Senki nem marad le a Magenta 1 koncertről

Aki nem jut be, az élő streamen keresztül élvezheti az exkluzív zenei eseményt

forrás: Prím Online, 2017. február 4. 09:35

Telt ház lesz a Telekom zártkörű koncertjein, ahol Presser Gábor és Rúzsa Magdi mellett a Magna Cum Laude is fellép. A túljelentkezés miatt a Telekom élő streamen teszi lehetővé ügyfeleinek és minden érdeklődőnek, hogy távolról is élvezhessék a különleges produkciót.

A február 12-i exkluzív eseményekre, amelyet Budapesten, a Papp László Sportarénában rendeznek meg, azok kaphattak belépőt, akik 2017. június 30-ig már legalább egy éve Magenta 1-ügyfelek, és akik részvételi szándékukat időben jelezték a Telekomtól számukra megküldött elektronikus üzenetben (eDM és SMS) megadott módon és regisztrációs felületen. A koncertekre kizárólag az első 10 ezer, teljes körűen kitöltött regisztrációval rendelkező Magenta 1 ügyfél kapott egyedi, páros koncert jegyet. A nem teljes körűen kitöltött regisztrációt nem fogadta el a vállalat.

 

Az este 8-kor kezdődő második koncertet élőben streameli a Telekom saját erre dedikált telekom.hu/magenta1koncert aloldalán valamint az Origo felületén. Így azok sem maradnak le az élményről, akik nem jutnak be az arénába. A Telekom 4G hálózata segítségével hidat szeretne képezni a zenerajongó ügyfelei és a Magenta 1 koncert között: ezért a vállalat ügyfeleinek a forgalmazott gigabájtok miatt nem kell aggódniuk, mert a koncert megtekintése a Telekom ügyfeleknek nem csökkenti a belföldi mobilinternet adatforgalmi keretüket. A Telekom célja, hogy elérhetővé tegye minél több ügyfele számára a koncert élményét.  

 

A Magenta 1 koncerten elhangzik majd Rúzsa Magdi és Presser Gábor előadásában Presser Gábor és Novák Péter legújabb száma, a „Dobj egy papírrepülőt!” is. A számhoz készített videóklipet csak 2016. decemberének utolsó napjaiban mutatták be a Telekom Facebook-oldalán, és kevesebb, mint egy hónap alatt több, mint 400 ezren tekintették meg a Youtube-on. 

 

A Magyar Telekom a Magenta 1 elnevezésű vezetékes és mobil szolgáltatásokat tartalmazó integrált kedvezménycsomagját 2015 augusztusában vezette be, az azóta eltelt alig másfél év alatt előfizetőinek száma pedig már a 100 ezret is meghaladta. A csomagra történő előfizetéssel az ügyfelek egy kézből kapják kedvező áron mindazon szolgáltatásokat, amelyekre az egy háztartásban élőknek szükségük lehet, így a mobilszolgáltatásokat, TV-s csomagot, otthoni internetet és vezetékes telefont is. A Telekom időről időre exkluzív ajánlatokkal köszöni meg a Magenta 1-es ügyfeleknek, hogy ezt a csomagot választották. Míg tavaly nyáron a vállalat három hónapon keresztül korlátlan mobilinternet használatot biztosított számukra, szeptembertől pedig az adott helyen elérhető maximális le- és feltöltési sebességgel mobilnetezhetnek a Telekom hálózatán a Magenta 1 előfizetéssel rendelkezők, valamint a velük egy mobil folyószámlán lévő családtagjaik, bárhol is tartózkodjanak az ország területén.

 

A koncertekre a Magyar Telekom azon Magenta1 kedvezménycsomaggal rendelkező ügyfeleit hívta meg, akik 2017. június 30 -ig legalább egy éve Magenta1 ügyfelek.  Közülök a regisztrációsidőbeni sorrendje alapján vehetnek részt a koncerten a leggyorsabban regisztrálók. A felső határt a Papp László Sportaréna befogadóképessége szabja meg. 

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Mesterséges intelligencia komponálta a "futni mentem" plakátját

Filmrecenziókat nem nagyon szokott közölni egy infokommunikációs hírportál, de ha egy film plakátja az AI bevonásával készült, ráadásul ez épp a legsikeresebb magyar mozifilm, akkor muszáj nekünk is írni róla. Herendi Gábor 2024 novemberében bemutatott romantikus vígjátékáról van szó, ami csütörtök óta a Netflixen is látható: a "Futni mentem"-ről. 

 

2025. február 14. 21:01

Valentin nap: ma másképp vallunk szerelmet, mint sok éve

A Valentin-nap, vagyis február 14-e, a szerelmesek ünnepe, ám mivel ilyenkor megnő az üzenetküldési kedv, az infokommunikációs szektor számára is kiemelkedő nap. De persze ez sem ismétlődik évről évre ugyanúgy, az elmúlt években jelentős változások figyelhetők meg az üzenetküldési szokásokban és a technológia használatában ezen a napon.

 

2025. február 14. 15:24

Röpke 7 év múlva a Karácsonyt elsöpörheti a "2024 YR4" aszteroida

A 2024 YR4 aszteroida felfedezése óta a tudományos közösség fokozott figyelemmel kíséri pályáját.  Az aszteroida most azért került a hírekbe, mert némileg növekedett annak a valószínűsége, hogy nem kerülhető el, hogy 2032 decemberében ütközzön a Földdel.

2025. február 13. 19:39

Rekordnézettséget hozott a Super Bowl Magyarországon

Az amerikaifutball rajongók ünnepének számító NFL-döntő a világon mindenütt az adott év egyik legnézettebb sporteseményének számít, és ez így volt Magyarországon is: a Network4 műsorfolyama kiemelkedően sok nézőt vonzott a képernyők elé, sőt, az egyik fővárosi mozi is a Philadelphia Eagles – Kansas City Chiefs meccstől volt hangos.

2025. február 12. 15:04

Super Bowl 2025: Mikor várható a végeredmény magyar idő szerint?

A 2025-ös Super Bowl, hivatalos nevén Super Bowl LIX, 2025. február 9-én, vasárnap kerül megrendezésre a New Orleans-i Caesars Superdome-ban. A mérkőzés magyar idő szerint 00:30-kor kezdődik, így a végeredmény várhatóan hajnali 4 óra körül lesz ismert, a játék menetétől és az esetleges hosszabbítástól függően.

2025. február 9. 20:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ESET nyerte az AV-Comparatives 2024-es Év Terméke díját

2025. február 13. 10:03

Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak

2025. február 10. 14:59

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54