Önállóságra és technikai kütyükre vágyik a Z generáció

forrás: Prím Online, 2017. március 8. 09:46

Sikeréhség, kielégíthetetlen tudásvágy, pénzszükséglet, technikai kütyük iránti rajongás és ragaszkodás a megszokott hobbikhoz – többek között ezek jellemzik a sokak által megfejthetetlen attitűdű Z generációt. 

A fiatal pályakezdők az álommunka hajszolása közben azonban felismerik, hogy kompromisszumok és gyakorlati tapasztalat nélkül aligha tudják elindítani karrierjüket. A felsőoktatási tanulmányok mellett sokan ezért végeznek el kiegészítő képzéseket, vagy vállalnak diákmunkát.

 

A misztifikált Z generáció körül még mindig sok kérdőjel lebeg, legyen szó hobbikról, elérési helyekről, érdeklődésről vagy akár a munkavállalásról. Ez utóbbival kapcsolatban a Schönherz Iskolaszövetkezet saját adatbázisában végzett felméréséből azt derítette ki, hogy a pénz és a tapasztalatszerzés elsődleges motivációnak számít, emellett azonban a fiatalok számára az anyagi függetlenség kialakítása és céljaik önerőből történő megvalósítása is nagyon fontos.   

 

‒ Bármilyen fiatal korban szerzett munkatapasztalat sokat nyomhat később a latba, gyakorlottabbá tesz és persze jól mutat a CV-ben. A munkabírás, hozzáállás, lojalitás már a legelején kiderül. A tapasztalat azt mutatja, hogy diákként is érdemes az embernek saját szakterületén keresni lehetőségeket, e tekintetben egyébként a mérnök-informatikus és egyéb informatikai szakokon tanulók indulnak a legjobb esélyekkel. Ők nálunk is jelentős számban képviseltetik magukat, lefedve a jelenleg itt dolgozó diákok több mint 30%-át – mondta el Baross Levente, a Schönherz Iskolaszövetkezet elnöke, hozzátéve, hogy aki ilyen jellegű munkát keres, és ehhez rendelkezik is a megfelelő tudással, 1-2 nap alatt már állásra is lelhet. – Ebből is látszik az a túlkereslet, ami a szakmát jó ideje jellemzi, és ezért képzünk mi magunk is diákokat speciális technolóigai tudásra, ingyenesen, így biztosítva megfelelő informatikai utánpótlást. Az IT szakmában egyébként továbbra is a férfiak dominálnak, azonban oktatásainkon és a szakmai diákmunka szektorban egyaránt emelkedni látszik a hölgyek száma. Jelenleg informatikai munkát vállaló diákjaink 13,5%-a nő. 

 

Jól tudott, a Z-k többsége a mamahotel kényelmét élvezi, és bár szívesen állnának a saját lábukra, a megszokott „luxusból” nehezen engednek. És mire gyűjtenek szívesen a fiatalok? Az iskolaszövetkezet saját bázisában készített felmérés eredményei azt mutatják, hogy a legtöbben technikai eszközökre vágynak – többek között új monitorra, tévére vagy e-book olvasóra –, de sokan hobbijuk finanszírozására, utazásra, fesztiválra, vagy életminőségük javítására (pl. szemüvegvásárlásra) fordítanák extra jövedelmüket, de olyanok is vannak, akik éppen szüleiket támogatnák például a rezsihez való hozzájárulással.

 

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A jövő közlekedése: Tisztán elektromos Ikarus buszok a MÁV flottájában

A Zöld Busz Program folytatásaként 2025-ben a MÁV-csoport flottáját 20 új, környezetbarát, tisztán elektromos Ikarus 120e típusú autóbusz bővíti, az Energiaügyi Minisztérium és a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. támogatásával. Az első elektromos busz Keszthelyen kezdte meg működését 2025. március 21-től. Szeptember végéig Komáromban, Tatán, Komlón, Hajdúszoboszlón és Balatonfüreden is elektromos buszok állnak forgalomba.

2025. március 23. 15:40

6 milliárd euró értékű könnyítést kaphatnak az uniós vállalkozások

Az Európai Bizottság bemutatta a fenntarthatósági, adózási és beruházási szabályozások egyszerűsítésére irányuló javaslatcsomagját. Az Omnibus célja, hogy olyan kedvező üzleti környezetet alakítson ki, amely elősegíti a vállalatok növekedését, innovációját és munkahelyteremtését. A javaslatcsomag intézkedései várhatóan jelentős mértékben növelhetik az uniós cégek versenyképességét, amint hatályba lépnek.

2025. március 23. 12:15

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01