.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A vállalati informatikát a sztratoszféráig gyorsító, bérelhető GPU-szerver szolgáltatás indul

A vshosting elindítja új GPU-as-a-service szolgáltatását Magyarországon is, amellyel a vállalatok azonnali hozzáférést szerezhetnek a legmodernebb NVIDIA GPU-kkal felszerelt nagy teljesítményű szerverekhez. 

2024. október 12. 15:13

Összefog a régiós IT ökoszisztéma

November 8-án az év legizgalmasabb nemzetközi IT programját szervezik meg Budapesten. A ME.ET. CEE egy egész napos ingyenes networking esemény és unconference több, mint 15 partner szervezésében. A helyszín Puzl CowOrKing, az IT szektor igényeire szabott flexibilis irodatér és közösségvezérelt hub. A szervezők közt van többek között a Startup Hungary, a Credo Ventures, a Launchub, az Óbudai Egyetem, az Interactive Venture és a Viber is. Céljuk összekapcsolni az IT- és startup szereplőket a Közép-Kelet-Európai régióban.

2024. október 12. 13:28

Már nálunk is kapható az OMODA 5

Már Magyarországon is kapható a Chery Group rendkívül magas felszereltségű és remek ár-érték arányt képviselő autója, az OMODA 5. A hazai piacon újdonságnak számító márka forgalmazását négy budapesti és négy vidéki márkakereskedésben kezdték meg, ahol már ki is próbálhatók a járművek. 

2024. október 12. 11:52

Szintet léphet a CO2-kibocsátás csökkentése a Schneider Electric új megoldásával

Új szintre emelhetik a vállalatok a CO2-kibocsátás csökkentése érdekében tett erőfeszítéseiket a Schneider Electric új megoldása, a Zeigo Activate Lite segítségével. A szoftver lehetőséget teremt a felhasználók számára a dekarbonizációs célok pontos meghatározására, a kibocsátásuk kiszámítására, valamint arra, hogy kapcsolatba léphessenek olyan szolgáltatókkal, amelyek támogathatják őket mind a megújuló energia használatával, mind a hatékonysággal kapcsolatos céljaik megvalósításában.

2024. október 12. 10:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10