Víz a legszebb magyar természetfotókon
Megnyílt a kerítés kiállítás a Várkert Bazárban
Megnyílt a legszebb magyar természetfotókat felvonultató, 41 képből álló kerítés kiállítás a Várkert Bazárban. A 26 hazai természetfotós művein keresztül sokszínű módon és stílusban köszön vissza a tárlat témája, a víz.
A hazai természetfotózás ismert és elismert az egész világon, hiszen nincs olyan világszínvonalú megmérettetés, ahol a díjazottak között ne bukkanna fel egy-egy magyar név. A kemény munka, a kitartás, a kreatív megközelítés és az egyedi látásmód meghozza az eredményét. Nincs szó, nincs gondolat, amely kifejezőbb lenne egy-egy elkapott pillanatnál.
Ez volt a célja a Mai Manó Ház csapatának és a velük szorosan együttműködő Radisics Milánnak, aki elismert természetfotós, a kerítés kiállítás kurátora és szerkesztője.
„A 26 hazai természetfotós stílusa és indíttatása különböző. Sokszínűek és változatosak – éppúgy, mint ennek a tárlatnak a témája, a víz. Ezért a képeiket sem rendeztem keretek közé, szorítottam fejezetekbe. Úgy válogattam őket, hogy szabad párbeszéd alakulhasson ki a művek között. 41 fotográfia: beszélgessen csak egy harmatcsepp a tengerrel, a jég a párával, belvíz az óceánnal, molnárka a cápával, a tenger mélye a magas heggyel, hazai táj a külföldivel, lila csepp a zölddel, sarkvidéki jég a trópusi záporral, érintetlen zug az urbánnal. Kicsi a naggyal, digitális az analóggal, összefüggő az összefüggéstelennel, hogy két kép láttán kialakuljon egy harmadik is a szemlélő gondolataiban. Beszélgessünk csak a vízről, mutassuk meg, ami olykor láthatatlan. Minél többen, minél többet. Ezáltal talán beleég a retinákba, és messzebbre eljut a végső üzenet is: tiszteljük, csodáljuk és szeressük kék bolygónkat” – mondta Radisics Milán a tárlat kialakítása kapcsán.
A kerítés kiállítás tematikáját a november 28-30 között megrendezésre kerülő Budapesti Víz Világtalálkozó 2016 inspirálta, amelynek mottója „A víz összeköt”, s amelyet Áder János Magyarország köztársasági elnöke, a Vízügyi Elnöki Testület tagja fővédnöksége alatt rendeznek meg. A Külgazdasági és Külügyminisztériummal és az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködésben megrendezett kiállítás ingyenesen megtekinthető a Várkert hátsó sétányán 2017. január 2-ig.
„A víz a művészetek központi eleme, inspiráló és gondolatébresztő. A kerítés kiállításon bemutatásra kerülő különleges alkotások is elgondolkodtatnak nem csupán az adott pillanatról, hanem arról is, hogy vajon kellően értékeljük-e azt a természeti csodát, ami még itt van körülöttünk. A víz egyesít és összeköt egyéneket, generációkat, nemzeteket és kultúrákat, és ez közös felelősségvállalást is jelent. A Világtalálkozó azt kívánja elősegíteni, hogy globális konfliktusok és kockázatok helyett a víz az együttműködés, a béke és a fejlődés forrása legyen a világ minden fenntartható fejlődésben érdekelt országa számára” – mondta Joó István, a Budapesti Víz Világtalálkozó 2016 előkészítéséért és a Duna Régió Stratégia végrehajtásáért felelős miniszteri biztos.
Kapcsolódó cikkek
- Önvezető autók, mesterséges intelligencia és virtuális valóság uralják a 2017-es CES-t
- Új modell jelent meg a 360 fokos fényképezésre képes RICOH THETA kameracsaládban
- Készüljön fel az irányításra az új PC NIKKOR 19mm f/4E ED tilt–shift objektívvel
- Kapcsoljon magasabb fokozatba
- A közép-európai tech szektor krémje a prágai CES-en
- A Sony díjnyertes Cyber-shot RX termékcsalád legújabb tagja
- A Sony bemutatta a sokoldalú α6500-as fényképezőgépét
- Kezdeményezés az otthontalan emberek megsegítésére
- Jövő heti programok a Műszaki Tanulmánytárban
- Kihirdették a Red Bull Illume 2016 nyerteseit
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hogyan adhatunk új életet elavult eszközeinknek?
A varázslat folytatódik
A kiemelkedő érdeklődésre való tekintettel a Harry Potter™: A kiállítás nyitvatartását a rendezők 2026. június 28-ig meghosszabbították, ezáltal a már eddig is több ezer látogatót fogadó kiállítás továbbra is elbűvöli a rajongókat, kortól függetlenül.
Munka, edzés, város: már nem egyetlen fejhallgatóban gondolkodunk
A fej- és fülhallgatók piaca átalakul: a felhasználók már nem univerzális megoldásokat keresnek, hanem az élethelyzethez illeszkedő eszközöket. A hibrid munka, a sport és a városi közlekedés eltérő technikai igényeket támaszt. Nő a kereslet az otthoni használatra szánt, nyitott hátú fejhallgatók iránt a természetes hangzás és kényelem miatt, miközben az open-ear modellek is terjednek, mert zenehallgatás közben is engedik érzékelni a környezet hangjait.
Digitális hangélmény Bécsben
A bécsi Haus der Musik nem egyszerű zenetörténeti múzeum, hanem kifinomult multimédiás és informatikai élménytér: szenzorokkal, valós idejű adatfeldolgozással és interaktív installációkkal teszi kézzelfoghatóvá a hang fizikáját, a zeneszerzés logikáját és az előadás összetett folyamatait, miközben minden korosztály számára élményszerű, játékos tanulást kínál.
Többkijelzős munkaállomások otthon: hardveres alapok és beállítások

