Mikor hívd fel az ügyfeleidet? – Ebben segít a mesterséges intelligencia

forrás: Prím Online, 2016. december 12. 15:11

A hétvégén került sor a Telekom szervezésében a két és fél millió forint összdíjazású, Leading Data Hackathon elnevezésű fejlesztői versenyre, ahol minden a Big Data, azaz az óriási adathalmazok körül forgott. 

A résztvevők egy 150 ezer soros anonimizált ügyféladatbázist kaptak, ennek segítségével kellett fejleszteniük „adatvizualizáció”, „adatprezentációs felület létrehozása”, valamint „adaton alapuló appok” kategóriákban. A versenyen 80 egyetemista és a Big Data területén tevékenykedő szakember mérte össze tudását 25 csapatban. Az egyik kategóriagyőztes pályamű arra hozott létre megoldást, hogyan kerülheti el a Telekom, hogy rossz időben hívja telefonon ajánlatokkal ügyfeleit. 


Az utóbbi 15 évben felgyorsult ütemben bővültek a vezetékes és mobil hálózati infrastruktúrák, közben rendkívüli mértékben elterjedtek a szenzorokkal, szoftverekkel és a hálózatra kapcsolódás lehetőségével ellátott eszközök. Napról-napra óriási mennyiségű adat jön létre, ami egyre erősebb, a hatalmas mennyiségű adat tárolására és feldolgozására alkalmas technológiákat és eszközöket igényel. Ezeknek együttes hatására alakultak ki azok az adatokra építő, üzleti alkalmazások, amelyek egy adott vállalkozás vagy intézmény adatait gyűjtik össze és elemzik, ezzel biztosítva a mindennapos üzleti tevékenység új szempontú megértését. A vállalati és szervezeti versenyképesség szempontjából egyre jelentősebb tényezővé válnak azok a Big Data megoldások, amelyek a céges illetve intézményi folyamatok során keletkező adatok értelmezését, újrahasznosítását célozzák meg.
 

„Szeretnénk a hazai Big Data ökoszisztéma jelentős szereplőjévé válni, ezért is fontos számunkra, hogy alkalmat adjunk arra, hogy az adatok iránt érdeklődő szakemberek a mostani Hackathonhoz hasonló inspiráló eseményeken találkozhassanak egymással. A mostani hétvégi versenyen több olyan színvonalas megoldás is született, mellyel a vállalat tovább szeretne dolgozni” – mondta el Dobó Mátyás, a Magyar Telekom termékfejlesztési igazgatója.
 

A versenyzők a helyszínen kapták meg az adatokat, és 24 óra alatt kellett felhasználásukkal elkészíteniük a pályamunkát. A fődíj kategóriánként félmillió forint volt, a második helyezettek munkáját 200 ezer, a különdíjasokét 100 ezer forinttal honorálták a szervezők. A zsűriben a Telekom, a T-Systems Magyarország, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Kitchen Budapest szakemberei ültek. Az eseménynek a MOSAIK Startup Hub adott helyszínt. 

 


 

A díjazottak:

  • Adatvizualizáció kategóriában I. helyezést ért el a Déta névre hallgató 4 fős csapat, akik gyönyörűen modellezték egy dashboard felületen, hogy hol érdemes boltot nyitni. A felület jól szemlélteti, hogy az adott célcsoport merre jár, hol vannak azok a boltok, melyek számukra könnyen megközelíthető. A csapat „a legkreatívabb plusz adatforrás-bevonásáért” különdíjban is részesült. 
  • A kategória második helyezettje a két fős Titz&Sux csapat lett, akik látványos infografikákon jelenítették meg a bejövő-kimenő SMS-ekre való reagálás megoszlását kor szerint.
  • Adaton alapuló applikációk kategóriában első helyezést ért el a Dinamikus duó nevű csapat, akik arra hoztak megoldást, hogy hogyan kerülheti el a Telekom, hogy rossz időben hívják ajánlattal az ügyfeleket. Az alkalmazás az ügyfelek mellett színkóddal jelzi, hogy az adott időszakban valószínűleg alkalmas-e az ügyfelet hívni.
  • Második helyezést ért el a Veszélyes nevezetű csapat, akik internetezést segítő applikációt találtak ki, mely hőtérkép segítségével mutatja, hogy hol a legjobb a net sávszélessége. Ha olyan helyszínen vagyunk, ahol nem elegendő ez, párszáz forintért vásárolhatunk magasabb sávszélességet, például egy fesztiválon.
  • A harmadik kategória, azaz az adat prezentációs felület létrehozásában első helyezést ért el a Vizarts csapata, akik a Telekom ajánlati rendszerét egyszerűsítenék le úgy, hogy ügyfelenként maximum 5 ajánlat jelenjen meg - az adott ügyfélre szabva.
  • Második helyezett a Data Ninjas csapata lett, akik geolokációs marketing megoldást hoztak létre, melynek vásárlásösztönzés a célja. A napközbeni mozgásuk szerint kapnának értesítést az ügyfelek, hogy az útjukban épp hol kaphatnak kedvezményesen például egy kávét.
  • A Déta mellett két másik csapat is részesült 100-100 ezer Ft különdíjban. A legjobb üzleti modell különdíjat az Optimism under uncertanity csapata kapta, akik a közösségi megosztásra  épített dinamikusan változó tarifaárazást találtak ki, mely a percdíjak változására épül. Dashboard felületen követhető az átlagos kihasználtság, a csúcsidő és a várható csúcsidő, e szerint csúcsidőn kívül olcsóbb percdíjjal telefonálhatnak az emberek.
  • A harmadik különdíjat az adattudományért a DataLens csapata nyerte, akik egy Connect nevű társkereső applikációt hoztak létre, mely a Point of Interest adatok alapján csoportosítja az ügyfeleket és mutatja meg, hogy hol vannak a hasonló érdeklődésű emberek az ügyfél közelében.
  • A közönség díjat pedig egy szórakoztató a Telekom hívásaira és ügyfeleire épülő, tippelős játékot létrehozó Big Data Principum csapata vitte el. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Tehetséggondozás és kiválósági program az Audi Iskolával közösen

A Széchenyi István Egyetem, az Audi Hungaria Iskola Intézményfenntartó és Működtető Közalapítvány, valamint az Audi Hungaria Iskolaközpont újabb területen bővítette meglévő együttműködését. A március 21-én aláírt megállapodás értelmében a diákok számára lehetőség nyílik arra, hogy az iskola német nyelvű gimnáziumi tagozatán oktatott matematika tantárgyat beszámítsák a továbbtanulás során.

2025. március 24. 09:55

A jövő közlekedése: Tisztán elektromos Ikarus buszok a MÁV flottájában

A Zöld Busz Program folytatásaként 2025-ben a MÁV-csoport flottáját 20 új, környezetbarát, tisztán elektromos Ikarus 120e típusú autóbusz bővíti, az Energiaügyi Minisztérium és a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. támogatásával. Az első elektromos busz Keszthelyen kezdte meg működését 2025. március 21-től. Szeptember végéig Komáromban, Tatán, Komlón, Hajdúszoboszlón és Balatonfüreden is elektromos buszok állnak forgalomba.

2025. március 23. 15:40

A legnépszerűbb emojik Magyarországon: A Viber 10 legkedveltebb hangulatjele

A Rakuten Viber, a világ egyik legnépszerűbb üzenetküldő alkalmazása, nemrégiben több mint 3000 új emojival bővítette kínálatát, ezzel új távlatokat nyitva az önkifejezés terén. Egy hónappal később bemutatták Magyarország 10 legkedveltebb hangulatjelét, amelyek tükrözik a magyar felhasználók lényegre törő, mégis érzelemgazdag kommunikációját.

2025. március 23. 13:59

6 milliárd euró értékű könnyítést kaphatnak az uniós vállalkozások

Az Európai Bizottság bemutatta a fenntarthatósági, adózási és beruházási szabályozások egyszerűsítésére irányuló javaslatcsomagját. Az Omnibus célja, hogy olyan kedvező üzleti környezetet alakítson ki, amely elősegíti a vállalatok növekedését, innovációját és munkahelyteremtését. A javaslatcsomag intézkedései várhatóan jelentős mértékben növelhetik az uniós cégek versenyképességét, amint hatályba lépnek.

2025. március 23. 12:15

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01