Biciklis nemzet a magyar
A Vatera adatai szerint töretlen a vásárlási kedv a kerékpáros társadalomban
Az elmúlt néhány évben Magyarország felsorakozott a legnagyobb biciklis nemzetek sorába. Felmérések szerint rendszeres kerékpárhasználatban európai szinten a harmadik helyet foglaljuk el a legendásan sokat kerékpározó hollandok és dánok mögött.
Míg a két másik dobogós nemzet polgárainak 36, illetve 23 százaléka választja első számú napi közlekedési eszközként a biciklit, Magyarországon a válaszadók 22 százaléka indul minden nap kerékpárral munkába vagy iskolába. A Vatera adatelemzéséből többek között az is kiderül, hogy 36 százalékban hegyi kerékpárt választunk, a „legbringásabb” magyar város címe pedig nem meglepő módon Budapesté, öt év alatt 8.793 darab eladott kerékpárral.
Magyarországon a kerékpározás lassan, de biztosan átalakult szabadidős tevékenységből mindennapos közlekedési móddá. Ezt támasztja alá az a megdöbbentő adat is, amely szerint Budapest belső kerületeiben húsz év alatt tizenegyszeresére nőtt a biciklis forgalom. A kerékpározás népszerűségének növekedésével természetesen a biciklivásárlások száma is egyre magasabb lett, amit a Vatera adatai is igazolnak.
Használt a kelendő, főleg tavasszal
Az elmúlt egy év során összesen 6.297 darab bicikli talált gazdára a Vatera felületén, átlagosan 19.330 Ft értékben. Az esetek 81 százalékban használt kerékpárt árultak a felhasználók, míg az új biciklik aránya 19 százalék volt. A számok jól tükrözik, hogy nagy a kereslet a használt kerékpárok iránt, tehát a vásárlók továbbra is jellemzően árérzékenyek.
Biztonság mindenek felett
Az említett tanulmány rávilágít, hogy a bicikliseket érő balesetek száma lassabban növekszik, mint a rendszeresen kerékpározók aránya, vagyis arányaiban egyre kevesebb kerékpáros baleset történik a közutakon. A bringások tehát egyre inkább törekszenek a biztonságos közlekedésre, amit a vaterás vásárlások adatai is alátámasztanak. Az elmúlt egy év során összesen közel 2 millió forint értékben talált gazdára a Vaterán kerékpáros biztonsági felszerelés, például világítás (58%), bukósisak (34%), csengő vagy egyéb biciklis hangjelző eszköz (9%).
Hegyi kerékpárok és gyerekbiciklik viszik a prímet
Az eladások száma alapján az elmúlt egy év során a legkelendőbbek a mountain bike biciklik voltak, ezekből 1.217 darab talált gazdára a Vaterán. A népszerűség egyik oka lehet, hogy a városi aszfaltutak kihívásaival, valamint az útpadkára fel- és lehajtással ez a típus küzd meg leghatékonyabban. A hagyományos városi kerékpár szorosan felzárkózva, 898 eladott darabbal követi a hegyi kerékpárokat. A harmadik helyet az országúti kerékpárok foglalják el 410 eladott darabbal, míg a különlegesebb, inkább speciális használatra szánt trekking és BMX bicikliből 375, illetve 203 darab kelt el. Az elmúlt egy év eladásai alapján a felnőtt kerékpárok aránya 55 százalék volt, míg az eladott biciklik mintegy 45 százalékát szánták a gyermekeknek.
Biciklis bajnokok – a legtöbb és a legdrágább
Az elmúlt öt év során a legtöbb kerékpárt – nem meglepő módon – Budapesten vásárolták. Ez 8793 darab eladott biciklit jelent összesen 180.772.174 forint értékben. A fővárost Debrecen és Szeged követi a sorban, ahol az alföldi terepviszonyok miatt is a kerékpározás a legkézenfekvőbb közlekedési mód. Ezekről a településekről 671, illetve 513 biciklit vittek haza vaterás vásárlás útján. A top tízbe sorrendben Pécs, Győr, Miskolc, Székesfehérvár, Tatabánya, Nyíregyháza és Érd került még be. Amennyiben a rangsort a lakosságszám arányában állítjuk fel, vagyis az egy főre jutó adásvételeket tekintjük, akkor a „legbringásabb” város címet Kistarcsa érdemli ki, emellett Göd, Fót, Szigetszentmiklós és Keszthely is a képzeletbeli lista élére kerül, míg Budapest a kilencedik helyre szorul vissza.
A Vatera jelenlegi kínálatában a három legdrágább bringa milliós árkategóriában mozog. A legtöbbet, 1.681.290 forintot, egy Ford Carbon modellért kérnek, amitől alig marad el a második helyezett 1.330.290 forintos árával, míg a harmadik helyezett kerékpárt 1.260.090 forintért hirdetik. A Vaterán valaha eladott legdrágább és talán legkülönlegesebb kerékpár épp a napokban kelt el: egy kétszemélyes és egy négyszemélyes bringóhintó összesen 1.200.000 forintért talált gazdára.
Kapcsolódó cikkek
- Már villamost is vehetünk a Vaterán
- Idén is keresik az Év Internetes Kereskedőjét
- Megbízható szállítóra vágynak az online vásárlók és eladók
- Jöttem, Láttam, Megvettem
- A késő karácsonyi csomagok tanulságai számokban
- A PayPal és az Ipsos előrejelzése szerint a magyarok idén 19%-kal többet fognak vásárolni külföldi webshopokban
- Az e-kereskedelem sztori - tények és adatok 2016
- Kérd az éves bónuszodat a Brigádtól
- Szolgáltatásokkal erősít a Vatera
- Ha kérik a PIN-kódját, kezdjen el gyanakodni
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Csillaghullás húsvétkor: Digitális távcsövek és appok segítik az égi élményt
Húsvét vasárnap éjszakáján a Lyridák meteorraj látványos csillaghullással ajándékozza meg az égbolt szerelmeseit. A digitális technológia és az infokommunikációs eszközök segítségével az élmény még közelebb kerülhet hozzánk.
A városi autópályák hatása a személyes kapcsolatokra
Egy friss, a Budapesti Corvinus Egyetem részvételével készült nemzetközi kutatás szerint a városi autópályák átlagosan 1-16 százalékkal csökkentik a társas kapcsolatok számát azok között, akik az út két oldalán élnek.
"A politika ma már összefonódott a technológiával, social média algoritmusok diktálják a minket érő impulzusokat"
A Make Art Great Again galéria bemutatja a "Trump ima-, business és wellness-központ"-ot. Hogy miről is van szó, az kiderül a kiállítás két alkozójával - drMáriással és Weiler Péterrel - készített interjúból.
Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt
Donald Trump amerikai elnök ígéretéhez híven 2025. március 18-án nyilvánosságra hozta az 1963-as John F. Kennedy-merénylettel kapcsolatos, eddig titkosított dokumentumok jelentős részét. A Nemzeti Levéltár honlapján elérhetővé vált mintegy 80 000 oldalnyi anyag új részleteket tár fel Lee Harvey Oswald tevékenységéről és a merénylet körülményeiről.
Flipperverseny és izgalmas újdonságok a budapesti Flippermúzeumban
A TWIPY Award a flipperek Oscar-díjának számít: nemcsak a gépek, hanem a flipperekkel kapcsolatos helyszínek is elnyerhetik. Az elismerést az amerikai THIS WEEK IN PINBALL magazin adja át minden évben, és idén a budapesti Flippermúzeum is esélyes volt a legjobb európai helyszín díjára. A szavazás alapján 40 európai flipperes helyszín kapott voksokat, és a Flippermúzeum a második helyen végzett, mindössze 1 százalékkal lemaradva az első helyezettől. A világhírű újlipótvárosi múzeumban továbbra is ingyenesen kipróbálhatók a gépek a belépőjegy áráért, és újdonságként egy flipperverseny is várja a látogatókat – április elsején, Bolondok Napján.