Óriási informatikai fejlesztés a Waberer’s csoportnál
A Waberer’s csoport, Európa egyik legnagyobb fuvarozó vállalata, elkötelezett aziránt, hogy folyamatosan növelje versenyképességét új technológiák fejlesztésével és alkalmazásával.
A Waberer’s csoport és az SAP Hungary Kft. bejelentette, hogy a Waberer’s 3 milliárd forintot invesztál informatikai rendszerének korszerűsítésébe, melynek első fázisa a vállalatirányítási rendszer lecserélésével indult. Az összesen két és fél éves folyamattal a cégcsoport működését biztosító szakmai rendszerek mindegyike frissítésre kerül.
Indulás stabil alapokról
Az új, 2017 januárjában indult SAP rendszer segítségével nemcsak hatékonyabb lesz 45 hazai és 11 külföldi tagvállalat irányítása, de a big data technológiának (SAP HANA) köszönhetően lehetővé válik a valós idejű adatokon alapuló dinamikus döntéshozatal is. A vállalatirányítási megoldást, mely többek közt támogatja a mintegy 6500 főt foglalkoztató fuvarozó óriás pénzügyi, beszerzési, értékesítési folyamatait, a csoport méretét és összetett tevékenységét tekintve rekordidő, 10 hónap alatt vezették be.
Átadás 2018 közepéig
A következő fázis számos olyan feladat sztenderdizálásából és újdonságok bevezetéséből áll, amelyek a Waberer’s folyamatos növekedését biztosítják. Az új megoldások felgyorsítják az éves szinten 447 millió kilométert futó flotta üzemanyag elszámolását, biztosítási ügyeinek kezelését, valamint egyszerűbbé teszik a sokváltozós bérelszámolás lefuttatását, a teljesítés, valamint a fuvarozás adminisztrációját is.
A rendszer egy alkalmazás segítségével optimalizálja az átváltási árfolyamot a vállalatcsoport szállítmányozási árajánlatainak vonatkozásában, automatizálva a jelenlegi manuális folyamatot.
Az új rendszer a több mint 3500 kamionból álló flotta fedélzeti adatait is tárolja, ezáltal további útvonal- optimalizációra és útvonal egyezések keresésére nyílik lehetőség.
A vállalatcsoport még hatékonyabb marketingkampányok indítását is tervezi egy új ügyfélkapcsolat-menedzsment megoldás segítségével. Az SAP integrált technológiája leváltja a Waberer’s eddigi rendszerét, és a tervek szerint 2018 közepére ér véget a bevezetés.
„A Waberer’s az új IT megoldásokat tekinti a vállalat versenyképességét meghatározó egyik legfontosabb tényezőnek. A komplett rakomány fuvarozás egyik legnagyobb európai vállalataként fontosnak tartjuk, hogy a legmodernebb eszközöket használjuk nemcsak a kamionjaink, de az informatikai megoldásaink esetén is” - hangsúlyozta Csöregi Levente, a Waberer’s IT igazgatója.
„Az SAP Transportation Management és S/4HANA megoldásai a legjobb nemzetközi gyakorlatokat képviselik, és elősegítik a Waberer’s további növekedését” — tette hozzá Pintér Szabolcs, az SAP Hungary Kft. közlekedési üzletágvezetője.
Kapcsolódó cikkek
- Legyél Te is Informatikus! – Informatikai Oktatási Konferencia 2017
- Mesterséges intelligenciával is bővül az SAP vállalatirányítási rendszere
- Számítógépeket adományozott a LeasePlan a programozás iránt érdeklődő gyerekek számára
- Otthoni munkát a női programozóknak!
- Felhőtechnológia, digitális átalakulás: térítésmentes IT tanfolyam indul fiataloknak
- Továbbra is a leggyorsabban növekedő magyar big data vállalkozás
- Egyre fontosabbak a partneri minősítések az IT-szektorban
- Újabb magyar gázpiaci exportsiker Horvátországban
- Csúcson az SAP felhő megoldása
- Így lesz programozó a mentős, a zenész, a közgazdász
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új érintés nélküli fizetési megoldás magyar kereskedőknek
A Global Payments bevezette a Tap to Pay funkciót Magyarországon, amely lehetővé teszi a helyi kereskedők számára, hogy iPhone készüléken keresztül, a GP tom alkalmazás segítségével egyszerűen és biztonságosan fogadjanak el érintés nélküli fizetéseket.
Megalakult a Kyndryl Institute
A mai gyorsan fejlődő digitális gazdaságban a vezetők egyre komplexebb kihívásokkal szembesülnek, miközben a technológia folyamatosan változik. A The Kyndryl Institute célja, hogy változatos nézőpontokkal és cselekvésre ösztönző meglátásokkal támogassa a felsővezetőket a legfontosabb aktuális kérdésekben, mint például a mesterséges intelligencia hatásai, szabályozások, kibervédelem, IT-modernizáció és más kulcsfontosságú témák. Az iparági vezetők, start-up közösségek, civil társadalom és akadémiai szakértők bevonásával a The Kyndryl Institute azon dolgozik, hogy segítse a stratégiai döntéshozatalt és ösztönözze az innovációt világszerte.