Elindult Magyarország első B2B fókuszú startup inkubátorháza
Összesen kétmillió eurós befektetési tőkével elindult a BnL Start Partners, Magyarország első B2B fókuszú inkubátorháza.
A céget sikeres, a nemzetközi technológiai piacon bizonyított üzletemberek alapították, s célja, hogy agilis fiataloknak, garázscégeknek, induló vállalkozásoknak nyújtson lehetőséget és támogatást ötleteik „ráncba szedéséhez”, megvalósításához, cégenként akár 200 ezer euróig terjedő finanszírozással.
A BNL Start alapítói tapasztalt szakemberek, akik banki-informatikai cégeket álmodtak meg és vezettek a nemzetközi sikerekig. Vinnai Balázs, Nyíri József, Bálint Viktor és Tajthy Krisztina például annak az IND Groupnak a sikeréért felelősek, amelynek exitje az egyik legnagyobb lett Magyarországon. Alapító tag továbbá Szőke Márton, aki az IndexTools-t építette fel, majd adta el a Yahoo-nak és lett azóta sorozatvállalkozó és befektető.
Az alapítók kiterjedt vállalati kapcsolatrendszere, a széles nemzetközi network és egyetemekkel indított együttműködéseik mind azt a célt szolgálják, hogy olyan ötletek inkubálódjanak, amelyek vállalatok igényeit szolgálják ki, illetve problémáit oldják meg elsődlegesen a diszruptív technológia segítségével. A program tehát elsősorban a vállalatközi, azon belül is a pénzügyi szektort célzó (fintech) megoldásokra fókuszál, de emellett a kurrens szakterületi hívószavak mentén is válogatnak, amilyen a dolgok internete (IoT), gépi tanulás (machine learning), adatelemzés, felhő, mesterséges intelligencia, kiberbiztonság, robotika, 3D nyomtatás, vagy a 4. ipari forradalom témái.
A miskolci központtal működő BnL Start Partners egyike azoknak, akik a SZÉCHENYI 2020 Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében az „Innovációs ökoszisztéma építése (startup és spinoff)” pályázati konstrukcióban támogatást nyertek. A pénz legnagyobb része pályázati úton kiválasztott innovatív csapatoknál landol, amennyiben az ötlet egyedülálló, formabontó és a nemzetközi piacon is életképesnek bizonyul. A kiválasztott csapatok akár 200 ezer eurós kezdő tőkét is kaphatnak, de legalább ennyire fontos a 6-12 hónapon át tartó inkubációs tevékenység. Mentorálással, üzleti terv, valamint marketing- és sales stratégia felállításában való közreműködéssel, céges infrastruktúrával és rendszeres workshopokkal támogatják a kiválasztottakat. A cél az, hogy a (leendő) startupok életképes üzleti modell vagy piacképes prototípus fázisáig jussanak el.
A BnL Start szorosan együttműködik az észak-magyarországi régió két legnagyobb tudásbázisával - a Miskolci Egyetemmel és az Eszterházy Károly Egyetemmel -, hogy az ott tanuló tehetséges fiataloknak is lehetőséget teremtsen az elindulásra, ezáltal bekapcsolva a régiót a magyar startup kultúrába. Ugyanakkor nem kizárólag egyetemisták jelentkezését várják: a program nyitva áll hazai és külföldi startup aspiránsoknak, már meglévő innovatív vállalkozásoknak, spinoff cégeknek egyaránt.
A BNL Start március 1-jén nyitotta meg Seed Funding nevű, az említett GINOP program keretében futó támogatási-befektetési programját, ahová folyamatosan lehet pályázni. A beérkezett anyagokból kéthavonta születik meg a döntés, hogy mely startupok kapják meg a támogatást és az inkubációt. A Seed Funding Programot egy opcionális (de erősen ajánlott) előkészítő fázis előzi meg: az úgynevezett Preparatory Mentoring Program, mely segítséget jelent az ötlet kidolgozásában és a pályázati anyagok összeállításában. Bővebb információ és jelentkezési lehetőség a BnL Start weboldalán érhető el: www.bnlstart.com
A sikeres inkubációt követően a BnL Start Partners nem engedi el a startupok kezét. A team partnerségi viszonyban áll a BnL Growth Patrners-szel, akik egy magántőke társaság és tanácsadó cég ötvözete. Befektetéseikkel és aktív közreműködésükkel a hazai piacon már bizonyított és a nemzetközi piaci növekedést fontolgató vállalatoknak nyújtanak segítséget, a minél hatékonyabb marketing, sales, technológiai, termékfejlesztési és szervezeti rendszerek kidolgozásában és működtetésében. Illetve, a további partnerségi viszony hazai és internacionális kockázati tőkebefektetőkkel, elősegíti a nemzetközi piacra lépést és a tőkebevonás következő lépéseit.
A BnL Start készülő co-working irodája ad otthont a Startup Campus Roadshow programsorozat miskolci állomásának, amelyet április 12-én rendeznek meg a Miskolci Egyetemen. Ugyancsak a potenciális pályázókkal való kapcsolatépítést segíti, hogy a BnL részt vesz a Startup Safari rendezvényén is április 21-én.
Kapcsolódó cikkek
- Kiderül a titok: ezzel a trükkel tarolt az UBER, az Apple és a Facebook
- Három új programot indít a Google a magyar startupok támogatására
- A jövő női vállalkozói mérkőznek meg nőnapon
- Magyar startupok, akikről sokat hallunk még az idén
- Dögös tech trendekkel jön az idei SMART 2017 konferencia
- Magyar megoldás forradalmasíthatja a világ filmiparát
- A magyar startup-ok egyre jobban szerepelnek a CES-en
- Magyar startupokra vadásznak a legnagyobb nemzetközi befektetők
- Állami források nélkül a startupok 90 százaléka elbukna
- Előrejelzések 2017-re: kreatív munkaállomások, IoT-igazgatók és önjavító jövő
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
10 Gbps sebesség az Óbudai Egyetemen
Magyarországon az Óbudai Egyetem az első felsőoktatási intézmény, amely a WiFi 7 szabványnak megfelelő, legmodernebb vezeték nélküli hálózatot alakított ki. A Huawei kampusz megoldásának bevezetésével az egyetem egy jövőálló, 10 Gbps sebességű hálózatot hozott létre, amely a jobb hálózati élmény, valamint a hatékonyabb oktatás, kutatás és adminisztráció érdekében működik. Az állandó innováció és átalakítás eredményeként az Óbudai Egyetem úttörő szereplővé vált, új mércét állítva a hálózatfejlesztés terén az európai egyetemek között. A fejlett hálózati technológiák és a magas színvonalú digitális oktatási környezet alkotják az egyetem sikerének alapját.
Új raktárnyitásával a Prologis átlépte az 5 millió m²-t a közép-európai piacon
A Prologis, a logisztikai ingatlanok globális piacvezetője, közép-európai portfóliójában meghaladta az 5 millió m²-nyi modern raktárterületet. A lengyelországi Prologis Park Ruda Śląskában található új, 37 000 m²-es raktár megnyitásával a vállalat sikeresen átlépte ezt a határt a régiós portfóliójában.
Pécsett folytatódott a HR Fest: A régió munkaerőpiaci kihívásai és lehetőségei
Március 20-án Pécsett folytatódott a HR Fest, az ország egyik legnépszerűbb HR rendezvénysorozata, amely ezúttal a dél-dunántúli régió munkaerőpiaci kihívásaira összpontosított. Az egész napos eseményen neves szakértők osztották meg tudásukat, miközben a helyi gazdasági szereplők a fiatal munkaerő megtartása és a beruházások ösztönzése érdekében folytattak eszmecserét. A rendezvényen szó esett a British American Tobacco pécsi beruházásáról, valamint a helyi kis- és középvállalkozások növekedési lehetőségeiről is.
Az Amazon Web Services bemutatta az Ocelot kvantumchipet
Az Amazon Web Services (AWS) mérnökei új szemléletmódot alkalmaztak a kvantumchipek építésében. Ahelyett, hogy csupán a kvantumbitek (qubitek) számát növelték volna, főként a zajok hatékonyabb csökkentésére helyezték a hangsúlyt. Ennek eredményeként létrehozták az Ocelot kvantumchip prototípusát, amely előrejelzéseik szerint akár öt évvel is közelebb hozhatja a kvantumszámítógépek széles körű elérhetőségét.
Humanoid robotok, Nobel-díj és MI-orvosok: Mi vár ránk a következő évtizedekben?
Ha valakinek rendelkezésére áll 12–14 millió forint, januártól Magyarországon is megvásárolhat egy humanoid robotot. De mit gondolnak a magyarok a technológiai újítások, különösen a mesterséges intelligencia (MI) kapcsán? Elképzelhető-e, hogy a jövőben egy robot nyeri az aranyérmet valamelyik olimpiai sportágban? Vagy akár egy MI nyeri el a Nobel-díjat? Hajlandóak lennének-e MI-orvossal vagy MI-ügyvéddel konzultálni? A legfrissebb nemzetközi kutatás eredményeit most megosztjuk.