Kultúraváltást jelentő lépés a Bonafarm Csoportnál
HR rendszereinek felhőbe költöztetése mellett döntött a Bonafarm Csoport, hogy elősegítse a szervezetnél zajló kultúraváltást, és modernizálja HR folyamatait.
A fejlesztésnek köszönhetően Magyarország és Közép-Európa egyik legnagyobb élelmiszeripari vállalatcsoportja jobban össze tudja majd hangolni a tagvállalatok -például a Sole-Mizo Zrt., a Pick Zrt., vagy a Csányi Pincészet Zrt.– közötti együttműködést. Az innovatív HR eszköz továbbá hozzájárul, hogy vonzóbb munkahellyé váljon a jelenleg több mint 6500 főt foglalkoztató csoport.
Dolgozóbarát folyamatok már a belépéstől kezdve
A rendszer a hagyományos, nagyvállalati megoldásoktól eltérő, Facebookhoz vagy Linkedinhez hasonló felhasználói élményt ígér, nemcsak a HR-esek számára. Ennek része, hogy a szervezethez jelentkezők megújult karrieroldallal találkoznak majd, és a kor követelményeinek megfelelően mobilról is menedzselhető lesz a teljes jelentkezési folyamat. Az új funkcióknak köszönhetően már az új belépő első napján rendelkezésre tud állni a munkavégzéshez szükséges összes eszköz, egyénre szabott információ. Így például nem fordulhat elő, hogy az új munkatárs laptopját még nem rendelték meg, vagy várnia kell valakire, aki elmondja, hogy milyen adminisztratív lépéseket kell megtennie az adott területen (például orientációs napon, tűzvédelmi oktatáson való részvétel).
Az újfajta toborzás, beléptetés mellett hasonlóan egyszerűbbé, dolgozóbaráttá válnak az olyan HR folyamatok is, mint például az éves céltervezés és teljesítményértékelés, az utódlástervezés, valamint minden adat okoseszközről is könnyen elérhetővé válik. Mindezeknek köszönhetően hatékonyabb lesz a csoportszintű HR munka, így a szervezet a teljesítményalapú munkakultúra kialakítására fókuszálhat.
„Azon dolgozunk, hogy a Bonafarm csoportban egy olyan szervezeti, együttműködési és vezetői kultúra alakuljon ki, melyben minden elkötelezett kollégánk a legjobb teljesítményre képes és megbecsülve érezheti magát. Ehhez szükséges a HR modernizálása, melyhez innovatív HR informatikai eszközt választottunk” - mondta Hajnal Géza, a Bonafarm csoport HR igazgatója.
Az SAP SuccessFactors rendszerétől három éven belüli megtérülést vár az élelmiszeripari csoport. A felhőtechnológiát kihasználó HR megoldás várhatóan 2017. év végétől áll szolgálatba a Bonafarmnál.
„Magyarországon is egyre gyakoribbá válik a HR folyamatok felhőbe helyezése. Ebben példamutató szerepet játszanak a nagyvállalatok, amelyek elsőként ismerték fel az olyan előnyöket, mint például a legújabb fejlesztések kihasználása, vagy a cégstratégia kiemelt támogatása” - mondta Szebeni Zoltán, az SAP Hungary Kft. szektorvezetője.
A Bonafarm csoportnál nem ez az egyetlen SAP megoldás, több éve használják a német gyökerű cég vállalatirányítási rendszerét.
Kapcsolódó cikkek
- Felhőbe költöznek a HR rendszerek
- A Unit4 Wanda botja az első önirányító ERP funkció
- Elindulhat a jövő gyárának megvalósítása
- A Microsoft új szolgáltatásaival könnyen építhető mesterséges intelligencia a most készülő és a régi alkalmazásokba egyaránt
- Az Oracle új adatközpont-régiót jelent be az EU-országok kiszolgálására
- Hogyan lett stratégiai partner a HR és az IT?
- Ismét keresik a legjobb HR projekteket
- Magyar cég segíti a bolgár gázpiaci liberalizációt
- Huawei stratégia a digitális okoskorszakra
- A vállalatok nem állnak készen a jövő HR-kihívásaira
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Összefog a régiós IT ökoszisztéma
November 8-án az év legizgalmasabb nemzetközi IT programját szervezik meg Budapesten. A ME.ET. CEE egy egész napos ingyenes networking esemény és unconference több, mint 15 partner szervezésében. A helyszín Puzl CowOrKing, az IT szektor igényeire szabott flexibilis irodatér és közösségvezérelt hub. A szervezők közt van többek között a Startup Hungary, a Credo Ventures, a Launchub, az Óbudai Egyetem, az Interactive Venture és a Viber is. Céljuk összekapcsolni az IT- és startup szereplőket a Közép-Kelet-Európai régióban.
Szintet léphet a CO2-kibocsátás csökkentése a Schneider Electric új megoldásával
Új szintre emelhetik a vállalatok a CO2-kibocsátás csökkentése érdekében tett erőfeszítéseiket a Schneider Electric új megoldása, a Zeigo Activate Lite segítségével. A szoftver lehetőséget teremt a felhasználók számára a dekarbonizációs célok pontos meghatározására, a kibocsátásuk kiszámítására, valamint arra, hogy kapcsolatba léphessenek olyan szolgáltatókkal, amelyek támogathatják őket mind a megújuló energia használatával, mind a hatékonysággal kapcsolatos céljaik megvalósításában.
Kezdődik az év végi roham a mérlegképes könyvelők számára
A Kulcs-Soft által működtetett Kulcs-Akadémia három éve biztosítja a kreditpontos képzés lehetőségét, a digitalizáció jegyében online és személyes formában is.