Plüssmedvék nyerték az Ericsson C++ programozó bajnokságát
2016-ban már hatodik alkalommal rendezték meg az Ericsson C++ Programozó Bajnokságát. A vállalat kutatás-fejlesztési központja által kiírt verseny első helyezettjei idén is Stockholmba szóló hétvégét nyertek az Ericsson Studioba szóló látogatással együtt, ahol a vállalat technológiai bemutatóit nézhetik meg.
A versenyt a “plüssmedvék” (Balogh Adrienn, Szabó Dániel, Varga László) 1800 ponttal nyerte meg és a női csapattag, Balogh Adrienn ezzel a Női Különdíjat is megszerezte. Második helyezett lett a NotEnoughBeerException 1730 ponttal (Böröcz Péter, Gyuk Péter, Koller Gergely), akik egy-egy JBL Charge 3 Bluetooth hangszórót nyertek, míg a harmadik helyet a The Four Aces csapata szerezte meg 1480 ponttal, akik mindhárman egy Samsung 850 EVO series 250GB SATA3 2,5 SSD-vel lettek gazdagabbak.
Az Ericsson C++ Programozó Bajnokság 2016-os feladatában a történet szerint a készülő focibajnokságra a csapatoknak egyenként kell felfejleszteniük a csappattagjaikat. Ehhez szituációs gyakorlatokat végeztet velük az edzői csapat. Azaz a feladat a következő volt, egy olyan C++ program írása, amely mint egy virtuális játékos, a megadott futball helyzeteket oldja meg, minél többet, a legrövidebb idő alatt.
A döntősök, hogyha az Ericsson Magyarországnál szeretnének dolgozni, mentesülnek a szakmai felvételi teszt megírása alól.
Az előző években is számos játékos feladatuk volt a versenyzőknek, 2015-ben időutazásban vettek részt, de megmérkőztek már gigantikus CATAN pályán egymás ellen a csapatok, volt űrcsata, kellett a Hamletből szöveget tömöríteni, illetve rádiótornyos lefedettséget elérni minél kevesebb adótoronnyal.
2011-ben indult el az első Ericsson C++ Programozó Bajnokság, azzal a céllal, hogy felpezsdítse a C++ programnyelv szakmai életét, és hogy játékra hívja a legjobb programozókat. Az ezévi megnyitón Beskid Vilmos kutatás-fejlesztési igazgató azt hangsúlyozta: „Versenyhelyzetben mindig sokkal nehezebb teljesíteni és sokszor a bátrabb, a merészebb megoldások vezethetnek sikerre. Pezsgő versenyélet zajlik ma a hazai programozók világában, így lehetőséget kapnak a diákok, hogy felmérjék tudásukat és találkozzanak a vállalati szféra gyakorlott képviselőivel is. Örülünk annak is, hogy 30 főből 4 lány került be a döntőbe, ami jobb, mint az iparági átlag. Kellenek a hölgyek erre a területre, várjuk őket, jót tesz egy cégnek az, hogy különböző szempontok ütköznek egy-egy feladatmegoldás során.”
2016 nyertese a „plüssmedvék” csapata lett, akik mindhárman az ELTE-re járnak és azt mondták a verseny végén: “Az első helyezésben valószínűleg közrejátszott az, hogy mi ketten fiúk matematikusok vagyunk. Kellett a jó elemző képesség, a stratégiai gondolkodás, a kombinatorika, de az összehangolt csapatjáték is”.
Az elmúlt évek versenyein összesen 2240 játékos, összesen 745 csapat vett részt az Ericsson C++ Programozó Bajnokságon. 2016-ban 194 fő jelentkezett 15 iskolából.
Kapcsolódó cikkek
- Egy ponttal győzte le a női különdíjast az Ericsson első egyéni c# programozó versenyének nyertese
- Ericsson: A 10 legfontosabb fogyasztói trend 2017-ben
- Ők Rátz Tanár Úr mai utódai
- Ingyen tanulnak kódolni az informatika tanárok
- 1200 Mbps letöltési sebességet mutatott be 4G+ technológián a Telekom és az Ericsson
- Félmilliárd 5G előfizetés 2022-re
- Ericsson 5G felmérés: készen állnak a váltásra?
- Ericsson ConsumerLab - Változó videófogyasztás: Előretör a mobil, visszaszorul a hagyományos tévézés
- Gear Up 2016: Hangvezérlés, 3D vizualizáció az idei program
- Tizenéves programozók jelentkezését várja a UPC
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az LG és a Mercedes-Benz közösen formálja a következő generációs járműveket
Az LG Group négy vállalata – az LG Electronics, az LG Display, az LG Energy Solution és az LG Innotek – vezetői a Mercedes-Benz Group AG képviselőivel tartott közös találkozón tárgyalták a „One LG Solution” stratégiai együttműködés további bővítését. A kezdeményezés célja, hogy az autóipari üzletágban működő négy leányvállalat egyesített szakértelmére támaszkodva közösen dolgozzanak a jövő mobilitási megoldásain.
Hibamentes szoftverek, boldog ügyfelek
A szoftverek minőségbiztosítása ma már nem csupán a hibák kiszűréséről szól. A fejlesztési ciklus szerves részeként a QA segíti a vállalatokat abban, hogy gyorsan reagáljanak az ügyfelek változó elvárásaira, elősegítsék az innovációt, és megfeleljenek a folyamatosan változó szabályozásoknak.
Csendes erő: így hódít az ENDORFY legújabb ventilátora
Az ősz különösen izgalmas időszak az ENDORFY számára, hiszen sorra érkeznek az újdonságok. A márka nemrég bemutatta az egyedi Alt Gray színű mikrofont és fejhallgatót, majd a fehér Arx gépházat, most pedig megérkezett a legújabb modell: a Zephyr 92 ventilátor.
Gyorsabb, egyszerűbb, okosabb: Plug&Charge technológiát vezet be az EDRI
Az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI) újabb kényelmi funkcióval bővítette országos elektromos töltőhálózatát. Mostantól minden hazai, nagy teljesítményű (FC és HPC) EDRI töltőn aktiválták a Plug&Charge technológiát, amely applikáció, QR-kód vagy bankkártyás fizetés nélkül, automatikusan indítja el a töltést. A felhasználónak mindössze annyi a dolga, hogy csatlakoztatja a kábelt – a Plug&Charge-képes autó és a töltő néhány másodperc alatt felismeri egymást, és a folyamat magától elindul.

