Látássérült emberek életét könnyítő magyar app jutott ki a Microsoft világversenyére
Bármilyen társadalmi problémára gyógyírt jelentő applikáció élhetőbbé teszi a világot – ez a felismerés vezérelte a Microsoftot, amikor útjára indította az Imagine Cup-ot.
A nemzetközi megmérettetés idei, Seattle-ben megrendezendő döntőjében Magyarországot egy olyan csapat képviseli, amely vak és gyengénlátó embereknek adja vissza az olvasás élményét.
A nemzetközi Microsoft Imagine Cup-on évről-évre kiemelkedően teljesítenek a magyar csapatok. A magyarországi döntőt idén is egy felkészítő kurzussorozat előzte meg: az Imagine Cup Seminar célja egyebek közt az angol nyelv és a prezentációs technikák gyakorlásával felkészíteni a csapatokat a hazai, majd a nemzetközi fellépésre. A szeminárium résztvevői közül hat csapat jutott be a hazai döntőbe, közülük a GloveEye került ki győztesen. Ők képviselhetik Magyarországot Seattle-ben a több mint 30 ország részvételével zajló, 2017 nyarán megrendezendő Imagine Cup nemzetközi döntőjén, ahol a fődíj 100 ezer dollár.
Megoldásuk lényege, hogy Braille-írásra fordítva teszik a nyomtatott szövegeket olvashatóvá a látássérült felhasználóknak. Az ujjra erősített speciális eszközzel nyomon követett szöveget a mobiltelefon beolvassa és Braille-jelekre fordítja, amelyeket az eszköz valós időben juttat vissza az olvasó ujjbegyébe. A Microsoft AI (mesterséges intelligencia) megoldását használó mobilapplikáció az okostelefonok mellett okostollakkal és HoloLens-szel is együttműködik.
„A versenyre minden évben rengeteg tehetséges fiatal jelentkezik, jól átgondolt, innovatív ötletekkel. Számos olyan van ezek között, amely startup környezetben is megállná a helyét” – mondta Grósz Judit, a Microsoft Magyarország Marketing és Operatív igazgatója „Fontos és hasznos dolognak tartjuk, hogy visszaadjuk az olvasás élményét azoknak, akiknek elveszett, és azoknak is, akiknek soha nem adatott meg.” – fogalmazott Fülöp Ádám, a GloveEye fejlesztője.
A Microsoft 2004 óta rendezi meg az Imagine Cup nemzetközi versenyt, mert hisz abban, hogy a fiatalok innovatív személetükkel és tudásukkal képesek jobbá tenni a világot. Az elmúlt 13 évben 190 országból összesen 1,65 millió fiatal vett részt a megmérettetésen. A nemzetközi döntő győztes csapata 100 ezer dollárral gazdagodik, amelyet projektjük megvalósítására fordíthatnak. Ám a seattle-i döntő nem csupán ezt tartogatja számukra: a három napos esemény során a diákok megismerkedhetnek egymással, a zsűritagokkal, és lehetőségük nyílik olyan hasznos technológiai és üzleti ismeretek elsajátítására, kapcsolatok kiépítésére, amelyek fontosak lehetnek jövőbeni karrierjükben.
Szintén a diákoknak, de a hardcore fejlesztőknek szól a komoly IT ismereteket igénylő verseny, az idén első alkalommal megrendezett Microsoft Imagine Learn to Win Contest. A Microsoft Student Partnerek által szervezett megmérettetésen egy, a fesztiválokra való belépést megkönnyítő applikáció megalkotása volt a döntős feladat.
A versenyen közel száz induló közül az ötletes nevű Csapatnév (középiskolás kategória), illetőleg a Nameless (egyetemista kategória) csapatok bizonyultak a legjobbaknak: ők tervezték meg a legötletesebben azt a telefonos alkalmazást, amely egy képzeletbeli zenei fesztivál regisztrációit és check-injét intézi. A Csapatnév ráadásul – a zsűri szavaival élve – egy profi fejlesztő csapat tudásával és szakértelmével oldotta meg a feladatot. A Nameless pedig azzal érdemelte ki a jutalmat, hogy nem csupán megoldották, hanem tovább is gondolták a problémát: a regisztrációs felületet egy chatbot és a Microsoft Bot Framework segítségével alakították ki, ezzel pedig elérhetővé tették az alkalmazásukat az összes létező platformon.
Kapcsolódó cikkek
- Újabb falakat döntenek le fiatal innovátorok ötleteikkel
- Nemzetközi verseny a kiberbiztonsági szakma fiataljainak
- Blastoff startup verseny: itt vannak a shortlistesek!
- Kétmillió forint a jövő feltalálóinak és tudósainak
- Egy startup ötlettől a megvalósításig
- Már Londonban vannak a magyar diákok a Shell Eco-marathon versenyen
- A világ legnagyobb tehetségkutató versenyén Horváth Roland a legjobbak között
- Új Dell EMC felhőalapú platform a Microsoft Azure Stackhez
- Windows 10 Őszi Alkotói Frissítés
- A Microsoft új szolgáltatásaival könnyen építhető mesterséges intelligencia a most készülő és a régi alkalmazásokba egyaránt
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
EY-Parthenon: Új márka, egykapus ügyfélélmény
Az EY globálisan egységesíti tranzakciós tanácsadási üzletágát és a vállalati stratégiával foglalkozó EY-Parthenon csapatát, közös márkanév alatt működtetve tovább ezeket a területeket. Ez a lépés az ügyféligényekre reagálva erősíti meg a két terület közötti szinergiákat, és biztosít egységes, integrált tanácsadási élményt. Az új működési modell lehetővé teszi, hogy a vállalatok még komplexebb és összehangoltabb támogatást kapjanak növekedési, fejlesztési vagy stratégiai döntéseikhez. A márka mögött 25 000 szakember dolgozik, 150 országban.
Országos mozivetítéssel zárult a Hunyadi sorozat
Húsvét hétvégéjén érkezik a Hunyadi sorozat grandiózus fináléja a TV2 műsorára. A legelhivatottabb rajongók azonban már korábban, április 16-án, szerdán, 19 Cinema City moziban, exkluzív vetítésen élhették át a sorozat záróepizódját, amely látványos csatajeleneteivel kápráztatta el a közönséget.
Kihirdették a Sony World Photography Awards 2025 nyerteseit
A Sony World Photography Awards bejelentette a 18. alkalommal megrendezett verseny győzteseit a londoni díjátadó gálán, ahol a szakma legnagyobbjai ünnepelték az idei nyerteseket és kiemelkedő munkáikat.
Mi jön a fal után? – Automotive Summit 2025
Ezzel a provokatív kérdéssel indul 2025. május 21-én az Automotive Summit a MOL Campuson. A konferencia az autóipar jövőjét helyezi fókuszba, különös tekintettel arra, milyen szerepet tölthet be Magyarország a globális átalakulásban. A szakértők számos nézőpontból vizsgálják meg az iparág kihívásait és lehetőségeit – a mesterséges intelligencia autóértékesítésben betöltött szerepétől kezdve, az új autógyárak gazdasági hatásán át, egészen a CO₂-kibocsátás jövőjéig.
Marketing és kultúra találkozása a megújult Néprajzi Múzeumban
A Marketing Döntéshozók Klubjának áprilisi eseményének a látványos építészeti megoldásairól és különleges atmoszférájáról ismert, új Néprajzi Múzeum adott otthont. Az intézmény nem csupán egy ikonikus látványosság Budapest szívében, hanem egy modern élményközpont is, amely egyre meghatározóbb szerepet tölt be a főváros kulturális életében.