A Samsung San Francisco-ban mutatta be a Smart TV-khez fejlesztett Tizen platform kiterjesztett verzióját

forrás: Prím Online, 2017. május 23. 08:55

A Samsung Electronics az idén immár ötödik alkalommal megrendezett Tizen Fejlesztői Konferencián (Tizen Developer Conference, TDC), San Francisco-ban mutatta be a Smart TV-khez fejlesztett Tizen platform kiterjesztett verzióját. A Samsung vezetői a két napos eseményen megvitatták a Smart TV platformjában rejlő üzleti lehetőségeket és megosztották azokat az esettanulmányokat, amelyek a segítségükre voltak a Tizen ökoszisztéma fejlesztésében.

A konferencia a “Ready to Connect! Get Involved!” téma köré épült, a célja az volt, hogy az applikáció- és platformfejlesztők, hardvergyártók, valamint a hardver és szoftver beszállítók meghallgathassák az iparág vezetőinek előadásait, valamint a témához kapcsolódó megbeszélések és technológiai kiállítások által bepillantást nyerjenek a Tizen jövőjébe. 

 

„A konferencia révén továbbra is arra törekszünk, hogy partnereinkkel és fejlesztőinkkel közösen ösztönözzük a Tizen platform terjedését” – mondta el Hyogun Lee, A Samsung Electronics alelnöke. – „Azáltal, hogy egy olyan rendszert fejlesztünk, amely értékeket és merőben új élményeket biztosít a Smart TV-k felhasználói számára, tovább erősítjük a Tizen ökoszisztémát.”

 

A Samsung arra törekszik, hogy ösztönözze a Tizen platform fejlesztésében való részvételt, ezért a közönség elé tárja azokat az alapvető irányelveket, amelyeket a partnerekkel és a fejlesztőkkel közösen alkotott meg a Voice Touch-hoz, a Samsung Checkout-hoz, a Sport/Zene szolgáltatásokhoz, valamint a 2017-es Smart TV termékcsalád biztonsági megoldásainak fejlesztéséhez.

 

A Tizen 3.0 felület alkalmazásának egyik előnye a szoftver, amely a frissített grafikus motornak és a Wayland számítógépes protokollnak köszönhetően új funkciókat tesz lehetővé. Ezen megoldások javított grafikai megjelenítést, továbbfejlesztett stabilitást és kibővített felhasználói felületet kínálnak, így egy még vonzóbb felhasználói élményt nyújtanak a Smart TV-k tulajdonosainak.

 

 

A Voice Touch az egyike a Smart TV új felhasználóbarát funkcióinak, amely egy sokkal élményszerűbb módját kínálja a hangfelismerő rendszer alkalmazásának. A felhasználónak elegendő bemondania a távirányítóba a TV Applikációk kijelzőjén látható elnevezést, és az ikon minden további navigáció vagy egyéb más folyamat nélkül aktiválódik. A Samsung Checkout pedig egy, a Samsung Smart TV-kre előre telepített fizetési rendszer, amelyen keresztül a felhasználók kényelmesen kifizethetik a megvásárolt digitális tartalmakat.

 

A Samsung Smart TV-ken keresztül a nézők hozzáférhetnek a sport és zene szolgáltatásokhoz, így biztosan nem maradnak le a kedvenc élő közvetítéseikről. A zene funkción keresztül informálódhatnak a kedvenc televíziós műsoraik alatt megszólaló zeneszámokról, így később visszakereshetik és bármikor újra élvezhetik azokat. A Glympse és a Samsung együttműködésének köszönhetően a családok számára megalkotott helymeghatározó szolgáltatás is elérhető lesz az olyan Tizen-alapú eszközökön, mint például a Gear S3. A konferencián emellett a Tizen platformhoz kapcsolódó különböző szinkronizálási eshetőségeket is bemutatták.

 

A Samsung Smart TV-k a platformon és az alkalmazáson át a hardveres lehetőségig, háromféle biztonsági megoldást kínálnak. Ezek bármelyike képes megvédeni a televízió rendszerét a külső támadásoktól, miközben stabil alkalmazásprogramozási felületet (application programming interface, API) is kínálnak a Tizen fejlesztőknek, biztonságossá téve a különböző tartalomelérési, fizetési és munkahelyi megoldások fejlesztését, amelyekre kivétel nélkül rendkívül szigorú biztonsági követelmények vonatkoznak.

 

A Samsung azt tervezi, hogy 2017 végéig nyilvánosan elérhetővé teszi a Tizen.NET (http://developer.tizen.org) hálózatot a Tizen fejlesztői számára, akik a weboldalon keresztül már akár most is kipróbálhatják a Tizen Smart TV szoftverfejlesztői csomagjának (software development kit, SDK) előnézeti verzióját. Mióta múlt év novemberében a Samsung bejelentette, hogy együttműködik a Microsofttal az olyan .NET nyílt forráskódú projektek fejlesztésében, mint a .NET Core and Xamarin.Forms, a Samsung folyamatosan publikálja a Tizen.NET SDK bemutató verzióját, hogy segítse a fejlesztőket a sokkal hatékonyabb applikációk fejlesztésében. Ez lehetővé teszi számukra, hogy gyakorolhassanak, továbbá arra ösztönzi őket, hogy maguk is részt vegyenek a csomag jelenleg is zajló fejlesztésében.

 

A Samsung Tizen Smart TV platformmal kapcsolatos további információkért látogasson el a http://developer.samsung.com/tv weboldalra!

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Digitális megoldásokkal csökkenthető a tűzesetek kockázata

Az elmúlt hónapokban több jelentős tűzeset is történt Magyarországon, köztük a visegrádi hoteltűz, vagy a Miskolctapolcai Barlangfürdőben keletkezett incidens, mely komoly károkat okozott. Ezek a tragédiák ismét ráirányították a figyelmet a tűzvédelmi rendszerek fontosságára, illetve arra, hogy elengedhetetlen ezeknek az eszközöknek a rendszeres karbantartása és ellenőrzése.

2024. október 13. 15:31

Fenntartható jövőért elismerésben részesült a természetbarát napelempark fejlesztője

A BCSDH nyolcadik alkalommal hirdette meg a Fenntartható jövőért díjat, amellyel a rendszerszintű változások érdekében végzett kiemelkedő vállalati és vezetői teljesítményeket ismeri el. Idén a Biodiverzitás megőrzése és helyreállítása kategóriában a SolServices Kft. újgenerációs napelempark koncepciója lett az egyik fődíjas. A koncepció mentén megvalósított Lumen Park Szolnok nem csak Magyarországon, de az egész világon is az első természetbarát napelempark. 

2024. október 13. 10:23

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10