Neumann professzori cím Lovász Lászlónak
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) közösen megalapította a Neumann János professzori címet, amelyet azon kimagasló, nemzetközi szinten is ismert és elismert tudományos teljesítményt nyújtó hazai vagy külföldi egyetemi tanár kaphat meg, akinek a tudományterülete, tevékenysége kapcsolódik a Neumann János által elért tudományos eredményekhez.
2017. május 27-én, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szenátusának ünnepi nyilvános ülésén vehette át Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke az első alkalommal odaítélt „Neumann János” professzori oklevelet és plakettet.
Fotó forrása: mta.hu / Szigeti Tamás
A cím odaítéléséről szóló szenátusi határozatot, valamint Neumann János lányának a kitüntetetthez szóló levelét Józsa János, a BME rektora ismertette, majd Friedler Ferenccel, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság elnökével közösen adta át a kitüntetést. (A levelet Marina von Neumann Whitman engedélyével, a cikk végén teljes terjedelmében közöljük.)
A kitüntetett, Lovász László azt emelte ki, hogy az elismerést egyetemi tanárként, professzorként kapta, és ez azért jelent külön örömet számára, mert miközben tudományszervezőként évek óta a Magyar Tudományos Akadémiához kötik a feladatai, arra törekszik, hogy ne szakadjon meg a kapcsolata az egyetemi katedrával sem.
Marina von Neumann Whitman, Neumann János lánya az NJSZT megkeresésére örömmel járult hozzá, hogy a professzori cím édesapja nevét viselje – mint írja: Édesapja is büszke lenne erre – és az NJSZT felkérésére a személyes hangú, gratuláló levél megírását is örömmel vállalta. Marina von Neumann Whitman és Lovász László több alkalommal is találkoztak. Marina von Neumann Whitman legutóbb az NJSZT a Jövő múltja című informatikatörténeti állandó kiállításának megnyitóján járt Magyarországon, ahogy azt a levélben fel is idézi.
Marina von Neumann-Whitman a Neumann Jánost ábrázoló mozaik előtt, NJSZT ITK, forrás: ajovomultja.hu
Az NJSZT számára külön öröm, hogy ezen az ünnepi szenátusi ülésen Péceli Gábor, az NJSZT elnökségi tagja, volt elnöke „Egyetemi Ifjúságért” („Pro Juventute Universitatis”) díjat kapott az Egyetemi Hallgatói Képviselet javaslatára.
A Lovász professzornak szóló, angol nyelvű levél:
Dear Professor Lovasz,
I very much regret that I cannot be present in person to congratulate you on your being named the John von Neumann Professor at the Budapest Technical University. Of the many honors and awards you have received, this one links you directly to my father, the founder of the field of computer science, as one of its most highly recognized practitioners and innovators. I know how proud my father would be to know that one of his most distinguished intellectual offspring will be recognized by a professorship in his name.
I remember with pleasure our meeting in 2013, at the opening event of the magnificent permanent exhibition: History of Informatics: The Past of the Future. I’m sorry that we cannot renew our acquaintance at this auspicious occasion, but you certainly have my congratulations and warmest wishes for your continued achievements in the field you have done so much to advance.
Yours sincerely, Marina von Neumann Whitman
njszt.hu
Kapcsolódó cikkek
- Kiber-fizikai rendszereket tudnak megvédeni a BME hallgatói
- MI és a Robot
- Még képzettebb mérnökök kerülhetnek ki a BME-ről a thyssenkrupp Steering segítségével
- Digitális téma: minden tanárnak, minden órán
- Jubileumi konferencián adták át az IKT-szektor kiemelkedő szakembereinek járó díjakat
- Gondolkodom tehát…? – jubileumi konferencia egy új korszak kezdetéről
- IKT pedagógusoknak – már ma is nélkülözhetetlen, holnap létfontosságú…
- Nem esett messze az alma a fájától
- Stratégiai együttműködés az Óbudai Egyetem és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság között
- Múzeumba került Dragon György játékújságíró hagyatéka
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új elnököt választott az Ecommerce Hungary
Az Ecommerce Hungary Egyesület elnökének, Dr. Bőgel Györgynek, elnöki mandátuma 2024. szeptember 30-án lejárt, ezért az egyesület küldöttgyűlésének új elnököt kellett választania.