CES 2017: Négy magyar cég a techvilág legnagyobb seregszemléjén

forrás: Prím Online, 2016. december 8. 09:26

Néhány hét múlva lehull a lepel arról, hogy milyen technológiai trendek, eszközök, újdonságok határozzák majd meg mindennapjainkat a jövő évben.

Január 5-8. között ugyanis immár ötvenedik alkalommal rendezik meg a CES-t Las Vegasban, ahová 3.800 kiállítót és 165.000 látogatót várnak a szervezők. A világ legnagyobb tech show-ján ezúttal négy cég képviseli kiállítóként hazánkat, köztük három, ígéretes startup vállalkozás is.

 

Évről-évre a Las Vegas-i CES nyújtja a legátfogóbb képet arról, hogy milyen irányba tart a mindennapi életünket meghatározó, fogyasztói technológia, melyek a legújabb trendek, termékek és vívmányok.

 

Jövő év elején sem lesz ez másként, hiszen a világ legnagyobb hi-tech kiállításán, több mint 220 ezer négyzetméteren a világ meghatározó nagyvállalatai mutatják be innovációikat, illetve mellettük a világ minden tájáról 600 startup is kiállítja fejlesztéseit.

 

A 2017-es CES minden meghatározó technológiai trendet felvonultat. Így külön kiállítóteret kap többek között a 3D nyomtatás, a kiterjesztett valóság (AR), a drónok, az e-kereskedelem, a fitnesz tech, a robotika, az önvezető autók, az okos otthon technológiák, a videó játékok, vagy a viselhető eszközök. 

 

Magyarok a CES-en

Összesen négy magyar cég is bemutatkozik a techvilág nagyágyúi között, a Las Vegas-i pezsgő forgatagban. A GPS Tuner már évek óta stabil résztvevője a kiállításnak, a korábban kerékpáros navigációs rendszerével jelentős nemzetközi sikereket elérő cég fő terméke immár az elektromos kerékpárokhoz készített komplex fedélzeti számítógép alkalmazás, az EBike Tuner, amely képes arra, hogy folyamatosan adatokat szolgáltasson a bicikli akkumulátoráról és a felhasználó teljesítményéről is a jól bevált navigációs funkciók mellett.

 

 

A kerékpáros szoftverfejlesztő mellett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH), startupok nemzetközi piacra lépését segítő InnoTrade programjának köszönhetően három magyar korai fázisú vállalkozás is bemutatkozhat a CES-en.

 

Az Apple eszközökhöz komplett kiegészítőt készítő DoBox, már szintén ért el nemzetközi sikert: közösségi finanszírozási kampány keretében nemrégiben 100.000 dollárt (több mint 28 millió forintot) kalapoztak össze a Kickstarter-en. A piacon teljesen egyedi megoldást nyújtó kütyüvel könnyedén köthetők össze a különböző Apple készülékek, más, külső eszközökkel (pl. televízióval, monitorral, zenelejátszóval stb). 

 

 

A Sybrillo már szintén egy sikeres nemzetközi pénzgyűjtő kampánnyal a háta mögött utazik Las Vegasba: a csapat ugyancsak a Kickstarter-en kapott közel 150.000 dollárt (több mint 42 millió forintot). A népszerű GoPro akciókamerákhoz fejlesztett távirányítható stabilizátor segítségével bárki professzionális minőségű videó felvételeket készíthet.      

 

 

A harmadik résztvevő magyar startup, a Chameleon pedig egy olyan átfogó okos otthon platformot fejlesztett ki, mely kompatibilis a legtöbb gyártó különböző smart home eszközeivel, így egy egységes irányító központként szolgál a felhasználóknak. A rendszer képes többek között a fűtés, a hűtés, a világítás, a biztonsági rendszer, a szórakoztatóelektronika, a sötétítés vagy az öntözés vezérlésére is.

 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Több száz terminál, nulla készpénz – Így vásárolhatunk a Magyar Nagydíjon

A magyar tulajdonú Festipay gondoskodik a készpénzmentes fizetésről a Hungaroringen megrendezett 40. Formula–1-es Magyar Nagydíj ideje alatt. A cég a pálya teljes vendéglátó-területén több száz érintésmentes terminált üzemeltet, ahol a látogatók bankkártyával, mobiltelefonnal vagy Festipay kártyával fizethetnek. Azok számára, akik készpénzzel érkeznek, feltöltőkártya áll rendelkezésre, amelynek fel nem használt egyenlege a rendezvény végén díjmentesen visszaváltható.

2025. július 9. 16:36

A Siemens és a Microsoft új szintre emeli az épületautomatizálást

A Microsoft és a Siemens új együttműködése megkönnyíti és hatékonyabbá teszi a nagyobb létesítmények – például kereskedelmi épületek, adatközpontok vagy egyetemi kampuszok – IoT-alapú működtetését. A partnerség lehetővé teszi a Siemens Building X digitális épületfelügyeleti platformja és a Microsoft Azure IoT Operations szolgáltatás közötti zökkenőmentes együttműködést.

2025. július 8. 18:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Nyár a képernyők előtt: hogyan védhetjük meg a gyerekeket a kibertérben?

2025. július 9. 10:29

A jövő már itt van: mesterséges intelligencia a K&H befektetési döntései mögött

2025. július 8. 14:52

2030-ra minden harmadik otthoni netkapcsolat vezeték nélküli lehet

2025. július 2. 13:07

Gyors net a bevásárlás mellé – Az Allee az 5G új korszakát hozza el

2025. június 24. 20:27