Világjobbító innovátorok - avagy a női kreativitás határtalan
Az innováció szóra gondolva az embernek hatalmas és bonyolult újítások és az ötletek mögött álló zsenik jutnak eszükbe.
Pedig a legtöbb, mára az életünkben nélkülözhetetlenné vált megoldás egészen egyszerű felfedezések eredménye, és annak, hogy a problémát új szemlélettel közelítették meg. Erre példa, hogy olyan területeken, ahol egyik vagy másik nem van erősebben jelen, az innovációk gyakran éppen a másik oldalról érkeznek.
Ma már nem kérdés, hogy bármely szakmát mindkét nem tanulhatja. Miközben a sztereotípiák a férfias vagy nőies szakmákról még ma is erősen élnek. Az egyes területeken egyre gyakrabban megjelennek azonban a másik nem képviselői is és új szemléletükkel sokszor világot megváltoztató újításokat alkotnak. Az alábbi négy találmány a ma még elsősorban férfiasnak gondolt területeken született, közös bennük azonban, hogy mindegyik mögött egy-egy kreatív nő áll.
1. Az ablaktörlő feltalálója: Mary Andreson
Az autóiparban még viszonylag kevés meghatározó női innovátorról hallunk. Egy közülük Mary Anderson, aki egy autós kirándulás során figyelt fel, hogy esős időben a járművezetők csak teljesen lehúzott ablakkal tudnak közlekedni. Megoldásként megalkotta a szélvédőn elhelyezkedő mechanikus szárnyakat – azaz az ablaktörlő elődjét. Érdekesség, hogy később az automatizált ablaktörlő is egy női találmány: Charlotte Bridgwood vezette be.
2. A fizika megújítója: Marie Curie
Marie Curie újításai valóban az egész világot megváltoztatta, habár sokan nem kifejezetten csak jó célokra használják. Az ő nevéhez kötődik a rádium és polónium kémiai elemek felfedezése, illetve férjével közösen dolgoztak a radioaktivitásokhoz kötődő kutatásokon. Marie Curie az első Nobel díjas nő, ráadásul rögtön kétszeres, emellett ő volt az első női professzor is.
3. A megújuló energia kutatója: Telkes Mária
A nemzetközi példák mellett a magyarok is számos innovátort találunk. Szintén a fizika területén újított Telkes Mária, akit a napenergia-hasznosítás pionírjának szoktak nevezni. Ő szabadalmaztatta a napházat, amely napenergiából nyert fűtési rendszerrel működik. A New York Times akkoriban az egyik legsikeresebb nőnek tartotta tudományos munkájáért.
4. A jövő generáció innovátora: Horváth Dorka
Horváth Dorka a legfiatalabb újító egyike, az óvódásoknak mesekönyveket digitalizáló Bookr Kids alapítója. Dorka nemcsak vállalkozóként sikeres, de olyan digitális újítást hozott a könyviparba, amely megmutatja, hogy a technológia nemcsak hasznos, de kreatív is.
5. A következő nemzedék képviselője: Názer Lili
Lili a fiatal lányokat technológiai területen oktató Skool projekt egyik diáklánya. 11 évesen, saját fejlesztésű applikációjával, a DailyTakeMe-vel megnyerte a UPC Future Makers rangos programozó verseny hazai nagydíját, és bekerült a nemzetközi verseny 10 legjobbja közé. A DailyTakeMe egy kifejezetten gyereknek készített mobilalkalmazás, ami az időbeosztást könnyíti meg. A fejlesztés segít például elvált szülők gyerekeinek: a gyerekek könnyen követhetik, hogy ki viszi el őket egy-egy adott programra, vagy ki jön értük az iskolába.
A Skool projekt abban segíti a fiatal lányokat, hogy merjenek újítani, mindehhez pedig használják a technológiát. A hagyományos oktatási keretek közül kilépve a Skool programjai során a lányok a leginnovatívabb IT vállalatoknál tanulhatnak. A projekt idén először jogosult az adó 1 százalékos támogatásra, amire azért van szükségük, hogy még több világjobbító innováció születhessen. www.skool.org.hu/1%
A Skool-ról
A Skool egy független, magyar non-profit szervezet, amelynek tagjai azon dolgoznak, hogy fiatal lányokat, nőket inspiráljanak és oktassanak a technológia területén. Műhelyprogramok és technológiára fókuszáló nyári táborok szervezésén keresztül arra törekednek, hogy megmutassák a fiatal lányoknak, hogy miről szól a technológia, és hogy milyen jövőbeni karrierlehetőségek rejlenek számukra ebben a szektorban.
Kapcsolódó cikkek
- További összeolvadások és cégfelvásárlások várhatók a globális tech piacon
- JövőTér: Egyetemistáknak mutatja be legjobb innovációit a T-Systems Magyarország
- Jelentősen nőtt a pályázatok száma, kiemelkedő innovációs teljesítmények születtek
- A Google támogatásának köszönhetően indul a KódKlub, a Technológiai Oktatásért Alapítvány új projektje
- Kiderül a titok: ezzel a trükkel tarolt az UBER, az Apple és a Facebook
- Péntekig jelentkezhetnek a hallgatók a MÁV-csoport és a Dunaújvárosi Egyetem duális képzésére
- Önállóságra és technikai kütyükre vágyik a Z generáció
- 2016-ben kiemelkedő számú innovációs teljesítmények születtek
- Digitalizáció és automatizáció a munkafolyamatokban
- Így lesz programozó a mentős, a zenész, a közgazdász
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új mobil visszaváltó automaták mutatkoztak be hazai rendezvényeken
Áprilisban két helyszínen is bemutatkozott hazánkban egy új, mobil visszaváltó automata: a 40. jubileumi Telekom Vivicittán és a Hungexpon megrendezett CONSTRUMA 2025 kiállításon. A jövőben ezek az automaták fesztiválokon, tömegrendezvényeken és sporteseményeken segítik majd a PET palackok, fémdobozok és üvegek visszaváltását.
Közeleg az érettségi, még nem késő felkészülni
Május 5-én kezdődnek a 2025-ös tavaszi érettségi írásbeli vizsgák, és bár már csak napok vannak hátra, a szakértők szerint ez az időszak még komolyan befolyásolhatja a végeredményeket. A végzősök számára ez az utolsó hajrá nemcsak a tanulásról szól, hanem komoly mentális megterhelést is jelent.
Digitális csend és szent hagyomány: búcsú, majd konklávé
Ma, 2025. április 21-én elhunyt Ferenc pápa. Az elcsendesedés, a búcsú után jön egy másfajta - immár digitális - csend: a pápaválasztás évszázados rituáléja a 21. században is megőrzi titokzatosságát, miközben a modern technológia új lehetőségeket teremt a titkok megőrzésére, a teljes információs zárlatra. A Vatikán szigorú informatikai intézkedésekkel védi a konklávé titkait, miközben a hívek világszerte digitális eszközökön keresztül követik az eseményeket.
Innováció és élmény a pénzügyek világában – a K&H digitális megoldásai
Az Innováció és Kreativitás Világnapján érdemes elgondolkodni azon, hogyan alakítják át a legújabb technológiai fejlesztések a hazai pénzügyi szektort. A K&H Bank digitális újításai nemcsak rangos szakmai díjakat hoznak, hanem valódi, mindennapi segítséget is nyújtanak az ügyfeleknek – legyen szó online vásárlásról, koncertélményről vagy pénzügyi tudatosság fejlesztéséről.
Modern tanulási környezet a jövő pedagógusainak
Megújult a Széchenyi István Egyetem győri campusán található Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar 253-as tanterme, amely mostantól korszerű STEAM-tanteremként szolgálja az oktatást.